Világszerte minden második nő érez magával kapcsolatban inkább kételyt, mint elégedettséget. Ez derül ki egy felmérésből, sajnos nem meglepő módon. Az viszont érdekes, hogy a Covid-helyzet és a közösségi média hatása önmagunk szeretete terén nem egyértelműen negatív!
A The Body Shop tavaly november 22 és december 8 között 22 országban, több mint 22 000 nő bevonásával mérte fel a nők hozzáállását az önmagunk szeretete és az önelfogadás kérdéséhez. Sajnos Magyarország nem volt a felmérésben részt vevő országok között, de valószínűsíthető, hogy itthon sem küzdenek sokkal kevesebben az önszeretettel kapcsolatos problémákkal, mint a világátlag. Annál is inkább, mert nálunk még mindig erősen tartják magukat azok a közhelyek, amelyek szerint önmagunkat szeretni önzés, és a rendes nő legfeljebb akkor foglalkozik magával, ha már mindenkit kiszolgált, és akkor is csak azért, hogy megfeleljen az ezer felől záporozó elvárásoknak.
Ezt olvastad már? Könnyű neki, ő celeb!
De nézzük a globális eredményeket!
A felmérés alapján a Dél-Koreában, Szaúd-Arábiában és (számomra kicsit meglepő módon) Franciaországban élő nők körében a legalacsonyabb az önszeretet szintje, míg Dániában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban a leginkább elfogadóak önmagukkal szemben. Az van, hogy ahol magasak az elvárások, ott nehezebb nekik megfelelni…
Íme, néhány megállapítás a felmérésből:
- A három legfőbb ok a nők elbizonytalanodására: anyagi státusz (32%), a kitűzött életcéljaik elérésében érzett kudarc (25%), és csak harmadik helyen a kinézet (23%). (Számomra ez arra utal, hogy kezdjük végre meghaladni azokat a sztereotípiákat, amelyek szerint a nő egyetlen és kizárólagos funkciója, hogy szép legyen, de ha nem az, akkor legalább főzzön jól.)
- Az Egyesült Királyságban megkérdezett nők 47%-a érzi azt, hogy “nem elég jó”, míg ez az arány Brazíliában 27%.
- Az Egyesült Királyságban megkérdezett nők 72%-a szeretné, ha a teste máshogy nézne ki. (Azért az, hogy nem a külső az első számú bizonytalansági faktor, még nem jelenti azt, hogy ne hatnának ránk az elvárások.)
- Az egyedülálló nők 37%-a és a kisebbségek 38%-a az önmagukkal legkritikusabb táborába került, míg a házasoknál 21%, a nem kisebbségeknél pedig 25% ez az arány. (Ez sem meglepő: a szinglik, és a kisebbségekhez tartozók könnyebben megkapják a kritikát bárkitől, válogatás nélkül, mint azok, akik megfelelnek a társadalmi ideáloknak.)
- A fiatalabb nők jobban érintettek. A Z generáció megkérdezett tagjainak 50%-a a legkevésbé magabiztos nők táborába tartozik, míg a náluk idősebbek pozitívabban látják önmagukat. (40 felett azért már látjuk mennyit érünk – a fiatalokat pedig abban kellene segíteni, hogy hamarabb elérjék ezt a lépcsőfokot.)
- A felmérés talán legmeglepőbb eredménye, hogy a vírus utáni helyzet inkább pozitív módon hatott a nők énképére, mint rontott volna rajta. Ugyanakkor azok a nők, akik eleve szigorúbbak voltak önmagukhoz, elégedetlenebbek voltak magukkal, ahogy azok is, akiknek az anyagi helyzetük miatt is aggódniuk kellett. Mindez azt sugallja, hogy épp a társadalom legsebezhetőbb nőtagjait érintette súlyosabban a probléma.
Ezt olvastad már? Milyen a viszonyod önmagaddal?
