Receptek a karcsú emberek konyhájából

Receptek a karcsú emberek konyhájából

Nagyjából egy éve írtam Mieke Kosters A karcsú emberek titka című könyvéről, és nagyjából azóta várom, hogy végre a hozzá tartozó receptkönyv is megjelenjen. Most itt a receptgyűjtemény, „A karcsú emberek konyhájából” címen.

A karcsú emberek konyhájából

Miután tavaly februárban elolvastam Mieke Kosters mindset-formáló könyvét, nyáron még egyszer újraolvastam, és mostanában megint újra fogom. Egyszerűen azért, mert olyan lendületet ad, hogy az érdemes nem hagyni leülni. Ahogy a könyvről szóló blogbejegyzésemben is írtam, nem a megvonásos, fogyókúrás, „jaj, bűnöztem” mentalitást támogatja. Ehelyett egy olyan típusú racionális és egészséges gondolkodásba vezet be, ahol a „mit fognak szólni, ha nem kérek sütit” helyett a „mivel akarom táplálni a testemet, hogy jó formában legyen” a legfőbb érv.

A karcsú emberek konyhájából, és a tradicionális holland konyha

Persze nem lehet nem észrevenni, hogy a könyvben Mieke Kosters utal az általa összeállított receptgyűjteményre is, amelyből azoknak érdemes válogatni, akik komolyan le akarnak adni pár kilót. Idén, ugyancsak Bálint Cecília coach-kolléganőm fordításában és kiadásában megjelent ez a receptkönyv is, A karcsú emberek konyhájából címmel.

Nagyon örülök, hogy szinte az elsők között kezdhettem el tanulmányozni. Már csak azért is, mert egykori holland szakosként van némi fogalmam a holland konyháról, amelyiknek számos különböző arca van. Az egyik, a jellegzetes holland és flamand specialitásoké: sajt és más tejtermékek, csoki, gofri és sör, nagyjából végtelen választékban, na meg a ragacsos, de annál finomabb stroopwafel. A másik arc a klasszikus, szimpla, laktató, és nem túlzottan fogyókúrás vidéki konyha sok zöldséggel, krumplival, heringgel és némi hússal, kolbásszal. A harmadik meg az egykori gyarmatokról beáramló több százféle fűszer és egzotikus fogás, ami egyfelől nyitottá tette a hollandokat a kulináris kalandozásokra, másfelől pedig megteremtette azt a mai fúziós gasztronómiát, ami annyi hollandiai étteremre jellemző. Szóval eléggé kíváncsi voltam, mi is sül ki mindebből, főként úgy, hogy a kalóriadeficit is belép a képbe, mint szempont.

A karcsú emberek konyhájából 02

Fogyni voltaképpen hedonista dolog

Nos, jelenthetem, hogy A karcsú emberek konyhájából című receptkönyv egy nagyon jól sikerült gyűjtemény. Minden olyan szempontnak megfelel, ami számomra fontos az ételekben. Az egyik persze az íz – Mieke is minden írásában hangsúlyozza, hogy egészségesen étkezni és fogyni voltaképpen hedonista dolog. A másik a kalóriatartalom: az ételeket e jellemzőjük alapján XS, S, M és L jelzéssel látta el a szerző, hogy egyszerű legyen választani közülük.

Ami különösen tetszik benne, hogy egyrészt nem kell felkutatni a környék bioboltjait és biopiacait mindenféle különleges alapanyagért. Sima, bármelyik boltban megvehető élelmiszerekből készülnek ezek az ételek. Másfelől pedig olyan megszokott comfort foodok kalóriaszegény változatait is olvashatjuk a könyvben, amilyen például a hamburger, a sült krumpli, a különféle szendvicskrémek, melegszendvicsek, pizzák vagy akár a tiramisu. Persze mind kicsit kalóriaszegényebbre van hangolva, de számomra ez megint csak azt illusztrálja, hogy nem lemondani kell, hanem apró változásokat bevezetni – nagy eredménnyel.

A karcsú emberek  konyhájából 02

A karcsú emberek konyhájából, és a sokat dicsért racionalitás

És még valami, amit A karcsú emberek konyhájából című receptgyűjtemény nagyon jól csinál. Semmi bonyolultság, minden recept könnyen és gyorsan elkészíthető. Nálam ugyanis sokszor ott bukik meg az egészséges étkezés, hogy a napi meló közben könnyebb öt perc alatt összedobni egy szendvicset, mint nekiállni valami kacifántosabbnak. Na, ebben a könyvben nincs semmi kacifánt, vannak viszont pár perc alatt összedobható ételek. Engem megint meggyőzött a jóféle holland racionalitással átitatott szemlélet, valószínűleg egyre többször fogok ebből a könyvből főzni!

Kedvcsinálóul pedig íme, egy nagyon egyszerű, de finom téli desszert, amit tényleg nem nagy kunszt összedobni.

Forró szilva

Szilva

Hozzávalók:
100 g szilva, feldarabolva
2 datolya
5 g puha juhsajt

Elkészítés:
Tegyük a szilvát egy edénybe néhány kanál vízzel. Addig melegítsük, amíg a szilva megpuhul. A meleg szilvát keverjük össze a datolyával és morzsoljuk rá a juhsajtot.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotó: Pixabay.com, Ccoach.hu

One comment

  1. Pingback: Gasztroajándék: 3 szakácskönyv, plusz egy gasztromese - Zöldsaláta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .