Törd meg a megszokást! Stresszoldás minden őszi napra

Törd meg a megszokást! Stresszoldás minden őszi napra

Őszinte leszek: én elég lassan akklimatizálódom a nyár után. A szeptember, különösen, ha napos, kábé arra jó, hogy így a vége felé elkezdjem felfogni, hogy tényleg itt az ősz. A szeptember-október fordulója az az idő, amikor elkezdem élvezni az őszi színeket, illatokat, szóval ilyenkor nekem még korai a télről beszélni, legfeljebb a Halloweenig látok el (pedig évek óta ilyenkor járok a karácsonyi sajtóeseményekre). És ilyenkorra áll be a rutin is: iskola, munka, egyéb intézni valók, az utóbbi két évben a lezárásokkal és a járvánnyal nehezítve. És igen, ilyenkor döbbenek rá arra is, hogy a nyár viszonylagos lazasága után most megint elő kell, hogy kerüljön a rendszeres stresszoldás, az énidő, a selfcare, mint prioritás.

ősz 01
Ősszel elkezdünk kicsit bekuckózni, befelé fordulni

Persze én azt vallom, hogy a selfcare az egy szemlélet, ami nem merül ki abban, hogy néha időt szánok a kozmetikusra. Olyasvalami, aminek nagyjából minden döntésünknél ott kell lennie a háttérben. De ha ez meg is van, a stresszt akkor is nehéz kikerülni. Az a tanács, hogy “kerülje a stresszt” egy nagyváros közepén szerintem ott bukik meg először, amikor reggel hét harminckor elhúz mellettünk egy hangos autó, vagy fúrni kezd a szomszéd, nekünk meg már a hangerőtől görcsbe rándul a gyomrunk. De ha már elkerülni nem is lehet, legalább meg kell próbálni feloldani. Méghozzá idő- és költséghatékony módszerekkel, hiszen nem tölthetünk el minden hétvégét egy wellness-szállodában.

A stresszoldás a hozzáállásodnál kezdődik

Selfcare mentorként nem véletlenül hangsúlyozom: azt, hogy jogunk van a mostaninál élhetőbb, kiegyensúlyozottabb élethez, először fejben kell lejátszani. Tegye fel a kezét, akit nem arra neveltek, hogy keményen kell dolgozni, mert a kemény munka mindig kifizetődik, ha pedig nem, akkor húzz bele még jobban, mert valószínűleg nem dolgoztál elég keményen. Hogy egy rendes férfi kimerülésig dolgozik a családért, egy rendes anya, bár munkája azért legyen, és hozzon némi pénzt a házhoz, elsősorban a konyhában élje meg a karriert, és persze mindig legyen ideje leckét ellenőrizni, vasalni, fejben tartani a család összes szüli- és névnapját, időpontokat, fogadóórákat, ésatöbbit.

Stresszoldás 01
A stresszoldás ott kezdődik, hogy fejben lejátszod: jogod van az élhető mindennapokhoz

Énidő, meg öngondoskodás? Sokan már a kifejezést is utálják, az öngondoskodást pedig legfeljebb a nyugdíjpénztárban elhelyezett befizetések formájában tudják elképzelni. Pedig énidő az egyszerűen kell. Amikor egyedül vagy, amikor összerendezed magad, amikor hagyod, hogy kimenjen belőled a napi feszültség. Méghozzá minden nap, rendszeresen. Ha öt perc, akkor öt perc, ha egy óra, akkor egy óra, de a stresszoldás nem maradhat el, különben befeszülsz, az meg nem jó.

Ebben a blogbejegyzésben arról írtam, mit is jelent pontosan ez a sokat emlegetett selfcare.

Itt pedig arról írtam, hogy ideje átértékelni a pihenés helyét az életünkben.

Ebben a bejegyzésben őszi énidős tippeket gyűjtöttem össze.

Néha a legegyszerűbb ötletekkel érsz a legtöbbet a stressz ellen

Egy kis tudatosság is kell ahhoz, hogy élhetővé tedd a mindennapokat.

Itt az ideje nemet mondani

Az, hogy a stresszoldás fejben dől el, azt is jelenti, hogy vannak dolgok, amiket nem és nem kell elvállalni. Nem tudunk mindent egyedül, segítség nélkül megoldani. Nem lehet mindenre nekünk gondolni. Képtelenség mindig megfelelni, főleg azoknak, akik másfél perc alatt helyettesítenének egy tetszőleges jelölttel, ha egyszer kidőlnél a sorból.

Stresszoldás 02
Néha a szabadidőd fontosabb, mint a megfelelés

A stressz elűzésének első lépése: le a multitaskinggal!

Állj meg, és tedd fel magadnak ezt a három kérdést, ha úgy érzed, bedarálnak a mindennapok, és rád férne egy kis szabadidő.

A járvány azt is megmutatta, hogy nem biztos, hogy az a normális, amit annak szoktunk meg.

Most még fontosabb, hogy törődj magaddal.

Nem biztos, hogy az alázat feltétel nélkül érték.

Stresszoldás a gyakorlatban

Stresszoldás 03
Az apró stresszoldó praktikák is sokat segíthetnek

És ha már fejben megvan az alap (nyugi, ez hosszú folyamat, nem megy két perc alatt, de lépésről lépésre szépen ki lehet építeni az új rutinokat), akkor jöhet a gyakorlati stresszoldás. Azok az apró tippek, amelyeket akár minden nap bevethetsz, akár öt perced van rá, akár egy órád. Ha úgy érzed, feszült vagy, és jót tenne egy kis lazítás, akkor máris bármelyiket elővehete

Tippek lassuláshoz, avagy éljenek a lajhárok!

Levendula minden mennyiségben: garantált relaxáció.

Öt perc pihenő a feszültségoldás jegyében.

A rohanós időszakokban is sokat tehetsz az egészségedért.

Kerüld azokat az ételeket, amelyek feszültté tesznek.

Csinálj wellness-fürdőt a fürdőszobádból!

Kuckózz be, ha jön a rossz idő!

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .