Amennyire felpörgött a világ – legalábbis digitálisan – a karanténidőszak elején, annyira sokat hallom mostanában a „karanténfáradtság” kifejezést. Bevallom őszintén, az utóbbi egy-két hétben én sem vagyok acélos ezen a téren, pedig az utóbbi időben kipihentebb voltam, mint az utóbbi években bármikor. Most mégis érzem a lelassultságot, a tompaságot. Vajon ez sima fáradtság, vagy valami speciális izé?

Fáradtság
Fotó: Pixabay.com

De tényleg, mi ez a karanténfáradtság? Vajon egyszerűen csak elegünk van a bezártságból? Vagy tényleg sok ez a home office – otthontanítás kettős prés? Vagy egyszerűen csak beállt az új rendszer rutinja, és ezzel a lendülettel unalmassá is vált? Elmesélem, mi mindent gondolok róla.

A rutin a fáradtság előszobája

Természetesen vannak olyan rutinok, amelyek nagyon is hasznosak. Tök jó, ha reggel-este nem kell gondolkodni, újítani, végigszaladunk a szokásos meneten, és máris kész vagyunk a felkelésre, lefekvésre. A munkában is jó néha a rutin, nem kell feszt komfortzónán kívüli kihívásokkal hadakozni. De van az a rutinosság, aminek, legalábbis nálam, szinte azonnali fáradtság az eredménye. (A fix napirenddel is pont ez a bajom, akármennyire is ajánlják mások.) Most is akkor vettem észre magamon először, hogy fáradok, amikor beállt, hogy délelőtt tanulunk, délután dolgozom, estefelé edzünk, filmet nézünk, és még esetleg egy kis olvasás, társas, ilyesmi is belefér, aztán mehetünk is aludni, majd másnap ugyanígy.

A rutin a fáradtság előszobája
Fotó: Pixabay.com

Egy-két hétig kényelmes ez, de aztán nagyon rám tör tőle a fáradtság. Ez pedig nem más, mint a jelzés, hogy rutint kell törni. Akár csak annyival is, hogy egyik nap délután legyen a tanulás és délelőtt a munka, Vagy legyenek, legalább hétvégén „írott szöveget nem akarok látni” című napjaim, akármennyire is grafomán vagyok. Most, hogy már kimászkálunk a szabadba, még ha óvatosan is, elkezdtük családilag felfedezni a parkokat, külvárosi területeket, persze még mindig azokat, ahol lehetőleg kevés az ember (én nem az a típus vagyok, aki egyből indul teraszozni, bulikázni, ahogy lehet, ezzel még pár hetet kivárnék).

De mi az a karanténfáradtság?

Egyre többen rebesgetik, hogy ennek a járványhelyzetnek, és a vele járó bizonytalanságnak az egyenes következménye a pszichés fáradtság. Egyrészt ugye a legtöbbünknek alaposan megnőtt a feladatköre: a munka mellett házitanítók, kajaellátók lettünk, takarítani is többet kell, mint egyébkor. Ez önmagában is fárasztó, plusz a szokásos szórakozási formáink jó része is elveszett. Nincs színház, mozi, pláza, koncert, fesztivál, haveri sütögetés, vendégség.

Növény
A túrázás továbbra sem lesz az én sportom, de a természet, meg a friss levegő képes kimozdítani (Fotó: Judit)

A bezártságot vérmérséklettől függően viseljük jobban vagy rosszabbul. Én a kinőtt panelben sem érzem úgy, hogy ettől most meg kellene őrülni, de nyilván van, aki jóval tágasabb, kertes házban is a falat kaparja, hogy mehessen. Ráadásul épp hogy felborult az egész világ, most megint billen az egész, és megint nem biztos, hogy ami eddig bevált, az ezután is be fog. Nem csoda, hogy mindenkire rátör a fáradtság. Van, aki amint lehet, rohan összejönni, akivel csak lehet, de olyan is, akit inkább szorongással tölt el, hogy most megint menni kell, intézni kell, egyre többen vannak, és van, akit nem érdekel ez az egész védőtávolságosdi…

Megmutatom, nekem mi válik be fáradtság ellen

Először is, és legfőképpen a sport. Annyit írtam már róla, hogyan keményít kívül-belül, hogyan ad kontrollt – hát, most is így van. Csak most figyelek rá, hogy ne minden nap ugyanabban az időben eddzek. Van, hogy este, van, hogy délután, sőt, akár délelőtt is. Az edzések sorrendjét is cserélgetem, mert nálam a kitartás legnagyobb ellensége a megszokás.

Fáradtság ellen sport
Futás után még az obligát pipacsos fotót is el lehet készíteni, persze csak nem túl trendi, smink nélküli változatban… (Fotó: Judit)

Aztán a tudatos rutinfelrúgás. Erről is írtam fentebb, cserélgetem a feladatokat, sőt, ha valamihez nagyon nincs kedvem, akkor inkább másnapra halasztom, hogy tényleg teljes odafigyeléssel tudjam csinálni.

A friss levegő is sokat segít. Mostanában a gyerekek edzései idején szoktam egy nagyot sétálni, futni, lehetőleg egyedül, lehetőleg csendben, lehetőleg kötelezettségek és elvárások nélkül. Tiszta énidő. A kirándulás, túrázás az nekem nem kifejezetten a sportom, de aki szereti, annak tuti megoldás.

Egyszerre csak annyit lazítok az eddigi szabályokon, amennyi komfortos. Általában sem vagyok híve a gyökeres, nagy komfortzóna-ugrásoknak, most meg pláne nem találom értelmét, hogy fejest ugorjak a nagy, személyes tülekedésbe. Fogok én még cappuccinót posztolni valami jó kis kávézóból, de egyelőre maradok az otthoni kávénál. Viszont még mindig van egy csomó jó könyvem elolvasatlanul. A többit meg meglátjuk, hogy alakul. Most különösen a rugalmasságot és a naponta változó helyzettel és szabályokkal való együtt mozgást tartom a legfontosabbnak.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..