„A versenyszférában majd nyilván minden úgy lesz, ahogy neki megfelel – ja, nem! Menjen csak el dolgozni, majd megtanulja, milyen a munka!” – ezt a végtelenül rosszindulatú kommentet egy ismert tanár felmondásáról szóló hír alatt olvastam. Megragadt a fejemben, mert szépen összefoglalja a magyar közgondolkodást, és a munkával kapcsolatos sztereotípiáinkat.
A nehéz, verejtékes munka mítosza
Merthogy ugye, az ismert vélemények szerint a munka nehéz, verejtékes, fáradtságos, a hétfő reggel nehézségeitől a „végre péntek”-ig terjed, természetesen csakis a MUNKAHELY nevezetű misztikus helyszínen, és szigorúan MUNKAIDŐ-ben végzendő (némi túlórával persze). A munkavállaló lehajtott fejű jobbágy, aki a több vagy kevesebb fizetés fejében elviseli a főnök rossz napját, a túlterhelést, a kollégák fúrás-faragását, nem kell azt szeretni, csinálni kell. Teher alatt nő a pálma.
Na, mondok egy merészet: a munka igenis azért van, hogy szeressük. Hogy hétfő reggel ne egy nagy, lemondó sóhajjal kezdjünk neki, hanem világmegváltó ötletekkel, vagy legalább egy alapvető elégedettséggel. A munka nem nyűg, nem szükséges rossz, hanem önmegvalósítás. Ha nem így érzed, akkor nem vagy jó helyen, máris kezdd el keresni a lehetőséget a változtatásra.
Gondolkozzunk üzleti alapon!
A dolog másik oldala: a munka nem szigorú, úr-szolga típusú alá-fölérendeltségi viszony, hanem egy kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolat. A munkavállaló beleteszi a legjobb képességeit, az idejét, az energiáját, ezzel hasznot hajt a cégnek. A munkaadó pedig beleteszi az adott egységnyi fizetést és a munkakörülményeket a home office-tól a céges pihenőben elhelyezett babzsákfotelig. Jó esetben ez a két dolog egyensúlyban van.
A munkavállaló akkor tud jól teljesíteni, ha megbecsülik. Ha nem kell aggódnia a pénz miatt, ha van szabadideje, lehet hobbija, és akár hét közben is elmehet szórakozni, mert nem kell szigorú napirendet tartania a cég érdekében. Ha belefér, hogy egyszer-egyszer hibázik. Ha emberként kezelik, nem robotként, és úgy dolgozhat, ahogy neki a legjobb: digitális nomádként, home office-ban vagy akár egy irodai asztalnál, mert olyan is van, akinek kell a napi társas interakció a legjobb teljesítményhez.
Ha nem így kezelnek, ha utolsó senkinek érzed magad a munkahelyeden, ha attól rettegsz, hogy bármelyik pillanatban elküldhetnek, tudd: te is felmondhatsz nekik. Igen, az aktuális piaci viszonyok befolyásolják, mennyire könnyű újat, jobbat találni, de ezek a körülmények általában ideiglenesek. Ha te jól csinálod, amit csinálsz, akkor csinálják ők is legalább ilyen jól. Ez a fair, nem az, hogy ha a buszvezetőnek nincs home office, akkor a programozónak se legyen (ahogy szintén gyakran hallhatjuk). Azt sem nehéz belátni, hogy a cégnek a motivált munkaerő az érdeke, mert ő hajtja a legnagyobb hasznot.
A fiatalok megváltoztatják a munka világát
Vállalkozók százainak mentorától, Mészáros Robitól tanultam az ide vonatkozó kulcsmondatot: „ami szar, azt hagyd abba”. Egyre több felől hallani azt is, hogy a fiatalok ösztönösen tudják ezt, tovább is állnak onnan, ahol biorobotként szeretnék őket foglalkoztatni. A cégek pedig egyre több home office lehetőséget, cafeteriát, babzsákfotelt kénytelenek beletolni az üzletbe, sőt, azt is egyre inkább elfogadják, ha a munkavállaló időnként gondokkal küzd, ha kimerül, ha egy bizonyos életkorban klimaxol, szóval nem tud mindig egyenletesen 110 százalékon pörögni. Óriási változások folynak a munka világában. Már csak nekünk kell ezt beépíteni, kilépve a belénk nevelt megfelelési kényszerből. Szóval igen, majd megtanuljuk mi is, milyen a munka … és azt is, hogy igenis lehet úgy, ahogy nekünk megfelel.
Pingback: Nem mindegy, hogy normális vagy csak megszokott! - Zöldsaláta
Pingback: 10 éves a digitális írástudás szakértője, a Logiscool - Zöldsaláta
Pingback: A rejtélyes Z generáció: előítéletek helyett inkább értsük meg! - Zöldsaláta