Futás, holtpontok, önismeret – beszélgetés Lubics Szilvia ultrafutóval

Futás, holtpontok, önismeret – beszélgetés Lubics Szilvia ultrafutóval

A motivációra és a testi-lelki állóképességre meg lehet érni” – vallja Lubics Szilvia ultrafutó, tapasztalatai pedig minden futó – a hobbisták – számára is fontosak, és tanulságosak lehetnek. Még akkor is, ha nem a verseny, a saját határaink folyamatos, extrém túllépése a cél. Ismertek, én tényleg nem borulok le a folyamatos teljesítményhajhászás előtt (nemrég pont az olimpia kapcsán írtam erről), de aki profi, attól szívesen tanulok, akár a sportban, akár a hétköznapokon. (Nem újdonság, hogy a sportban szerzett tapasztalatok és tanulságok az átlagos kedd délutánokon is remekül hasznosíthatók.)

A hétköznapi ember úgy fut, ahogyan tud: nem versenyez, és van, aki szereti közösségi élményként megélni a futást, míg másnak inkább az esik jól, ha fél órára egyedül maradhat a távval és a gondolataival. Motivációja számtalan lehet, a mozgásigénytől kezdve a fogyásig, a túlzott munkatempó ellensúlyozásától a tökéletes relax élményig. A hatalmas kezdeti lendület azonban gyakorta elfogy, és a vágyott célok sem mindig teljesülnek. Vajon honnan lehet erőt meríteni az ilyen esetekben? Hogyan csinálják, milyen módszerekkel érik el és tartják meg magas mentális és fizikai erejüket a profik? A Novo C által közzétett interjúban Lubics Szilvia hosszútávfutó, a Spartathlon háromszoros, az Ultrabalaton kétszeres győztese, a Magyar Becsület Rend kitüntetettje, sokszoros magyar bajnok vall őszintén holtpontjairól, motivációjáról, edzéstervéről és az önismeret rendkívüli fontosságáról.

Lubics Szilvia

Lubics Szilvia: “végül is csak az számít, ki az, aki nem adja fel”

– Sokan azért kezdenek el hosszabbakat futni, mert valamilyen fordulópont történik az életükben és ezt így próbálják meg feldolgozni mentálisan. 28 évesen kezdtél el futni. Téged akkor mi vezetett el a futáshoz?

– Nekem semmi nagy változás nem volt akkor az életemben. Az egyetem elvégzése után már sokat sportoltam, elsősorban csoportos edzésekre jártam. A gyerekek születése után ez elmaradt, mert az edzések időpontjai valahogy nem voltak összeegyeztethetőek a kisgyerekes léttel. Viszont futni bármikor lehetett, ezért esett a választás erre a sportra.

Amikor kezdő futó voltál, akkor voltak olyan tipikus futó hibák, amelyeket elkövettél? Melyek voltak ezek? Ki vagy mi segített ezeket kijavítani?

-Igazából zökkenőmentesen váltam futóvá. Már a kezdeti lépéseknél sem jelentett problémát 10 kilométer lefutása. Egyébként apránként növeltem a távot, nem voltak problémáim.

Nincsen sok fiatal ultrafutó, ez szerinted miért van? Esetleg azért, mert fejben meg kell érni ezekre a távokra, kihívásokra?

-Egyre több a fiatal ultrás, de valóban a hosszabb távok felé inkább idősebb korban fordulnak az emberek, amikor már a tempó kevésbé fejleszthető az állóképességgel szemben. Nem jelenteném ki, hogy fiatalon nem lehet fejben kész erre valaki, de talán idősebb korban ez már jobban megy.

Az ultrafutás során 20-36 órát is ’egyedül’ van a futó a vállalt távon. Ezalatt nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megpróbáltatik. Hogyan készülsz mentálisan egy-egy hosszabb távú versenyre? Amikor mélyponton vagy, akkor mire koncentrálsz vagy mivel tudod motiválni magad?

-Ha jönnek a holtpontok, az segít, hogy tudom, hogy túl leszek rajta. Rengeteg tapasztalatom van, így tudom, hogy előbb-utóbb jobban leszek, addig pedig menni kell tovább. Minden versenyen van olyan, hogy gyengének érzed magad, vagy fáj itt-ott, ilyenkor én arra gondolok, hogy mindenki ezt éli át, végül csak az számít, ki az, aki nem adja fel. A versenyekbe nagyon sok munkát teszek, így az is motivál, hogy azt nem hagyhatom veszni. Minden egyes nagyobb versenyre készülök mentálisan is, részletesen végig gondolom előre, mi fog rám, milyen problémáim fognak felmerülni, és hogyan kezelem majd őket.

Futás

Edzővel és edző nélkül

Motivációs előadóként is gyakran meghívnak eseményekre, hiszen olyan teljesítményeket vittél véghez a sportágadban, amelyek világszinten is egyedülállóak. Sportemberként a hétköznapok emberének milyen tanácsot tudsz adni, amelyet a mindennapi életükben is jól tudnak alkalmazni az önmotivációhoz, a céljaik elérése érdekében?

