Az valószínűleg senkinek nem újdonság, hogy a sport jó hangulatjavító. Minden mozgásformára jellemző, hogy nem csak testi, hanem lelki hatásai is vannak. Vagyis nem csak az alakodat rakja rendbe, hanem a lehangoltságot, vagy a felrobbanni készülő dühöt is oldja. Ily módon pedig a téli depresszió ellen is kiváló eszköz.

Természetesen az a legjobb, ha olyan sportot választasz, amit szeretsz. Van úgy, hogy a boxzsák püfölése segít, van úgy, hogy egy kiadós stretching nyugtat meg. Ahogy szinte mindenben, ebben is az a kulcs, hogy magadra szabd a dolgot. Nézd meg, hogy a közeledben mi az, ami elérhető, ebből mi az, amit szeretsz, és szívesen csinálnál.  Az sincs kőbe vésbe, hogy kizárólag egyféle edzésre járhatsz. Akár váltogathatod is, ízlésed és testi-lelki állapotod szerint, például attól függően, hogy a téli depresszió inkább álmosságot, vagy pörgős feszültséget vált ki belőled.

Nekem személy szerint általában azok a sportok válnak be a legjobban a feszkó ellen, amelyek célzottan hatnak a testi-lelki harmóniára. Mutatok belőlük párat, természetesen a teljesség igénye nélkül, abszolút szubjektíven.

Jóga – nemcsak a téli depresszió ellenszere

A jóga az egyik legjobb sport a téli depresszió ellen
A testtel együtt a lélek is nyúlik, lazul

Ahogy sokaknak, nekem is a testedzés volt a belépő a jóga világába. Ám amióta jógázom (most már tizenéve), rájöttem, hogy ez az ötezer éves rendszer messze nem csak erről szól. Újra és újra rádöbbenek, és elcsodálkozom, hogyan hat egymásra a test és a lélek, hogy lazulnak el az idegek egy-egy izom megnyújtásától, és hogyan hat az óra végi relaxáció. És amit még nagyon szeretek a jógában: itt mindenki annyit vállal, amennyit az aktuális fizikai és lelki állapota elbír. Nincs verseny, nincs összehasonlítgatás. Mindig szívesen megyek, a nyugisabb, a pörgősebb, és a feszült időszakokban is segít. Ráadásul ezerféle irányzata van, a dinamikustól a teljesen belelazulósig, vagyis mindenki megtalálja benne a saját útját.

NIA – táncold ki a feszkót

A NIA a téli depresszió egyik legjobb ellenszere
A tánc az egyik legősibb feszültségoldó

A NIA technikát (a név a Neuromuscular Integrative Action, azaz az idegrendszert és az izmokat integráló mozgás rövidítése) Debbie és Carlos Rosas dolgozta ki az Egyesült Államokban. Első látásra leginkább egy meditatív táncra hasonlít, de inkább egyfajta holisztikus fitnesz-irányzat. Három harcművészet, a tai chi, az aikido és a taekwondo, három tánc-irányzat, a modern tánc, a jazztánc és a Duncan-tánc, valamint három gyógyító technika, az Alexander technika, a Feldenkrais-módszer és a jóga mozdulatait ötvözi. Minden órán az 52 alapmozdulat más-más kombinációjából áll össze a koreográfia. Alaposan megdolgoztatja a testet, de közben a lelket is „méregteleníti”, sőt, akár gyógyító hatása is lehet, és nem csak téli depresszió esetén. Akkor esik jól, amikor legszívesebben kitáncolnám magamból a feszkót – a NIA-órán ez tökéletesen szokott sikerülni.

Body Art – lassú alakformálás

Az izmokra hatóü edzés téli depresszió ellen is beválik
A fizikai erő növelés a lelki ellenálló képességet is növeli

Lassú, néha szinte statikus, nagyon hatásos alakformáló sport. Merít a jóga gyakorlataiból, de a pilates hatását is felfedezhetjük benne. A légzés itt is nagyon fontos, és a gyakorlatok erős koncentrációt igényelnek, épp ezért kikapcsolnak. Nagyjából lehetetlen mellette a napi problémákon kattogni, vagy épp elmerülni a téli depresszió bugyraiban. Testformáló hatása pedig viszonylag rövid idő alatt látványos, plusz a testtudatot is érezhetően javítja. Akkor szeretem, amikor jólesik érezni az erőt és a hajlékonyságot, és nem szívesen fognék bele aerob sportba, mert inkább valami lassabbra vágyom.

Úszás, futás, kerékpározás – jó hatású monotónia

A téli depresszió ellen a monoton sportok is segítenek
Van, amikor a szétesett léleknek a monotónia teszi a legjobbat

A sokak által “unalmasnak” mondott sportok, a kocogás, az úszás, a kerékpározás, különlegesen jó hatással vannak a lélekre. Annyi a titkuk, hogy nem igényelnek különleges technikát, odafigyelést, ha tehát épp ezerfelé áll az agyad, nem kell még egy bonyolult koreográfiára is figyelni. Nem diktál senki, egyszerűen lépsz, tempózol. Persze ezeknek a sportoknak is megvan a maguk technikája, ami nem árt edzőtől elsajátítani, de aki egyszer megtanult ízületkímélően futni, vagy jó technikával úszni, az nemigen felejti el. Rossz időben edzőteremben, jó időben a szabadban is lehet sportolni (sőt, az igazán elszántak télvíz idején is kint úsznak, futnak, bicikliznek – na, ez nem én vagyok).

Ide sorolnám még a súlyzós edzést is, ahol a súlyzós mozdulat megfelelő elvégzésére figyelsz a napi zizik helyett, és nem pörögsz, pattogsz, hanem lassan, koncentráltan dolgozol. Akkor szeretem, amikor tényleg ezer felé áll a fejem, napközben egyszerre próbálok három e-mailt írni, és nyolcféle feladatot egyensúlyban tartani (ez a fajta feszültség egyébként a téli depresszió tüneteit is képes súlyosbítani). Olyankor ez az, ami totál képes kikapcsolni.

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, és beszélgetni is tudunk a cikkekről. Képes illusztrációkért, és más exkluzív tartalmakért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Pixabay.com

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!

One Comment

  1. Pingback: Instant motiváció: így számolj le a félbehagyott edzésprogramokkal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.