A kikapcsolódás nem luxus, szánj rá időt!

Találkoztál már olyan emberrel, aki azzal menőzött, hogy három éve nem vett ki szabadságot? Vagy azzal, hogy ő aztán olyan fontos ember, hogy egy nap távollét, és máris összeomlik a cég? Esetleg olyannal, aki büszke volt rá, hogy mindig csillog-villog a lakás, gőzölög a meleg vacsi az asztalon, minden ing frissen vasalt, nincs neki ideje holmi tévézgetésre? Kikapcsolódás, énidő? Ugyan már!

Tudom, hogy mindannyian a túl sok munka, a túl sok feladat, a túl sok rohannivaló és a túl sok információ világában pörgünk. Jön a főnök negyed ötkor a még két órányi „extrasürgős” feladattal. Mindenhol pont kettővel vannak kevesebben, mint amennyien kényelmesen végezni tudnának a munkával. Az óvodából ötkor már nagyjából kinézik a gyereket. És akkor hol van még a vacsora, a háztartás, a tiszta ruha… És még valami kimaradt: a kikapcsolódás. Mert azt egészen sokan már be se számolják a napi programba.

Kikapcsolódás = bűnös lustaság?

A mi, mostani negyvenes generációnk (és az előttünk járó néhány is) ráadásul eléggé el lett cseszerintve e téren nevelésileg. Nálunk még az volt a dogma, hogy amelyik fiatalnak van egy kis szabad ideje, az menthetetlenül el fog zülleni. A szabad időt kizárólag haszontalan tevékenységekre fogja majd fordítani, úgymint cigizés, bandázás, mindenféle erkölcstelen rockegyüttesek hallgatása, bulizás, piálás. A szorgalmas ember egy percre  meg nem áll. Ha mindent szó szerint bemagolt a tankönyvekből, akkor különórára jár, segít a szülőknek, sportol, tanulmányi versenyre készül, lelkesedése sosem lankad.

Értem én, hogy akkoriban a Nagy Gépezetnek ilyen szorgalmas, apró, kreativitástól és önálló gondolkodástól mentes csavarokra volt szüksége. Ámde ez a nevelés azt hozta magával, hogy egy egész generációnyi embernek kellett-kell felnőttként megtanulnia kikapcsolódni. (Pedig már anno is lehetett volna hallgatni Hofira.) Mert a rendszert kijátszani megtanultuk, loptunk magunknak órákat-napokat (aki tiltva nevel, az hazudni tanít, ugye…). De szépen össze is kapcsoltuk a fejünkben mindezt azzal, hogy ez illegális, és csak stikában lehet.

És akkor most álljunk meg egy kicsit, és gondoljuk végig, mire neveljük szintén a végletekig leterhelt gyerekeinket. És miért is szidjuk az Y, Z és Alfa generációkat, ha azt mondják: „na, ezt én így biztos nem, nekem a saját jólétem az első”. Szerintem inkább tanulni kellene tőlük, ha már anno belenevelődtünk a szorgalmas marhaságba. Akin pedig látjuk, hogy beáll a mókuskerékbe, azt még időben kiszedni onnan. Megtanítani neki az értelmes erő- és időbeosztást, a kikapcsolódás fontosságát, meg azt, hogy nem mások, hanem ő maga az első.

A kikapcsolódás alapszükséglet!

Ugyanis az van, hogy a kikapcsolódás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Egy nap alatt annyi információ és inger ér bennünket, amennyi egy középkori embert, kábé egész életében, vagy a szüleink generációját egy hónap alatt.

Érzed ezt az arányt?

Egyszerűen nem lehet ezt a rengeteg mindent feldolgozni, ha legalább néha nem állunk meg, nem hagyjuk az agyunkat kicsit „szikkadni”. Ha nincs olyan idő, amikor nem vagyunk okosak, ügyesek, szorgalmasak, hanem csak a magunk kedvtelésével foglalkozunk, vagy akár csak bámulunk ki a fejünkből.

És ha még ez nem is lenne, akkor sem gondolom normálisnak, hogy kizárólag a kötelességről szóljon az életünk. Ha kicsit visszanézünk a történelemben, régen, amikor az életet aztán tényleg szolgálatnak tekintették, akkor is voltak ünnepek, volt fonó, volt búcsú, mert rájöttek, hogy nem lehet kikapcsolódás nélkül, folyamatosan dolgoztatni az embereket. Volt egy olyan mondás, ugye (Mária Teréziának tulajdonítják), hogy „etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk” – nos, akár így mondta a császárnő, akár nem, nagy igazság van ebben a mondatban. De akkor mi miért gondoljuk, it a 21. században, hogy normális, ha a reggeli felkeléstől az esti ágyba zuhanásig egy fél percünk sincs lelassulni?

A kikapcsolódás legyen az első!

Szóval ha elkezded tervezni a napi, heti, havi programodat, kezdd azzal a fejezettel, hogy kikapcsolódás. Mikor mész edzésre, mikor mész színházba, moziba, kiállításra, kirándulni, kozmetikushoz, mikor randizol a férjeddel, mikor találkozol a barátaiddal, mikor van egyáltalán egy fél órád nyugodtan leülni egy kávé mellé, vagy olvasni egy pár oldalt egy könyvből. Persze ezek csak példák, mindenki maga dönti el, hogy neki épp mit jelent a kikapcsolódás.

De az minden ilyen tevékenységben közös, hogy prioritást élvez a pörgéssel szemben, ami úgyis mindig van épp elég. Aztán persze lehet rugalmasnak lenni, de ha minden napra be van írva valami a naptáradba, ami vegytiszta kikapcsolódás, akkor nagy az esélye, hogy nem fogod mindet lemondani. Tehát legalább néhányszor megadod az esélyt magadnak arra, hogy tényleg a saját jólétedet tedd az első helyre.

És hogy én, személyesen hol állok ebben?

Pörgök eleget, nem tagadom. Szabadúszó munkával, két gyerekkel, egy háztartással, számtalan hobbival és tervvel van épp elég tennivalóm (ja, és van egy erősen túlműködő „siess” driverem, ez is genreálja a pörgést). De abból már régen kinőttem, hogy azt gondoljam, ez így normális, és jó, és üdvös. Vagyis rendszeresen megpróbálok tudatosan lelassulni – legalább napjában egyszer. Amikor én jártam az oviba a kisebbik gyerekkel, a reggeli ovijárat után gyakran elmentem sétálni egyet, vagy hazajöttem, és munka előtt tornával kezdtem.

Most, hogy a reggeleim kicsit ráérősebbek lettek, mert a sulijáratot a fiatalemberek apukája intézi, még könnyebb lett a dolgom. Vagyis reggeli előtt jógával indítok, teázás közben olvasok egy kicsit, és utána jöhet a felpörgés. Ha pedig már előre parázok a feladatmennyiségtől, általában felteszem a kérdést: mennyire fontos, hogy ne csak „jobban teljesítsek”, hanem közben lehetőleg jól is érezzem magam? Mi a prioritás? A dicséret vagy az, hogy én magam jól végzettnek, és nem „megőrülősnek” minősítem a munkanapomat? A választ nyugodtan kitalálhatjátok 🙂

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere, beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel:
Judit