Címke: <span>wellness</span>

Címke: wellness

Szépségnap a karanténban, mert egy kis énidő ilyenkor is jár

Na jó, a szépségnap az egy kicsit azért túlzás. Mondjuk, hogy szépségfélóra, vagy szépség 15 perc. Mert miközben reggeliztetjük-ebédeltetjük-vacsoráztatjuk a családot, házitanítunk, illetve esetleg még home office-ban dolgozni is próbálunk, szépen megint újrateremtjük az eddig pörgést. Azt meg pont nem kellene. Szépségnap a lelassulásért Nem fogok felülni arra a vonatra, …

Őszi hangulat egy igazi vulkán tövében – vagy meghosszabbítjuk a nyarat?

A nyár még a mi mércénkkel mérve is meglehetősen pörgős volt, mégis annyit pihentünk, amennyit már évek óta nem sikerült. A sok élmény után az egész család feltöltődve indult neki az ősznek. A szeptemberrel aztán menetrendszerűen megérkezett az őszi hangulat, ugyanakkor mégis velünk maradt egy kicsit a nyár pörgése. Az …

Wellness hétvége gyerekekkel: irány a Hotel Castello, a vár tövében

(Szponzorált tartalom) Ti is annyira várjátok már a nyári szünetet, mint én? Az az igazság, hogy az utóbbi egy-két hétben már elkezdtem vágni a centit, és esténként kábé úgy dőltem ágyba, mint akit agyoncsaptak. Kicsit túl sok volt az utóbbi időben a rohanás, a kötelező program, a feladat… Nem csak …

A kikapcsolódás nem luxus, szánj rá időt!

Találkoztál már olyan emberrel, aki azzal menőzött, hogy három éve nem vett ki szabadságot? Vagy azzal, hogy ő aztán olyan fontos ember, hogy egy nap távollét, és máris összeomlik a cég? Esetleg olyannal, aki büszke volt rá, hogy mindig csillog-villog a lakás, gőzölög a meleg vacsi az asztalon, minden ing …

Családi wellness Ausztriában: strandolni ősszel is lehet!

(Szponzorált tartalom) A strand két gyerekkel mindig hálás szórakozás. Főleg az, ha a gyerek- és úszómedencék mellett megfelelő számú csúszda is van, hogy gondoskodjon az adrenalin-löketekről. A szülőknek pedig az a legnagyobb nyereség, ha tudnak öt percnél tovább nyugodtan ülni a meleg vízben, esetleg a forró szaunában. Az pedig igazi …

Házi szépségtippek: csinálj wellnessfürdőt a fürdőszobádból!

A hét témája itt és a Zöldsaláta Facebook-oldalán egyaránt a magunkra szánt idő és figyelem, röviden a self-care. Ugye senki nem vitatja, hogy ez így a suli- és ovikezdés, valamint a munkába való visszaállás környékén meglehetősen jól jön? Egy illatos fürdő pedig nem kerül több időbe fél óránál, mégis azt …

A nyár zenés oldala: koncertek és egyéb lelki wellnesskedések

Folytatom a nyári beszámolót – ezúttal a nyárnak arról az oldaláról írok, amelyik nekem alapból kiemelten fontos. Többször írtam már, hogy egy koncert számomra felér egy lelki wellness-hétvégével, és ezen a nyáron igazán nem panaszkodhattam ez ügyben.A nyaralást, ugye, a nyár elején nagyjából letudtuk, így mire visszajöttünk, még épp csak …

Ahol a gyerekbarát nyaralást tényleg komolyan gondolják

A családi nyaralás mindig necces vállalkozás, hiszen a különböző korosztályok igényeit, időtöltését, napi ritmusát összehangolni nem egyszerű dolog. A picik hamar elfáradnak, nyűgösek lesznek, a nagyok unatkoznak, a felnőttek pedig egyszerűen csak szeretnének már egy kicsit ledőlni egy nyugágyba (plusz luxus, ha el tudnak olvasni húsz oldalt egy könyvből). Nem …

Tízperces wellnesshétvége

Akármennyire nyár is van, neked még dolgoznod kell, és ez nem tölt el kitörő örömmel? Ráadásul nincs időd arra, hogy elmenekülj egy wellness-hétvégére? Akkor nincs más hátra, be kell dobni az időhiányos wellnesstrükköket. Azokat az apró örömöket, amelyek akár 10 perc alatt is képesek feldobni. Csak egyre vigyázz: ezek csak …