Minek az a nagy luxus?

Minek az a nagy luxus?

Ahogy egyre inkább beérünk az augusztus végébe, érkeznek a menetrend-szerinti cikkek az iskolakezdés költségeiről. És mindig van okos kommentelő, aki megjegyzi: „mert megy a flancolás, kell a luxus, a csicsás füzet, a csillámpónis golyóstoll! Minek? Érje be az a gyerek az egyszerűvel, és máris kevesebbe kerül!”

Iskolaszer

Ami máshol normális, az itt se legyen luxus

Namost, erről a kézenfekvő cifra kifejezéseken kívül azért eszembe jut egy és más. Az első rögtön, hogy szerintem a magyar iskolásnak is jár az, ami az osztráknak, a hollandnak, vagy a spanyolnak. A szüleinek is jár ugyanaz a fizetés, ami az osztrák, holland vagy spanyol kollégáinak. Légy szíves, ne kezdd el ezt kapásból cáfolni. Tudom, hogy a realitás jelenleg nem ez, én is látom. De minél inkább ezt fogadjuk el normálisnak és alapvetésnek, annál nagyobb esély van rá, hogy előbb-utóbb a gyakorlatba is átmenjen. Attól nem fog, hogy eleve lemondunk róla.

A másik dolog kicsit összetettebb, és ennek van igazán köze a tárgyi-anyagi jellegű self care-hez. Ha egy gyerek jobban érzi magát az amúgy kevéssé korszerű magyar oktatási rendszerben attól, hogy ott van a kedvenc pónija vagy űrhajója a füzetén, akkor, ha csak megteheted, megtehetitek, érdemes megvenni azt, amitől jobb lesz az a napi akárhány óra. Nem azért, mert majd jobban fog teljesíteni tőle, vagy mert emelkedik az ázsiója a közösségben, vagy mert kell a luxus, hanem azért, mert egyszerűen jó érzés ránéznie. Ez a jó érzés az, amit én self care-nek nevezek. (És igen, azt is tudom, hogy ennek vannak anyagi korlátai, a határokat mindenki maga húzza meg, a saját helyzete ismeretében.)

Iskolás lány

A katalógus, ami minden napomat feldobta

És akkor most hadd vigyelek vissza egy kicsit a 80-as évek második felébe, amikor gimnazista voltam. Az egyik nyáron eljutottam Münchenbe, ami akkor azért elég nagy szó volt. Betévedtem valahogy egy utazási irodába, és valószínűleg nagyon érdeklődve nézegethettem a kifüggesztett hirdetéseket, mert egy alkalmazott a kezembe nyomott egy vastag katalógust, hogy vigyem csak el nyugodtan, majd otthon átnézem. Ez a csodakönyv tele volt akkoriban Magyarországról nézve egzotikusnak számító utazások, hotelek, fakultatív kirándulások fotóival: Capri, Egyiptom, Kréta, Róma… képzelhetitek, egy magyar tizenévesnek, itt a vasfüggöny mögötti legvidámabb barakkban ez maga volt a dekadens luxus. Mondjuk úgy, hogy nem egyszer és nem kétszer lapoztam át, és persze már akkor sejtettem, hogy ha arrafelé ez az átlagember nyaralása, akkor nem a hanyatló nyugattal van a gond, hanem a mi kis Közép-Európánkkal.

Iskolaszer tekintetében akkor lehetett a boltokban nagyjából kétfajta füzetet, meg négyfajta csomagolópapírt venni, nem volt vita arról, hogy veszel-e „csicsásat”. De még ebben a kötelező egyenéletben is sikerült egyénieskedni. A következő tanévben ugyanis az én tankönyveim, füzeteim ennek a német utazási irodás katalógusnak a kivágott lapjaiba voltak bekötve. Nem azért, mert nem telt volna csomagolópapírra, hanem azért, mert minden órán a krétai és ischiai hoteleket akartam nézegetni, az úszómedencéket, a hajókirándulásokat, meg a koktélokat. Igen, a luxust. Azt akartam, hogy napi 6-7 órán keresztül a szemem előtt legyen, hogy van élet a kádári Magyarországon kívül, és van nyaralás Balatonlellén túl is (pedig onnan is vannak hiperklassz emlékeim, egyszer majd azokat is elmesélem).

Luxus parfüm

Legyen veled a mindennapi luxus

Na, pont ezt javaslom neked is. Fújd magadra azt a parfümöt, amitől magabiztos milliárdosnőnek érzed magad. Nem kell, hogy drága legyen, az érzés számít, nem az ár. Az érzés viszont legyen luxus. Vedd fel azt a fehérneműt, amiben dög vagy – és ne (csak) randira, hanem akkor is, amikor csak te tudod, hogy rajtad van. Vidd magaddal a kedvenc kulcstartódat. Vegyél egy cuki tollat, ha azzal jobb érzés munka közben a századik űrlapot is aláírni. Vedd meg a gyereknek, és a benned élő gyereknek is a „csicsás” füzetet.

És soha ne hallgass arra, aki szerint minden, ami a legszimplábbon túl van, az már „luxus”, és „minek”.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotó: Pixabay, tengr.ai

Olvasd el ezt is!

A mi lázadásunk a láthatóság

Belekóstolni az emlékekbe

Könnyű neki, ő celeb!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .