Na jó, a szépségnap az egy kicsit azért túlzás. Mondjuk, hogy szépségfélóra, vagy szépség 15 perc. Mert miközben reggeliztetjük-ebédeltetjük-vacsoráztatjuk a családot, házitanítunk, illetve esetleg még home office-ban dolgozni is próbálunk, szépen megint újrateremtjük az eddig pörgést. Azt meg pont nem kellene.

Szépségnap az illatok jegyében
Az illatok megnyugtatnak, felébresztenek, egyensúlyba hoznak

Szépségnap a lelassulásért

Nem fogok felülni arra a vonatra, hogy most más dolgunk sem lenne, mint hogy naphosszat meditáljunk, és aki nem ezt teszi, annak minimum legyen komoly lelkiismeret-furdalása. Pontosan tudom, hogy aki most egy, két vagy több gyerekkel van otthon, az egyszerre próbál átállni az otthoni munkára, ami esetleg eddig idegen volt neki, átállítani a gyerekeket a legalább alapszinten önálló tanulásra, plusz ellátni őket kajával, mozogni, na meg az sem lenne baj, ha egy kicsit sikerülne együtt is lenni velük, csak úgy, kötöttség nélkül. Viszont muszáj ebből is kiszakítani egy kis énidőt. Nem baj, ha nem lesz belőle egy egész szépségnap, elég, ha napi 15-20 percet hajlandó vagy magaddal foglalkozni.

Szépségnap,. hogy egy kicsit lelassulji
Figyelj egy kicsit magadra!

Mert azzal viszont egyetértek, hogy legalább most le kellene egy kicsit lassulni, és ránézni arra, hogy milyen eszement tempót diktáltunk eddig magunknak. És persze ebben a szorongásos időszakban maga az a tudat is jót tesz, hogy ha itthon is, ha farmer-pólóban is, de azért nők vagyunk. Most muszáj valamennyire fókuszáltnak maradnunk, és ebben ezek a nagyon egyszerű dolgok is segíthetnek. Szóval a szépségnap jegyében legalább 15 percre tekintsd prioritásnak a szépségápolást.

Tavaszi nagytakarítás

Legelőször is érdemes átnézni a szépségügyi cuccokat. Aminek fura a szaga, vagy már több, mint fél-egy éve nyitottad ki, az kuka. Ami beszáradt, alkotóelemeire vált, elvesztette a színét, porlik (már ha nem kell neki porlania), az kuka. Az ecsetek, pamacsok, fésűk átmosásának, fertőtlenítésének is itt az ideje.

Szépségnap a tavaszi leltár jegyében
Feltúrtam az itthoni készletet, és ezeket a szépségeket találtam benne. Itt az idő bevetni őket!

Most, hogy új dolgok beszerzésére nem igazán van mód (ne menj vásárolni, oké?!), az sem árt, ha feltúrod a készleteket: amit az elmúlt hónapokban vettél, ami karácsonyra kaptál, ami ott bujkál a szekrény hátsó polcán, de még jó, és nem nyitottad ki, az most mind elfogyhat. A kézkrémet különben is nagyüzemben használjuk mostanában, tehát ha van otthon tartalék belőle, akkor ez az az időszak, amikor tutira nem fog rád romlani. De jöhetnek a sűrűbb testvajak, sőt, a klasszik NIVEA krém is, éjszakára felkenve rendbe teszi a kiszáradt kezet.

Ebben a cikkben mutatom a kedvenc testvajaimat még a télről.

Használd a kedvenc parfümödet!
Érezd magad nőnek a kedvenc parfümöddel!

Szépségnap az illatok jegyében

Az illatok lelki hatása szerintem mindenkinek egyértelmű. Vagyis ez pont az a helyzet, amikor elő kell venni a kedvenc illataidat, különösen, ha lelkileg egy kicsit kibillensz. Nyugodtan fújd magadra a kedvenc parfümödet, párologtass levendula illóolajat, használj valamilyen nagyon finom illatú tusfürdőt, testápolót.

Ebben a blogbejegyzésben a levenduláról mesélek, természetesen receptekkel.

Itt a kádfürdő ideje

Legalább annyira nyugtató hatású a kádfürdőzés is. Ha van otthon a szekrényben egy-két maradék fürdősó, fürdőbomba, fürdőolaj, még jobb. Ha van otthon valamilyen finom illóolaj, pár cseppet keverj el egy kanál mézben, és mehet a fürdővízbe. De akár házilag is csinálhatsz wellnessfürdőt a kádadból, az alapanyagok egészen biztosan ott vannak a konyhádban.

Itt megmutatom, hogyan csinálj otthon wellnessfürdőt. Ez pedig a klassz és egyszerű illatos fürdősó receptje.

Szépségnap: ha van kedved, sminkelj!
Sminkelni nem kötelező, de ha van kedved hozzá, sminkelj!

Sminkeljek vagy jó az natúr arccal is?

Erre is azt mondom, amit a ruhára. Nem kell totál igénytelenben tolni, de full gálasminkben sem feltétlenül muszáj otthon feszíteni. Persze lehet, ha neked ez a jó, de a lényeg: ahogy neked kényelmes. Ezért nem értem egyébként a „hogy fogunk kinézni 5 hét múlva” felütésű mémeket sem. Borotva van otthon, sampon van otthon, lábat, kezet ápolni alapszinten tudunk. Egyedül a műköröm meg a fodrászat az, ami nem igazán megy házi körülmények között.

Na de vissza a sminkhez. Ha épp ahhoz van kedved, nyugodtan feldobhatsz egy alapsminket. Ha nincs kedved, ne sminkelj. Viszont tök jó sminkvideók vannak a neten, az is pár perc énidő, ha tanulsz belőlük. Aztán lehet, hogy ki akarod próbálni, és akkor máris sminkeltél.

Ebben a bejegyzésben egy ötperces alapsminket mutatok.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

FotóK. Pixabay.com

One Comment

  1. Pingback: A legjobb háziszerek a kiszáradt kéz ápolására - Zöldsaláta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..