Ezt kívánom Nőnap alkalmából – mindannyiunknak

A gyorsan letudható virágok és automatizmusként ledarált jókívánságok helyett Nőnap alkalmából én inkább a következőket kívánom nektek, nekünk, minden nőtársamnak:

Ítélkezés helyett támogatást!

– Hogy senki ne akarja meghatározni, hol a helyünk. Ne legyen döbbenet tárgya az a nő, akinek az erőemelés a hobbija, vagy épp egy ezerfős céget működtet, netán egy országot vezet. És senki ne jöjjön azzal, hogy “ez nem nőies”. Nem a főzés és a rendrakás a nők kiteljesedésének egyetlen útja – de persze az is elismerést érdemel, aki ezekben teljesedik ki. És nem csak a Nőnap virágain keresztül.

Van ezzel valami probléma? Örülnék, ha ez fel sem merülhetne…

– Hogy a társadalomtól elismerést és támogatást kapjunk, ne ítéletet. Ha akarjuk, vihessük a vállunkon az egész mikro-univerzumunkat (egyébként a legtöbbször úgyis azt tesszük), és ezért köszönetképpen ne vádolhasson senki azzal, hogy mindezzel épp nőiségünk lényegét veszítjük el.

Ne legyen akadályverseny a szülés és a gyereknevelés!

– Hogy ne érezze úgy senki, hogy joga van beleszólni, hány gyereket szülünk, és hogyan.Szoptatunk-e, vagy tápszerezünk, és milyen nevelési elveket vallunk. Megint csak: támogatást, ne ítéletet.

Kiszolgáltatottság helyett támogatást!

– Hogy ne a szerencsén és a főorvos személyén, meg az aktuális intézményben érvényes protokollon múljon, hogyan szülhetünk. Hagynak-e vajúdni, kapunk-e fájdalomcsillapítást, megkapjuk-e a gyereket az aranyórára a császár után, stb.. Ne kelljen kételkednünk, ellenőriznünk, több oldalról informálódnunk, megvesztegetnünk, és különféle cseleket bevetnünk azért, hogy megkapjuk, ami testünknek-lelkünknek jár ilyenkor. Hogy ne munkadarabok legyünk, hanem érző lények, akik életük egyik legfontosabb történését élik át éppen.

A Nőnap nem a szép, cuki és lemondásra mindig kész nőkről szól

– Hogy ne legyen érték a lemondás, a mártíromság, a mindent kibírás. Ellenben váljon értékké a magunkra való odafigyelés, az egészséges önzés, a harmónia megteremtése, az elegendő pihenés, az önálló, alkotó kikapcsolódás, az énidő. Nem csak akkor, ha “Nőnap alkalmából” elenged a család.

Az énidő nem önzés!

– Hogy ne az legyen az önbizalmunk alapja, hogy hány centi a csípőméretünk, és van-e narancsbőrünk. És ne is az, hogy márpedig mi ki merünk menni narancsbőrös senékkel is a strandra. Ideálok és kontra-ideálok helyett legyen lehetőségünk a saját adottságaink szerint kihozni magunkból a legjobbat, legegészségesebbet, legharmonikusabbat. Hogy szemléletes legyek: ne a győztes csakazértis-mosollyal narancsbőrt demonstráló Ashley Graham legyen a mérce. Hanem mondjuk Liv Tyler, akiről erősen plus size korszakaiban is árad a harmónia, és pont nem érdekel senkit a kilóinak száma, a combvastagsága meg a narancsbőre, mert egyszerűen tündeláááány 🙂

– És ha már itt tartunk, a külsőnk fontos részünk, de az egésznek csak egy része. Az egészet kell egyensúlyba állítanunk, a magunk adottságai, ízlése és személyisége szerint. Aki csini és szőke, az nem feltétlenül buta és felszínes, aki izmos, az nem férfias, és aki csúnyácska, az sem feltétlenül jóindulatú és éles eszű. Millióféle variáció létezik, ebben az univerzumban kell megtalálnunk a saját helyünket.
 

Nem ez a lényeg egy nőből. Sem akkor, ha feszes, sem akkor, ha rücskös

A Nőnap, meg a ház ura

-Hogy ne legyen sci-fi a munka és a magánélet egyensúlya, mert a hajszoltság senkinek sem jó. És ha már: ugyanaz a munka ugyanazt a fizetést érdemli, tekintet nélkül arra, mit hord a lába közt a munkavállaló.

– Hogy kopjanak ki végre a közbeszédből és a közgondolkodásból az olyan szövegek, mint a “női princípium”, a “jogos, hogy a nők kevesebbet keresnek”, napláne “az asszony verve jó”. Ja, és a feminizmus nem szitokszó: aki így kezeli, ne felejtse el, hogy ennek köszönheti, hogy tanulhat, dolgozhat, szavazhat, ésatöbbi.

– Hogy azt a kifejezést is felejtsük el végre, hogy “az ura” meg “a ház ura”, meg “a családfő”, meg “révbeérés”. A férfi, aki velünk él, legyen a szerelmünk, a társunk, a legjobb barátunk, a szövetségesünk. És ne “segítsen” otthon, hanem végezze el a saját feladatait, ugyanúgy, ahogy az evésből, a ruhák koszolásából, az otthon lelakásából is kiveszi a részét. Hagyjuk már végre azt a modellt a fenébe, hogy ő levadássza a mamutot, mi meg főzünk belőle mamutlevest, ennél manapság szerencsére kicsit összetettebb a helyzet.

– Hogy ne gondolja senki, hogy a bunkó utcai beszólásokat bóknak kellene vennünk. És hogy végre leszokjunk az áldozathibáztatásról, bármilyen témában. 

Minden nő “jóboszorkány”

Erő és sisterhood

– Hogy felfedezzük végre a női erőnket, és ráébredjünk, hogy “igazi” nőnek lenni nem egyfajta kitüntetés, amit akkor kapunk meg, ha az elvárásoknak megfelelően viselkedünk, hanem születési adottság. Minden nő igazi nő. Pont.

– Hogy ne hagyjuk, hogy jókislánynak neveljenek bennünket, és felnőttként is jókislány-szerepbe kényszerítsenek. Hogy elfelejtsük az olyan bocsánatkérő kifejezéseket, hogy “kis női mánia”, “bűnöztem a csokival”, meg “kikapok”. Rendes lányok ritkán írnak történelmet, ugye…

Sisterhooood!

– Versengés és egymás lehúzása helyett sisterhoodot.

Boldog Nőnapot mindenkinek!

(Képek: pixabay.com)

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is. A Zöldsaláta Facebook-közössége is vár, sőt a Bloglovinon is megtalálod a Zöldsalit.

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit