Címke: <span>selfcare</span>

Címke: selfcare

4 remek program a szabadnapokra

Hogy lehet pont az év első hatnapos munkahetén szabadnapokról beszélni? Épp azért! Van ugyanis az a trükk, hogy ha most belefér egy jó program, vagy legalább jegyet veszel egy későbbire, nem egyszerűen a szórakozásra szánsz néhány órát, hanem közben a mélyebb rétegekbe is eljuttatod az információt: kikapcsolódni márpedig kell. Ez …

Körbe fürödni Magyarországot: Barack Thermal Resort, Tiszakécske

Egy ideje, amióta rendszeresen látogatom a honi termálfürdőket, félig viccesen fogalmazódott meg bennem a fenti cím. Szó szerint megvalósítani nyilván több év lenne, hiszen, ha valamiben, akkor termálfürdőben nagyon jó ez az ország. Maradjunk annyiban, hogy pihenni sosem rossz ötlet, és ha már relax, akkor legyen ott víz is, és …

Barátunk, a bolygóideg

Kapkodod a levegőt a stressztől? Vagy épp totál lefagytál, legszívesebben beülnél egy sarokba, hogy békén hagyjanak? Jó, ha tudod, hogy ezekből a kibillent idegrendszeri állapotokból némi munkával és gyakorlással visszahozhatod magad a normál helyzetbe. Az idegrendszerünk központi szereplője, a bolygóideg harmonizálását segítő gyakorlatok végtelenül egyszerűek, és legalább ilyen hatásosak. Szerintem …

Head Spa – a relaxáció, amire mindenkinek szüksége lenne

(Szponzorált tartalom) Lágy zene, félhomály és hangulatfény, illatok és masszázs – a tökéletes relaxáció receptje, de ezúttal van egy kis csavar a történetben. A Mosaic Head Spa masszázs-asztalán a masszőr ugyanis a fejemet veszi kezelésbe. Egy lámpa csillagokat és északi fényt vetít a mennyezetre, kellemes illóolajok aromája terjeng a kezelőhelyiségben, …

A kiégés nem kötelező!

A kultúránk a kiégés melegágya, hiszen azt dicsőíti, ami produktív, ami mérhető, táblázatba foglalható, ami betuszkolható a teljesítmény címszava alá. Mi pedig szépen megtanultuk, hogy jobban azonosuljunk a kultúránk követelményeivel, mint saját magunkkal. A kiégés azonban se nem kötelező, se nem elkerülhetetlen, sőt, akár nagyon egyszerű eszközökkel visszafordítható – állítja …

Egy óra nyár: nosztalgikus sétahajózás a Dunán

Nem kell érte messzire menni, mégis egy óra alatt kikapcsol és feltölt, mi az? A sétahajózás – különösen, ha a nosztalgikus Kisfaludy gőzössel teszed meg az utat Budapest nevezetességei között. Szeretem időről időre turista-szemmel felfedezni azt a várost, ahol már több évtizede élek. És amikor télen, a Nemzeti Galériában megnéztem …

Beletörődsz vagy élvezed? Téged hogy érint az öregedés?

Fájdalom, egészségügyi problémák, szűkülő lehetőségek, vagy épp ellenkezőleg: több szabadidő, napsütés és új utak? Neked mi jut eszedbe az öregedés szóról? Szeretem, amikor olyan rendezvényre hívnak, ahol a szakértők rendre megerősítenek abban, amit egyébként én magam is nagyon mélyen hiszek. A Haleon egészségügyi cég és a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány …

A kommunikáció a saját szükségleteinkkel kezdődik!

Amikor egy vállalkozónői csoportban összehozott az élet Szalai Zsanett Pynkyvel, és megtudtam, hogy trénerként az Erőszakmentes Kommunikáció a szakterülete (sőt, a CNVC, az EMK nemzetközi központja által akkreditált tréner), az első dolog, ami eszembe jutott, hogy vajon hol rontjuk el a kommunikációnkat? Mindannyiunknak számtalan története van ki nem mondott szavakról, …

Harmónia testben és lélekben

Az évkezdet akkor is jár egyfajta változtatásra sarkalló lendülettel és frissességgel, ha egyébként nem hiszek a „január elsejétől mindent másképp lesz” ingujjfeltűrésében. Változtatni azonban kell és lehet. Aligha van olyan élet, amit ne lehetne kicsit jobbá csiszolni. Január elseje pedig éppúgy megfelel a a testi-lelki harmónia felé vezető út következő …

Az olimpia, ahol végre nem csak az arany számít

Mi a közös Simone Biles-ban és Milák Kristófban? Már persze azon kívül hogy az olimpia hősei arannyal, ezüsttel feldíszítve? És hogyan lettek villámgyorsan a személyes kedvenceim? Nagyon fontos oka van. Az, hogy mindkettőjüknél volt egy pont, amikor azt mondták, hogy a mentális egészségük védelme érdekében meg kell állniuk, hátra kell …