Turbó plusz, második kör: megérezni az erősítés ízét

Nemrég volt fél éve, hogy elkezdtem az Anyatest Projekt edzésprogramját az első Turbóval. Írtam róla, milyen komoly kétségeim voltak az erőnlétemmel kapcsolatban az elején, és hogyan fejlődtem a hónapok folyamán lépésről lépésre. De az erősítés igazi ízére most kezdek egyre mélyebben ráérezni…

Kezdjük az elején, menjünk vissza az első Turbó kör végére, úgy decemberre. Akkor úgy éreztem, hogy a következő szint, a Turbó plusz még sok nekem, jöjjön inkább még egy ismétlő kör. De hogy emeljem a tétet, minden edzés végére ráraktam pár plusz gyakorlatot. Nem kell nagyon extra dolgokra gondolni, csak pár plusz guggolásra, plankre, meg az erősítés során megismert gyakorlatokra. Ezután, február végén pedig vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: irány a Turbó Plusz.

Erősítés pluszra kapcsolva

De még mindig ott volt az a kis laza imposztor-szindróma. Fogom én ezt bírni, vagy inkább alig várom majd az edzések végét? Ez utóbbit nem szerettem volna, nekem ebben nemcsak az eredmény számít, hanem a flow is. A fontolva haladás jegyében azt alkudtam ki magammal, hogy ha az első három héten egyben meg tudom csinálni a kondiedzést, akkor oké, jók voltunk. A második három héten meg majd jöhetnek a könnyítések. Az erősítés meg a pilates pedig csak menni fog valahogy. Aztán beütött a mostani karanténhelyzet, és az edzés lett a fizikai-lelki biztos pont a napjaimban.

Szóval rendesen túlteljesítettem a tervet. Egy kicsit sem könnyítettem a programon, végigcsináltam a fokozatosan emelkedő nehézségű kondiedzéseket (meg az erősítéseket és pilateseket), sőt, még a hatodik hét utáni, durvább bónuszt is. Sőt, a következő, még erősebb programból, a Power-ből is végigpróbáltam az ízelítő órákat. És nem dőltem ki, nem kellett összeszorítanom a fogamat, nem kívántam a fenébe az egészet. Ugyanolyan flow volt, mint az elején.

Jé, erre is képes vagyok?

Na, ez volt az igazi döbbenet, hogy erre is képes vagyok, Vagyis inkább leszek, mert még nem ugrottam szintet, most a Turbó Pluszt ismétlem, plusz gyakorlatokkal. Az pedig, hogy rátolok egy lapáttal arra a szintre, amelyiktől két hónapja még tartottam, megint mindennapos, apró sikerélményekként lökdös előre. A messzi, ködös távolba vesző, megugorhatatlannak tűnő Power közelebb jött. Már nem vágyálom, hanem cél, viszonylag határozott elképzelésekkel.

Most az a feladat, hogy amikor odaérek, akkor készen legyek az újabb szintlépésre. Ne félősen-szenvedősen-erőlködősen, hanem élvezettel, vidáman, lazán, ahogy eddig. A „no pain, no gain” helyett megint csak flow-ban, mert ettől vagyok kitartó.

Az erősítés lelki szinten is működik

Mindeközben meg persze egyre erősebbnek, keményebbnek érzem magam, és ez már a tükörben, meg a centiken is látszik. A novemberi kiinduló helyzethez képest 4 centi ment le derékból, és már olyan helyeken is érzem az izmokat, amelyekre eddig kevésbé figyeltem. Alakul a karom, a vádlim, a vállam. Világosan érzékelem hol vannak kötött, bemerevedett pontok, mire kell különösen koncentrálni. Miért nem szereti annyira a vállam a plankeket, és hogyan kellene megerősíteni, megnyújtani.

És akkor ott van még a lelki része a dolognak. Ezen a szinten is megemeltem a súlyzót. Az olvasatlan könyveim kupacából teljesen intuitív módon a Farkasokkal futó asszonyok-at emeltem ki, ami ugyancsak a női erőről szól. Arról a fajta erőről, amit egy rendes társadalomban illik lefojtani, illik eltitkolni, illik kecses, „úrinős” cukiság mögé rejteni. Na, ez az, ami nekem sosem volt az erősségem. Most meg, hogy az erősítés fizikai szinten is megkeményít, úgy érzem, még kevésbé vagyok jó benne. Újabb lépés az úton afelé, amit úgy hívnak: önazonosság.

Kint és bent.

Test és lélek.

Minden nap egy lépéssel előbbre.

Magam felé.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Unsplash.com