„Hamis ideálok, kontra láthatatlan nők” volt a címe annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyen a helloklimax.hu szervezte menopauza konferencián, a Nők lapja Egészség magazin képviseletében vettem részt. Sok mindenről szó esett, de abban egyetértettünk a jelenlévő többi újságíróval, hogy az egyre inkább a múlt, amikor 50-en felül a nők láthatatlanná váltak. Ma már más a hozzáállásunk: a mi lázadásunk nem más, mint a láthatóság.
Milyen az „igazi” nő?
A klasszikus elvárás szerint egy nő akkor „igazi nő”, ha finom, halk, elegáns, mindig fiatal, vagy legalább fiatalos, olyan kecses, hogy tíz centivel a föld fölött jár-kel. Csúnya szót ki nem ejt a száján, mindent bölcs mosollyal visel, tud okosan háttérbe vonulni, és mindig hozza az elvárt teljesítményt. Olyan pórias működések, mint a kiabálás, a menstruációs görcs, napláne a menopauza – egyszerűen nem érnek fel éteri lényéhez.
Most, hogy végigvettük a ránk nehezedő elvárásokat (vagy legalábbis egy részüket, mert szerintem többet hagytam ki, mint amennyit leírtam közülük), szíveskedjen feltenni a kezét, aki ezeknek képes maradéktalanul, napi 24 órában megfelelni. A másik csoport soraiba pedig az lépjen be, aki bizony néha görcsöl, akár hasban a menstruációtól, akár sírósan a menopauzától, vannak jobb és rosszabb napjai, van, amikor kifordítja a sarkából a világot, máskor meg inkább csak a takaró alatt kucorogna. Az is nyugodtan jelentkezhet, akinek néha kicsit kiszalad a száján a nyócker összes folklórja, és az is, aki időnként felveszi a sárkány-attitűdöt. És most, hogy nagyjából átgondoltuk, hányan vannak 1000 nőből az első, és hányan a második csoportban, tegyük fel végre a kérdést: ki is akkor az IGAZI nő?
Láthatóság a médiában
Ezért is nem szeretem ezt az „igazi nő” címkét, mert aki nő, az mind igazi. Pont ezért egyre többfélék a médiában megjelenő nők is. Egyre nagyobb a láthatóság azokban a csoportokban, amelyek pár évtizede még nem jelentek meg sehol: túlsúlyosok, sérüléssel élők, 40-50 felettiek, a klasszikus szépségideáloknak kevésbé megfelelők, és még sorolhatnám. Ez a láthatóság kétségtelenül nagyon fontos, viszont megvannak a korlátai.
Egyrészt mert a szépségideáloknak nem megfelelni teljesen oké, az viszont nem, ha ezzel a legyintős „jóleszazúgy” attitűdöt is felveszed. Azt csak te tudod, van-e olyan tulajdonságod, amin akarsz és tudsz változtatni. Ha igen, akkor tegyél lépéseket érte. (Írtam erről eleget, amit leírtam róla, azt most is tartom.)
Másfelől pedig az újság olyan címlapot fog csinálni, amelyik vásárlásra készteti az olvasót. Az online médiában olyan fotó fog megjelenni, amelyikre kattintanak. Az influencer olyan fotót fog kitenni, amire érkeznek a lájkok – hiszen mindannyian ebből élnek.
Harmadrészt pedig a láthatóság sokszor még mindig csak a külső tulajdonságokra korlátozódik. Megjelenik a túlsúlyos nő, az ősz hajú nő, a szépségideáloknak nem megfelelő nő – de kaphat-e ugyanennyi hangsúlyt a nő, aki dühös, aki kemény, aki nem cuki?
Láthatóság = önazonosság
A saját láthatóságunkért mi tehetjük a legtöbbet, méghozzá azzal, hogy nem igyekszünk megfelelni a számunkra elérhetetlen ideáloknak. Akiben kirobbanó energiák tombolnak, az ne akarjon éteri Audrey Hepburn lenni. Aki polgárpukkasztásból él, mint Madonna, azt ne Katalin hercegnő dobozába próbáljuk behajtogatni. Sem önként, sem társadalmi szinten. Egyszerűen legyünk önmagunk. és legyen ez a természetes. Lehet ezt persze úgy is, hogy Ashley Graham módra csapkodjuk az asztalt, hogy márpedig most azonnal változzon úgy a világ, ahogy nekünk jó – ő például egész csinos karriert épített fel erre. De szerintem egyszerűbb, ha szimplán csak nem tartjuk magunkra nézve kötelezőnek mindazt, amit a társadalom ránk akar tolni.
Nem, nem elsősorban az internet tolja ránk, még csak nem is a média, hanem a társadalom. Minden korban. A képmutatás és az irreális elvárások sorozata ugyanis nem a modern kor terméke. Nézz vissza mondjuk, a viktoriánus korra, amikor újság is jóval kevesebb volt a mostaninál, Internet és közösségi média pedig egyáltalán nem létezett. Mit látsz? Na ugye.
Láthatóság = ne csak te alkalmazkodj
Szóval egyszerűen csak tartsuk mindannyian természetesnek, hogy igazi nők vagyunk. Ha épp a menopauza farvizén érkező testi vagy lelki izékben fetrengve, akkor úgy. Alkalmazkodtunk már eleget, most egy kicsit alkalmazkodjon hozzánk a környezet, majd alkalomadtán megint viszonozzuk, ha jobban leszünk. Ha fáradtan, akkor úgy, itt az ideje kivenni a szabadságot. Ha épp csökkent teljesítőképességgel, akkor úgy, nem robotok vagyunk. Még akkor sem, ha a termelésnek minden körülmények között folynia kell. Minél többen tesszük mindezt láthatóvá, és kezeljük magától értetődően, annál hamarabb végbemegy a fejekben a változás. Persze, elsőre lesznek nagyra nyíló szemek, felvont szemöldökök, talán még konfliktusok is. Mindenkinek a személyisége diktálja, mennyit tud ezekből felvállalni. De az lassan tényként kezelhetjük, hogy a mi lázadásunk, és a mi forradalmunk a láthatóság. Itt vagyunk, ilyenek vagyunk, és nem kérünk érte elnézést.
Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere inkább beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára! Az Instagram-oldalamat pedig a rendszeres self-care tippekért érdemes követned.
Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit
Fotók: Unsplash.com
Pingback: Újévi fogadalom helyett egyszerűsítés és élvezet! - Zöldsaláta