A közösségi média és önmagunk szeretete
A közösségi médiát sokszor felelőssé teszik a nők önszeretetének, önképének rombolásáért. A felmérésből azonban az is kiderült, hogy azok, akik aktívan használják ezeket a felületeket több érzelmi támogatásról számoltak be, mint azok, akik nem használják azokat. Vagyis az van, amit már régóta mondok: a közösségi média inkább összeköt, mint elszigetel – csak az összehasonlítás az, amiről le kell végre szoknunk. Nem az a gond, hogy ott van egy csinos nő a képen, az a szomszédban is van. A gond az, hogy beleállunk a versenybe, ahelyett, hogy olyanok lennénk, amilyenek lenni akarunk.
Mit mond a szakértő? Tényleg itt az önszeretet ideje?
Sara Kuburic, a The Body Shop szakértője szerint: “Sok nő számára a pandémia – bár egyértelműen negatív esemény – alkalmat adott az önvizsgálatra, az elmélyülésre, arra, hogy jobban megismerjék saját magukat. Sokan közülük mindinkább értékelni kezdték azt, kik is ők valójában, megszabadulva a másoknak való állandó megfelelés kényszerétől. Azoknak azonban, akik eleve alacsony önbecsüléssel rendelkeztek, az egyedüllét és a közösség hiánya elvette a szükséges érzelmi támogató hálót. Ebben a kvázi virtuális világban, ha egy nő a közösségi médiát használja elsődleges viszonyítási pontként önmaga értékeléséhez, a valóságtól elrugaszkodott elvárásokhoz és a valótlan tökéletességhez való törekvés komoly gondot okozhat valódi önmagának elfogadásában.”
Self-care mentorként és coachként én is hasonlóan gondolom: fenébe az összehasonlításokkal, a szomszéd Gizikével vagy a fineszmodellel az Instán. Ő húszéves, izmos, ebből él, én meg majdnem ötven, és szeretetből sportolok, nem tolom full-time-ban. Összehasonlítható az életmódunk, az életutunk? Nem. Akkor miért hasonlítgatnám a derékbőségünket?
Ezt olvastad már? Még egyszer az önelfogadásról
A közösségi médiát használjuk arra, amire egyébként szintén jó: hogy megtaláljuk a törzset, amelynek tagjaival felemelhetjük egymást. És bár eleget írtam arról, hogy az önelfogadásnak kell, hogy legyen egy épeszű határa, és e címszó alatt nem kell belecsúszni a „jóleszazúgy” hamis elégedettségébe (ezt tartom, a szélsőségekkel ebben az esetben sem tudok egyetérteni) – vagyis fejlődni azért nyugodtan lehet -, ez nem jelenti azt, hogy ne szerethetnéd magad úgy, ahogy éppen most vagy, és ott, ahol éppen most tartasz. Ez az önszeretet, és az, hogy felismered és megbecsülöd a belső értékeidet és az egyéniségedet.
Ezt olvastad már? Az elfogadás csak a külsőre vonatkozik?
Önmagunk szeretete és az önszeretet forradalma
A felmérés eredményeire támaszkodva a The Body Shop egyébként globális kampányt is indított az önszeretet népszerűsítésére és növelésére. Merthogy az a helyzet, hogy tényleg itt az önszeretet ideje. A cél: 1 millió olyan tett összegyűjtés világszerte, amelyek önszeretetre ösztönöznek, legyen ez a legkisebb vagy nagy, világmegváltó cselekedet. “Aktivista márkaként küldetésünk egy szebb és igazságosabb világért harcolni. Annak érdekében, hogy valódi pozitív hatást érhessünk el, önmagunkkal kell kezdenünk a változást.” mondja – Banga Ildikó, a The Body Shop hazai franchise-partnerének kereskedelmi igazgatója. A kampány arca és globális nagykövete Jameela Jamil színésznő, aki szerint: “Önmagunk szeretete kemény belső munka, tegyük meg hát az első lépést önmagunk elfogadásáért! Nőként büszkének lenni önmagadra, elhinni, hogy elég vagy “úgy, ahogy vagy” valódi közösségi és politikai tett.”
Nem is érthetnék jobban egyet ezzel a megállapítással. Úgyhogy kezdjük máris egy kérdéssel: ma mit teszel magadért?
Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!
Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit
Fotók: Pixabay.com