Rohanunk a munkába, ezerrel dolgozunk, aztán felpattanunk, rohanunk tovább, és jön az otthoni műszak: bevásárlás, vacsora, tanulás a gyerekekkel. De hol marad a szabadidő? Pont az a baj, hogy általában sehol. Generációk óta kapjuk az arcunkba, hogy az a normális, ha látástól Mikulásig hajtjuk magunkat, szigorúan időre dőlünk az ágyba, és aki ezen túl lát, az legalábbis felszínes és lusta. Pedig dehogy ez a normális! Az lenne a normális, ha már azelőtt tudnánk pihenni, hogy igazán elfáradunk, és lenne egy csomó olyan tevékenységünk, amelyet csakis a magunk kedvéért végzünk.
Igen, vannak napok, amikor bele kell húzni, amikor tényleg nem marad egy perc sem. De egyszerűen muszáj, hogy legyenek olyan napok, hétvégék, sőt, akár hetek is, amikor le tudunk ereszteni. Szabadidő nélkül ugyanis a szorgos emberből viszonylag hamar zombi lesz, aki volgai hajóvontatóként húzza maga után az életét. Másrészt pedig máson sem jár az esze, csak azon, hogyan szabotálhatna el 5 percet a kétezer feladatból, hogy végre békén hagyják egy kicsit. Szóval a folyamatos szorgalmatosság senkinek és semminek nem használ. Nem csak a közérzetünk megy tönkre tőle, hanem még a hatékonyságunk is sokat romlik. Hosszú távon pedig egész biztosan kiégéshez vezet.
Ezt olvastad már? A kikapcsolódás nem luxus, hanem alapszükséglet!
Van, ahol nem tabu a szabadidő!
A világ szerencsésebb tájain vannak olyan országok, ahol már a munkaadók is rájöttek: az a munkavállaló fog jól teljesíteni és az lesz lojális a céghez, akinek nem csak a fizetés jár, hanem megfelelő mennyiségű szabadidő is. Aki azt érzi, hogy nem egy folyton magasabb fokozatba kapcsolható munkagépként kezelik, hanem embernek tekintik. Vagyis az, akinek jár a munka és magánélet egyensúlya, akit a munkaidő végén inkább hazazavarnak, mint, hogy túlóráztassák. Na, Magyarország nagy általánosságban még nem tart itt (tisztelet a kivételt képező cégeknek). Vagyis ha nálad nem prioritás a saját szabadidőd, akkor hidd el, senki nem fogja azt mondani, hogy ugyan, vegyél már ki egy kis szabadságot, hogy ne dőlj le az asztal mellől.
Szabadidő nélküli, szorgos kis csavaroknak neveltek minket
De álljunk is meg egy pillanatra ott, hogy „ha neked nem prioritás” a szabadidő. Miért is nem prioritás? Nem az lenne az alapvető emberi ösztön, hogy bocsika, első körben a saját elemi érdekeimet nézem? De, az lenne, csak klasszul le lettünk róla nevelve már az iskolában. Én is, te is, meg mindannyian.
Ezt olvastad már? Alázat, kemény munka, és más félreértések
Jó alaposan megtanultuk, hogy tessék sokat tanulni, napi sok órát a könyv fölött ülni, és ha nem így volt, akkor is elhitetni, hogy nincs más kedvtelésünk az életben, mint a tanulás (később meg a munka). A megnyert tanulmányi verseny után az a jutalom, hogy mehetsz tovább a magasabb fordulóra, vagyis elő a könyvet, hajrá, készülni, hogy ott is hozd a dicsőséget! Családunk a Vállalat, életünk a munkaverseny. Az meg marhára sosem volt érték, hogy „bocs gyerekek, de elfáradtam, előbb kiveszek egy kis szabit, aztán majd újult erővel jöhet a feladat”. Mert mi az, hogy elfáradtál, és egyáltalán hogyan képzeled? Első a munka, utána a pihenés. Ismerős?
Állítsd fel a fontossági sorrendet!
És amikor végre azt kellene mondanunk, hogy most aztán állj, elég volt pár napra, akkor mindez szépen előmászik a fejünkből, onnan hátulról – és a legtöbb esetben húzzuk szépen tovább az igát. Ezzel viszont mind a munkánknak, mind pedig magunknak rosszat teszünk. Szóval ezt a három kérdést muszáj feltenni, amikor megfordul a fejedben, hogy kéne egy kis szabadidő, na de jaj, mi lesz akkor a kötelességekkel…
Ki /mi a fontosabb ebben a helyzetben?
Tényleg, most mi a legfontosabb? Az, hogy a főnök elégedett legyen? Az, hogy te legyél a hónap dolgozója? Vagy az, hogy egészséges maradj, és horribile dictu jól érezd magad egy átlagos hétköznapon is? Hogy azt érezd, hogy ezzel az egy óra tornával vagy olvasással neked is jutott valami a mai napból? Érdemes a plusz feladatért kifacsarva lefeküdni, vagy meg lehet oldani úgy is, hogy kicsit később, de meglegyen, és közben neked is jusson egy kis szabadidő?
Ezt olvastad már? Slow life a lajhárok ajánlásával
Kinek /miért jó, ha adsz magadnak egy kis énidőt?
Nincs időd magadra? Ez nem csak neked rossz, hanem a körülötted élőknek is. A munka hősei ugyanis egy idő után morgós, fáradt, agyonhajszolt emberekké válnak. A cég örülhet, ha kap valamilyen odakent munkát, hiszen a kedves dolgozónak mélyen elege van az egészből, a család meg jobb, ha vigyázzba áll, mert eddig lehet feszíteni a cérnát, utána már szakad.
Szóval mindenkinek jobb lenne, ha meglenne a megfelelő mennyiségű szabadidő az életedben. Kipihenten jobban végzed a munkádat, kreatívabb vagy, és gyorsabban is végzel a teendőkkel. Otthon is jobban részt tudsz venni az életben, ha nem az az egyetlen szempontod, hogy megpróbálj valahogy ébren maradni addig, amíg be nem dőlhetsz végre az ágyba.
Jár neked a szabadidő?
Na, ez a legtrükkösebb kérdés. Mert itt aztán megint újult erővel tör elő a „jó” nevelés. Hiszen megtanultuk, hogy csak úgy semmi nem „jár”, mindenért meg kell dolgozni. Egy jó gyerek nem követelőzik, hanem hálásan elfogadja, amit kap. Meg különben is, mi az, hogy a jogaid? Előbb a kötelességeiddel legyél tisztában! Na, ezek jönnek fel ilyenkor mind, hosszú, tömött sorban. Szóval gyakorolni kell, amíg erre a kérdésre tiszta szívvel azt nem tudod válaszolni, hogy „igen, jár, sőt, követelem magamnak”. Tudom, nem könnyű. Nekem is nehéz néha, pedig rengeteget dolgozom rajta. De tisztán érzem, hogy nagyon érdemes rászánni az időt és az erőfeszítést. Mert ez lenne az alap.
Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!
Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit
Fotók: Unsplash.com
Pingback: Ezt kívánom Nőnap alkalmából - mindannyiunknak - Zöldsaláta
Pingback: Home office: ne az irodát vidd haza, inkább légy tényleg hatékony
Pingback: Oda kell-e állni minden verseny rajtvonalához? - Zöldsaláta