Alapvetően kitartó, fegyelmezett típus vagyok, igazi Bika-jegyű. De csak akkor, ha úgy ítélem meg, hogy a kitartásnak és fegyelmezettségnek van értelme. Fényes plecsnikért, puszta maximalizmusból nem tudok hajtani, csak akkor, ha látom a tényleges célt. Azon viszont időről időre elgondolkodom, hogy pontosan mi is az a motiváció, ami bekapcsolja nálam a „kitartás” feliratú gombot. Az elmúlt hetekben elég sokat tanultam erről.

Kitartás az edzésben
A mozdulat, ahogy bekötöm a tornacipőmet. Ahogy automatikussá válik. És ahogy tudom, hogy jó ez az út…

Negyedik hete csinálom az Anyatest Projekt edzésprogramját. Korábban már írtam róla, milyen alapállásból indultam neki a programnak. Az is érdekelt, hogy el tudok-e köteleződni mellette több hétre, meglesz-e a kitartás, és vajon mennyire fogom szenvedősnek megélni a fokozatosan, egyre nehezedő edzéseket.

Ezt olvastad már? Így számolj le a félbehagyott edzésprogramokkal!

Az újdonság varázsa, kitartás, fáradtság

Nos, eddig még minden edzést megcsináltam. Először persze még hajtott az újdonság varázsa, a Facebook-csoportbeli beszélgetések. A negyedik hét hétfőjére viszont elég alaposan elfáradtam. Murphy törvénye értelmében éppen elég húzós, pörgős heteket élek, nem ez az az időszak, amikor amúgy tök simán szakítanék időt a rendszeres edzésre. De hétfőn ott volt az újabb kondicionáló edzés a fiókomban.

Nyújtás, jóga
Úgy éreztem, hogy max. egy könnyű, nyújtós jógaórára vagyok hitelesítve.

Én meg felkeltem reggel, ránéztem, és odarogytam a számítógép elé. Nemáááár. 48 perc. Az több, mint háromnegyed óra. És ez már a negyedik hét. Vagyis erősödik az edzés. Enikő még az intervall szót is belengette, ami nekem egyelőre még nagy mumusom. Szóval jajj. Nemááár. Hagyjatok aludni. Különben sem tudom, hol hagytam a vérnyomásomat. Kávét. Vödörrel, lehetőleg.

Aztán átgondoltam. A három edzésből kettő így is a hét második felére szorul. Kedden nem lesz időm edzeni, szerdán a szokott jógaórám, vagyis a következőt csak csütörtökön tudom megcsinálni, és akkor még van egy hétvégém a levezető jógavideóra. Szóval mégiscsak fel kellene tápászkodni a gép elől. De lesz ehhez most bennem, ebben a fáradtsági állapotban elég kitartás?

Ezt olvastad már? Ettől lesz hatékony az otthoni edzés

Kompromisszumot kötöttem magammal

Aztán megállapodtam magammal. Oké, 48 perc. Csinálom, ameddig bírom, aztán jöhet egy nyújtás, és kész. Legalább valamit sikerült összehozni. Úgyhogy odaálltam szépen a matrac mellé, és elkezdtem. És végigcsináltam. Az egész 48 percet. Intervallal együtt. És még jól is éreztem magam közben. Na meg azzal kapcsolatban is lett egy csomó gondolatom, mi fán terem nálam ez a kitartás-dolog.

A szigor csak ront a helyzeten
A kitartást nem a szigo adja. Épp ellenkezőleg

Tudom, mindenkit más motivál. Van, akit az, ha csesztetik, ha éreztetik vele, hogy hajtania kell, hogy elég jó legyen, ha odaállítják elé a teljesítményt, a hajtást, az „ég a zsír, kibírod”-at. Na, ez nem én vagyok.

Nekem a kitartás első számú feltétele az elfogadás. Hogy tudom, hogy most épp nem vagyok jól. De ez nem baj, mert nem lehet feszt a csúcson lenni. És megengedem magamnak, hogy ha nem vagyok jól, akkor ne legyek jól. Hogy ma ne teljesítsek, hanem annyit csináljak, amennyi még pont jó. Ha nem lesz belőle olimpiai arany, hát akkor nem lesz.

Azért csináltam meg az egész edzést, mert dönthettem volna másként is.

Mert abbahagyhattam volna korábban. Enikő maga is többször elmondta a videóban, hogy hallgassunk a testünkre, ha nem megy, akkor csináljunk kevesebbet, és hasonlók. Nagyon vicces volt, ahogy ez pont rárímelt az én gondolataimra. Ráadásul épp mostanában jelent meg a blogjukon is egy cikk, nagyjából ugyanerről.

Elfogadás = kitartás
Ha hajszolnak, befeszülök. De ha elfogadás van, akkor odateszem magam

Szabadság = kitartás. Szigor = szökés

Arra jöttem rá, hogy nálam a kitartás csakis önkéntes alapon megy. A „csináld keményen, vagy húzz haza” alapállás nem az enyém. Nem akarom elvitatni, hogy van, aki ettől lesz kemény, mint a Rambo 3. Én viszont, ha már edzés előtt feszülni kell, mert csakis a csúcsra járás lehet cél, akkor kitartás helyett máris a szabadulási stratégiákon töröm a fejem. Vagyis ha nem is teljesen tudatosan, de szabotálni kezdem az egészet. Ha viszont rám van bízva a dolog, akkor csinálom. Fegyelmezetten, abban a tempóban, amelyik nekem a legjobb. Mert az én döntésem.

Mert a szabadság erőt ad. A szigorkodás meg a szökési vágyat erősíti fel.

Nekem most ez az a tanulság az elmúlt hetek edzéseiből, ami bőven túlmutat az egyszerű kondíciójavításon.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..