-Azt gondolom, hogy az a mentális hozzáállás, amivel én készülök, majd végigcsinálom a versenyeket, nem csak a sportteljesítményeknél működik, hanem az élet bármely területén felállított célok esetében is. Mindig beszélek a megfelelő célok kitűzéséről, a nehézségekből való kilábalási technikáimról, mindezt a saját példáimmal bemutatva.

Van valami meghatározott rituáléd a futóversenyek előtt? Esetleg van-e valamilyen kabalád, amit mindig magaddal viszel?

-Minden versenyre lelkiismeretesen készülök, de különösebb rituáléim nincsenek. A kabalám a kis plüss vizslám, aki bejárta velem az utóbbi években a világot, a sivatagoktól az Antarktiszig.

Régebben úgy tudom, hogy nem volt edződ, hanem magadnak írtad az edzéstervet. Ma már edzővel dolgozol. Ki ő és milyen szempontok alapján választottad? Milyen egy számodra ideális edző?

-A kezdetek után bő hét évig csak egyedül futottam, aztán közel tíz éven át volt edzőm. 2021 óta egyedül készülök, bár az idei fő versenyemnél van egy edző, akivel rendszeresen átbeszéljük a dolgokat. Elég jól ismerem már magam, végeztem edzőképzést, van is egy kis futócsapatom is. Az utóbbi időben nem érzem arra az igényt, hogy irányítsanak, most is inkább egy olyan emberre volt szükségem, akivel megbeszélhetem a felmerülő problémáimat. Hozzáteszem a korábbi edzőimnek ebben nagy szerepe van, sokat tanultam tőlük is, de bő húsz éves sportmúlttal szerintem jól össze tudom rakni a felkészülésemet.

Mindenki más felkészülést igényel

Ma már neked is vannak futó tanítványaid, az 2024-es Ultrabalaton versenyen is jelen volt néhányuk. Hány tanítványt vállalsz és mi szerint választod ki a futókat? Hogyan fejleszted a tanítványaidat, vannak-e mindenkinél bevált módszereid?

-Jelenleg tíz tanítványom van, ennyi emberrel tudok lelkiismeretesen dolgozni. Nem kötöm eredményekhez a csapatba kerülést, talán csak a szorgalomhoz. Jelenleg mindenki hosszú ideje a csapatban van. Alapvetően a legfontosabb számomra a bizalom és a lelkiismeretes munka. Hamar kiderül, ha valaki csak nagy célokat tűz ki, de túl sok a kifogása az edzések elvégzésekor. Ilyenkor én őszinte vagyok és megmondom, hogy esetében nincs rám szükség. Mindenki amatőr sportoló, más-más lehetőségekkel, családi körülményekkel, hiába készül több futóm is ugyanarra a versenyre más tervet kapnak, mert más szinten vannak és mások a lehetőségeik edzésidő és regeneráció terén is.

Lubics Szilvia 02

Lubics Szilvia régóta vegetáriánus

Kevesen tudják rólad, de hosszú ideje vegetariánus vagy, mert nem szereted a húst. Milyen ételeket eszel a mindennapokon, hogy formában tartsd magad, illetve hogyan táplálkozol egy-egy ultra verseny közben?

-20 éves korom óta vegetáriánus vagyok. Rövid ideig próbálkoztam egy sérülés miatt a vegán táplálkozással, de nekem nem működött. Tejterméket és tojást is fogyasztok. A megfelelő tápanyagbevitelre odafigyelek. A fehérjebevitelt turmixokkal egészítem ki.

Egy ultrafutónak sokféle tápanyagra és vitaminra van szüksége, te milyen táplálékkiegészítőket szedsz? Van olyan, amit kifejezetten a versenyek előtt veszel be?

-Magnéziumot és C vitamint szedek napi szinten, ősztől nyárig pedig D vitamint is. Ezen kívül a nagyobb versenyek előtt 2-3 hónapig multivitamin készítményt. Azért, hogy jobban bírjam a terhelést, a Novo C készítményeit választottam.

Lubics Szilvia három tanácsa a kezdő futóknak:

1.Sétálni nem szégyen, ne rohanj! – Ha nem megy a folyamatos futás, nyugodtan válts gyaloglásra, majd ha újra normalizálódik a légzésed, kezdj el újra kocogni. A futásban gyorsan lehet fejlődni, hamarosan azon veszed észre majd magad, hogy megvan az első lefutott 5 kilométered.

2. Mindenképpen ruházz be egy jó futócipőre, amit direkt erre specializálódott boltban vásárolsz. Sok sérülésnek a rossz cipőválasztás az oka.

3. Figyelj a regenerációra, iktass be pihenőnapokat és időnként keresztedzéseket: úszás, jóga, kerékpározás.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotó: Novo C

Olvasd el ezt is!

Sikerpszichológia nemcsak sportolóknak

Miért jó sportolni? Nem azért, amit először gondolnál!

Ezért sportolj akkor is, ha eleged van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .