A kenyérsütés nekem valahogy mindig a szuper-háziasszonysághoz társult gondolatban, ami ugye én sosem igazán voltam (és valószínűleg nem is igen leszek). Meg különben is, egyszerűbb volt a boltban leemelni a zsemlét és a szeleteltet a polcról, mint nekiállni, gyúrni, dagasztani, keleszteni. Ehhez képes mostanság, ha nem is minden nap, de viszonylagos rendszerességgel megsütök egy-egy adagot, a család pedig jóízűen befalatozza (nem jellemző, hogy ránk száradna, pedig a boltival ez megtörténik időnként).
De kezdjük az elején. Via blogja volt az inspiráció, és először nem is a kenyérrel indult a dolog. Megláttam a lángos receptjét a blogon, és mivel épp dúl a télvízideje, hát persze hogy megkívántam a strandkaját. Oké, nem kifejezett wellnessvacsora, de néha mindent szabad. Kirohantam a kamrába (nagyképűen így becézzük a kajatárolásra használt, konyha melletti beépített szekrényt) élesztőért, és mázli, épp bujkált itthon egy csomag szárított. Nosza, hozzáláttam, kelesztettem, sütöttem, és minő meglepetés, tényleg igazi “strandlángos” íze lett. Két hozzáfűznivalóm van az első kísérlet alapján: tényleg nagyon vékonyra kell húzkodni, megtalálni azt a finom határvonalat a vékonyra nyújtás és a szétszakadás között, és a csipet só nekem kevés volt bele, pedig nem eszem sok sót. Legközelebb kicsit többel csinálom, de egyébként abszolút tökéletes, nagyon forróban sütve és alaposan lecsepegtetve pedig nem is durván olajos.
Aztán az egyik kommentben felmerült a kétórás kenyér, kíváncsi lettem, rákerestem. És innen nem volt megállás, különösen, hogy épp aznap akadtam fenn a bolti szeletelt kenyéren, amelynek összetevői között az szerepelt: hidrogénezett növényi zsiradék, vagyis más néven durván egészségtelen transzzsír. Szóval kevertem, kelesztettem, hajtogattam, jénaiba bűvöltem, majd jól ledöbbentem, hogy milyen finom. Aznap, langyosan a legjobb, de még másnap sem rossz, tovább eddig még nem tároltuk. Ismét csak egyetlen megjegyzés: ahogy a lángosnál kevés, itt túl sok volt a só, legalábbis az én ízlésemhez képest. Úgyhogy egy evőkanál helyett egy teáskanállal csinálom, de azt sem púpozom meg nagyon. Így viszont verhetetlen.
És így jutunk el az olajban sült strandlángostól a wellnesskajáig: mi más következhetett volna, mint a teljes kiőrlésű verzió. És megtörtént az áttörés: az is éppen olyan finom, mint a fehérlisztes. Az egész család jóllakott vele, pedig ez nálunk nagy dilemma: a pasik csak fehéret esznek, és én is csak egy barnára (nem kapok érte részesedést, de elárulom: a LIDL magos veknijére) tudtam eddig igazán jóízűen rácuppanni. Úgyhogy ismét csiszoltunk egyet az életmódunkon, aminek nem tudok eléggé örülni.
És ha már ilyen jó az irány, hamarosan folyt. köv.: a farsangi fánkhoz ugyan már egy kicsit késő, de legfeljebb nem időben esszük, jöhetnek a magos kenyerek, és holmi zsemlesütést is forgatok a fejemben. És természetesen meg fogom írni, hogyan sikerült.