Könnyű neki, ő celeb!

Nemrég belefutottam egy sokszor megosztott írásba, amely azt fejteget, hogy milyen könnyű a fényes életű celebnek elfogadásról papolni, miközben a főzést elintézi a házvezetőnő, a gyereket hazahozza a suliból a bébiszitter, neki más dolga sincs, mint napi hat órát az edzőteremben meg a kozmetikusnál szelfizni. Az egyszerű háziasszonynak ellenben szusszanni sincs ideje, módja, nem hogy arra, hogy magával foglalkozzon. De tényleg csak annak jár egy bizonyos életminőség, aki celeb?

Nekem erről az egész okfejtésről három dolog jutott eszembe.

A celeb élete sem mindig egyenletesen napsütéses

Oké, tételezzük fel, hogy aki híres, annak nincsenek anyagi gondjai (ez sem mindig igaz, de ezt most nagyvonalúan engedjük el). De ettől még lehetnek problémái. Lehetnek egészségügyi gondjai, magánéleti gubancai. Sőt, ő is öregszik, még ha igyekszik is karban tartani magát közben, ha már abból él, hogy jól néz ki. A celeb státusz nem nyugdíjas állás, elég könnyű kiesni belőle. A tökéletes Insta-feed fenntartása is komoly meló. A fotózások simán az éjszakába nyúlhatnak, és lehet, hogy a heti negyedik puccos fogadást már szívesen kihagyná az illető, de muszáj képben lenni. Ráadásul mindenki őt vizslatja, hogy van-e rajta valahol egy ránc vagy egy kis narancsbőr. Igaz, ha már nagyon nehezen fenntartható a látszat, akkor megint lehet vételezni pár lájkot a felvállalással, azon mindig meg szoktak lepődni a népek, ha egy celebről kiderül, hogy jé. hát ő is emberből van.

Biztos, hogy ez az elvárás?

Az addig oké, hogy ott van a tökéletes életet mutató celeb, mosolyog az Instán, feszes és fiatal a címlapon. Na de ettől miért kellene rosszul érezned magad? Neki az a funkciója, hogy szép legyen, és lehetőség szerint inspiráljon, ne elkeserítsen.

Az már nem az ő hibája, hanem leginkább a generációs csomagunk része, hogy rendes maximalistaként az ő tökéletsségére azonnal elvárásként tekintünk. Ha Mucika, a celeb 45 évesen is feszes és ránctalan, akkor nekünk is kötelező ugyanez. Hoztuk szépen magunkkal, hogy folyton hasonlítgatni kell, és persze illő rosszul érezni magunkat, ha a szomszéd Beácskának szebben áll a masli a hajában. Ha Klárika már a negyedik diplomáját szerzi. Ha Julcsinak már férje és két gyereke van, amikor mi 25 évesen még mindig azon tipródunk az albérletben, hogy mihez is kezdjünk az életünkkel.

Ezt olvastad már? Törődj magaddal, mert most muszáj!

Na, az a hírem van, hogy tökéletes ember nincs, lásd fent. A celeb is a kelleténél gyakrabban köszönheti a feszes, fiatalos külsőt a Photoshopnak. És az ő feszessége, fiatalossága nem mindenkire kötelező elvárás, legfeljebb csak polírozottabb, mint a nagy magyar valóság. A lakberendezési magazinba sem a tökéletesen átlagos panellakás kerül be, hanem a százmilliós villa. Ha meg panel, akkor a különlegesen ötletes, egyedien átépített. Merthogy mégiscsak jobb ezt nézegetni, mint a Piripócs utca nyolc, hatodik emelet kettőt.

Szóval a marha nagy titok annyi, hogy nem kell elvárásnak venni. Sőt, nem is feltétlenül a média ideáljain kell változtatni, hanem azon a nevelésen, amely nem hagyja elfogadni, hogy mindig van-volt-lesz nálunk szebb, fiatalabb, gazdagabb, híresebb. Igen, van is, volt is, lesz is, de na bumm, akkor mi van? A fitneszceleb edzésprogramjából át lehet venni egy-két gyakorlatot, közben meg nyugodtan be lehet nézni a tükörbe azzal a tudattal, hogy rendben vagy. Akkor is, ha nem vagy húsz éves, és akkor is, ha lazább itt-ott a kelleténél. Nyugodtan merj szembesülni azzal is, hogy nem vagy tökéletes (és azzal is, hogy akarsz-e valamin javítani). Ő sem az (lásd fent).

Ezt olvastad már? Az önelfogadásról és annak határairól

A jó élet csak a celeb előjoga?

Amikor azt mondod, hogy „könnyű neki, ő celeb”, akkor azt is mondod, hogy az a fajta élet, amelyikbe belefér a magunkkal való törődés (leánykori nevén selfcare) a híresek és gazdagok előjoga. Átlagembernek nem jár. De most komolyan ebbe akarsz beletörődni? Hogy neked az jár, hogy reggeltől estig robotolsz, majd bedőlsz az ágyba, másnap meg kezded elölről?

Rendben, lehet, hogy nem lesz napi több órád arra, hogy szelfizz az edzőteremben, utána pedig egy elegáns étteremben szolgálja fel a pincér a lazacot könnyű, ám tápláló ebédként. De azért egy saláta belefér a menzán, nem? Egy fél órát ki lehet vésni a napirendből hetente háromszor-négyszer, csak magadra, nem? Van olyan sport, amit szívesen csinálnál, csak valahogy rá kellene szánnod magad, hogy időnként magad tedd az első helyre? Szerintem néha belefér, hogy ennek fejében szalad a lakás, vagy szendvics a vacsora. Mert a család is egy jobb kedvű anyát kap vissza, és máris mindenki nyert az ügyön.

Ezt olvastad már? Milyen a viszonyod önmagaddal?

Egy kis személyeskedés

49 éves vagyok, 163 centi. A súlyom változó, hol elégedettebb vagyok vele, hol nem annyira. Se fiatalabb, se magasabb nem leszek. Húszéves Playboy-cica meg pláne nem, különösen, hogy húszévesen sem a Playboy-cicaság volt az ambícióm. Nem vagyok tökéletes, sem testben, sem lélekben. Van, ahol puhább, vagy lazább, vagy kisebb, vagy nagyobb a tökéletesen szabályosnál. De amióta, lassan egy teljes éve hetente négyszer-ötször rászánom azt a fél órát az edzésre, azóta jobban érzem magam fizikailag is, lelkileg is. Ráadásul más területen is tudom hasznosítani azt, amit az edzéstől kaptam. Nem járok fancy edzőterembe, nincs személyi edzőm (bár az Anyatest Projekt edzőit, és persze a jógatanáromat kicsit annak tekintem, így online is), itthon edzek a nappaliban, akkor, amikor épp tudok szerezni rá egy fél órát. De azt már mindenki elfogadta körülöttem, hogy nekem ez fontos. És tényleg az. Innentől pedig nem érdekel, hogy a celebnek „mibű’ fussa rá”, hogy tökéletes látszatot villantson.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Pixabay.com