Zöldsaláta

Zöldsaláta

Kezdjük az alapoknál: mi az a fizikai self-care?

Amikor a self-care életterületekről írtam, már akkor megjegyeztem, hogy a testi, vagyis a fizikai self-care az alap. Mert a legalapvetőbb testi igényeidről, a Maslow-piramis aljáról szól. És ezen keresztül az egészségedről, amit ugye nagyjából prioritás megóvni. Szóval mi is ez a fizikai self-care valójában? Volt-e már olyan helyzet az életedben, …

Mintás ruhák szezonja: visszatértek a 70-es évek!

Nem tudom, feltűnt-e, hogy idén alig vannak egyszínű ruhák az üzletekben – és ami van, az is általában feltűnő színekben pompázik. Beütött a mintás ruhák szezonja. Az egyik kedvencemről, a mindenütt feltűnő mediterrán csempemintáról az Élet színesben blogon írtam külön cikket, de a többi minta is megérdemli az említést. Mintás …

A klasszikustól az eklektikusig: főszerepben a bőrdzseki

(szponzorált tartalom) Egy klasszikus, motoros bőrdzseki nagyjából alapdarabnak számít. Nem csak farmer és póló mellé jó, és nem is feltétlenül csak hétköznapra való. Az Élet színesben blogon a múlt héten már mutattam vele néhány szettet. De ezzel még korántsem merültek ki a benne rejlő lehetőségek. Jöjjön tehát még három változat, …

Szülinapi valóságshow: 5 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál rólam

Megint egy szülinap, megint egy valóságshow. És 5 dolog, ami nem titok, de lehet, hogy nem tudtad rólam. Persze aki elég régen olvassa a blogot, annak lehet, hogy nem okozok velük meglepetést. Mediterrán jellem vagyok, erős északi vonzódással A kevésbé ismert 5 dolog egyike, hogy alapvetően mediterrán egyéniség vagyok. Szeretem …

Tavaszi felfrissülés, avagy megújul a fali dekoráció

(Szponzorált tartalom) Tavaly már írtam róla, milyen vizuális terápiával ér fel, ha a fali dekoráció nap mint nap kellemes hangulatot sugároz, friss ötleteket, motivációt ad, vagy épp vágyaink tájaira repít. A tavaly gondosan megtervezett képfal idén tovább bővült a Posterstore segítségével. Bár a Posterstore képeinek választéka hihetetlenül bő, mégis van …

Kedvenced a csocsó? Szerezz be egy csocsóasztalt otthonra is!

(Szponzorált cikk) Akárhol nyaraltunk eddig, este nagy valószínűséggel a csocsóasztal mellett kötöttünk ki. Fiús, pláne focirajongó családban, amilyen a miénk is, úgy tűnik, hogy a foci asztali verziója, azaz a csocsó is kihagyhatatlan „társasjáték”. Lassan érdemes lesz elgondolkodnom azon, hogy itthonra is beszerezzek egy csocsóasztalt. De vajon milyen érvek szólnak …

Self-care portugál módra: a mediterrán nyugalom és jókedv titka

A legutóbbi bejegyzésben Duncsák Krisztina Portugáliában élő magyar idegenvezető, esküvőszervező és portugál nyelvtanár mesélt a portugál húsvéti ünnepekről. De persze nem csak erről beszélgettünk Krisztinával. Self-care mentorként engem az is érdekelt, mi a titka a közmondásos mediterrán nyugalomnak és kiegyensúlyozottságnak. Duncsák Krisztina 15 éve, Kárpátaljáról költözött Portugáliába a férjével. Bár …

Kitekintő: ilyen a húsvét Portugáliában

Idén húsvétkor a Zöldsaláta kiruccan Portugáliába. Sajnos egyelőre még nem személyesen, de remélem, ennek is eljön az ideje. Addig viszont megkértem Duncsák Krisztina Portugáliában élő magyar idegenvezetőt és esküvőszervezőt, hogy meséljen kicsit arról, milyen is a húsvét Portugáliában. Át is adom a szót Krisztinának. A húsvét Portugáliában inkább vallási ünnep …

Korhatártalanul – milyen is az élet 50 felett?

Az a helyzet, hogy tavaly betöltöttem azt a bizonyos, sokak által vízválasztónak tekintett ötvenet. Ez egy matematikai tény, nincs is kedvem letagadni (amúgy sem vagyok híve a „tagadjunk le a korunkból” mozgalmaknak), de arra a kérdésre, hogy milyen ötvenesnek lenni, nem tudok válaszolni. Bár az agyam megbirkózik ezzel az egyszerű …

Tavaszi relax: ránk fér a pihenés

Nehezen megy mostanában az írás. Ha nem lett volna elég félelmünk eddig is, most minden eddiginél kiszámíthatatlanabbá vált a világ. De akkor is azt szeretném, hogy legyen tavasz. Hogy beleférjen egy kis tavaszi relax. Hogy kicsit visszataláljunk a középpontunkhoz, mert ha valamikor, akkor most nagyon nagy szükségünk van a józan …