“Mi itt Európában elképesztő módon el vagyunk kényeztetve és ezt nem vesszük észre. A globális tér bármely országában fel sem tudják fogni, hogy milyen az, amikor megnyitod a vizet, odateszed a poharat és megiszod azt a vizet, ami onnan jön.” Ezzel az erős mondattal kezdett a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség panelbeszélgetésén a Margitszigeti Víztoronyban Dedák Dalma, a WWF környezetvédelmi tanácsadója. És ha jobban belegondolsz, tényleg durva, hogy itt a vécét is ivóvíz minőségű vízzel húzzuk le. Eközben Afrikában van olyan vízközmű-szolgáltató, amelynek nincs egyetlen E. coli baktérium-fertőzéstől mentes kútja sem (segítek: az E. coli a szennyvízben szeret tartózkodni).
Dalma mondott még keményebbet is: a szír migrációs válság egyik okaként egy vízvisszatartási intézkedést jelölt meg: az Eufrátesz török oldalán épült gátakat. És arra is rámutatott, hogy „a vízkészletek mennyisége kirajzolja a világ éhségtérképét”.
Az ivóvíz a béke záloga
Vagyis az van, hogy a klímaváltozáson belül kiemelten érdemes foglalkozni a vízbiztonsággal, mivel gyakorlatilag a globális béke kulcstényezőjéről beszélünk. Ez a kérdés különösen aktuális március 22.-én, a víz világnapján. Mert ha nem ismerjük fel az ivóvíz értékét és nem vigyázunk rá, nem gazdálkodunk jól vele, és nem biztosítjuk a hálózat egészségét, akkor a kevés, szennyezett vízért fognak egymással harcolni a jövő generációi. Már most több lokális és nemzetközi konfliktus robban ki a kevés víz (aszály), a sok víz (árvíz) vagy a szennyezett víz miatt.
Dedák Dalma mellett a panelbeszélgetésben részt vett Gyura Gábor az ENSZ környezetvédelmi bizottságának (UNEP) pénzügyi szakértője és dr. Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. A moderátor szerepét a fenntarthatóságért és a környezetért tevőlegesen kampányoló humorista, Litkai Gergely vállalta magára.
Bécsig érne a kamionsor egynapi vizünkkel
Dr. Kovács Károly elmondta, Magyarországon a háztartási víz körforgását három Egyenlítő-hossznyi vezetékhálózat biztosítja. Ennek 86 százaléka azonban nincs jó állapotban, egyenesen kockázatos. Pedig ha a budapesti vízvezetékek kidőlnek a sorból, akkor a főváros egynapi vízfogyasztását 20 000 kamionnal lehetne megoldani. A soruk innentől Bécsig érne. Épp ezért a karbantartás elengedhetetlen, és elodázhatatlan. Már csak azért is, mert a hálózatban átlagosan 20%, de van, ahol 50% a hálózati veszteség. Ennyi folyik el csak úgy a vízből, miközben a csövekben halad. Ahogy Litkai Gergely fogalmazott: mintha az ATM-ből kivennénk egy ezrest, és 800-t adna ki, mert szakadozott az internet.
A baj csak az, hogy ez a fontos erőforrás meglehetősen alul van értékelve – mármint pénzügyileg. Egy átlagos magyar egy hónapban költ annyit palackos ásványvízre, mint a csapvízre egész évben. Ahogy Litkai Gergely mondta: „Nagyon kegyetlen megoldás mindent beárazni, de az ár valahol információ is. Ha egy átlagfogyasztó számára kiderülne a vízről, hogy ez nem csak úgy terem, és nem a végtelenségig előállítható, az a szemléletet is tudná formálni.” (Ehhez én azt tenném csendben hozzá, hogy itthon is el kellene végre hagyni azt a szemléletet, hogy úgy teszünk, mintha sok minden olcsó lenne – már rég nem az – , cserébe az emberi munkát sem fizetik meg kellőképpen. Vagyis fizetgetnek, de lehet mutogatni nyugat felé, hogy mennyivel drágább “kint” például a víz meg az étterem. Legyen mindennek korrekt ára – az ivóvíznek, a balatoni lángosnak, és egy átlagos munkaórának is.)
Gyura Gábor megjegyezte: nagyon kevés olyan bankot lát a világban, aki akár klímaszempontból is elkezdett volna komolyan a vízzel is foglalkozni, pedig a vízhiány egy időzített bomba.
Az idillnek már rég vége
Litkai Gergely hozzátette: nem az a kérdés, mikor lesz vége annak az idilli állapotnak, hogy ha kinyitod a csapot, ivóvíz jön belőle. Ha átéltél már egy komolyabb nyári vízkorlátozást vagy csőtörést, akkor tudod: már vége van. Nem egy nagy bummot kell elképzelnünk, ami után mindenki lehúzódik majd falura, és önellátásba kezd, ahogy sokan gondolják – ennél sokkal trükkösebb a helyzet. Szépen, lépésenként szűnik meg a megszokott életünk, mi meg ugyanúgy alkalmazkodunk hozzá, ahogy bármi máshoz alkalmazkodtunk az elmúlt évtizedekben.
Legyen téma az ivóvíz!
Persze a szemléletformálás nem csak az áron keresztül működik: A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség Vízérték társadalmi szemléletformáló programja keretében a maszesz.hu honlapon a pedagógusok számára elérhető víz témájú óravázlatokat helyezett el. A cél, hogy olyan segédletet adjanak, mellyel akár a környezetismeret órán, akár Víz Világnapján vagy a Fenntarthatósági Téma-héten is szórakoztatóan és tartalmasan lehet a vízről beszélgetni. Hogy a következő generációk már a “víztudatos” életbe nőjenek bele.
És akkor néhány érdekesség a végére az ivóvíz témakörében:
Az ENSZ közgyűlés 2010-ben ismerte el alapvető emberi jogként a biztonságos és tiszta ivóvízhez és szennyvízelvezetéshez való hozzáférést. A marginalizált és hátrányos helyzetűek alapvető szükségleteinek kielégítése és sebezhetőségének csökkentése nélkül a szegénység ugyanis csak újratermeli saját magát. Az ENSZ 2030-ig tartó, 17 fenntartható fejlődési célból álló programjának központi eleme lett a “senkit sem hagyunk hátra” elv melletti elköteleződés, mert tiszta vízhez való egyetemes hozzáférés nélkül nem lehet fenntartható fejlődés.
A világ népességének 26%-ának nem jut biztonságos ivóvíz (2milliárd ember ürülékkel szennyezett víz fogyasztására kényszerül) és 46%-a nem részesül kielégítő szennyvízelvezetésben. Az iparosodás előtti vizes élőhelyek 80%-ka megsemmisült, hozzájárulva ezzel a csapadék szélsőségessé válásához, területek (pl Dél-Alföld) elsivatagosodásához.
Az ENSZ vízvilágjelentése évente 1%-kal növekvő vízfelhasználást vetít előre (és ugyanerről számol be az elmúlt 40 év vonatkozásában). A WaterEurope 2030-ig 56% elérhetőség-igény különbözettel (vagyis egyszerűen fogalmazva hiánnyal) számol.