Zöldsaláta

Zöldsaláta

Így alakult a cukorszegény hét

… azt nem mondom, hogy cukormentes, mert napi 2 szem szaloncukrot hivatalosan is kiutaltam magamnak, már csak az önsanyargatás elkerülése végett is. Ezt a mennyiséget nagyjából sikerült is tartani, egyszer léptem túl, még kettő szem Ferrero Rocher-rel. A zöld teába alapból nem kell semmilyen édesítés, úgyhogy a kávé-tea tételt kipipáltam, amikor …

Méregtelenítés 2. hét: le a cukorral!

És már el is érkeztünk a szelíd méregtelenítő program második hetéhez. Ennek a fejezetnek a témája a cukor, illetve egész pontosan az, hogy kevesebbet együnk ebből a finom, de értéktelen táplálékból. Előre szólok, nekem nagy kihívás lesz, mert ha édességről van szó, egészen komoly mennyiségekre vagyok képes. (Azért szerencsére az …

Az első hét tapasztalatai

Hogy ne csak észosztás legyen ebből a méregtelenítő programból, az új év jegyében szépen belekezdtem én is a feladatokba. Tulajdonképpen minden a víztisztító kancsóval kezdődött, amelyet már jó ideje nem használtam. Most viszont, hogy láttam, hogy az első hét feladata a vízfogyasztás növelése, szépen előástam a szekrényből, a megmaradt, bontatlan …

Új év, lehetőleg mérgek nélkül

Először is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Most, hogy mindenki túlélte az ünnepi traktát és a szilveszteri bulit, és az újévi fogadalmak is megfogalmazódtak, elég sokan keresnek rá a neten a különféle méregtelenítő kúrákra. Nagy divat ez, pedig orvosok a megmondhatói, hogy a méregtelenítésbe nem érdemes első felbuzdulásunkban, lendületből belefogni. …

Szilveszterezz hízás nélkül!

Még el sem fogytak a karácsonyi sütemények, és máris itt a következő próbatétel, az újra sok millió kalóriával, ráadásként pedig egy kiadós berúgással fenyegető Szilveszter. Persze az a legjobb, ha az ember nem ezen görcsöl, hanem bulizik – de azt lehet úgy is, hogy másnap ne kelljen zöld fejjel fogadkoznod, …

Ünnepi vacsora – egészségesen

Aki rendszeresen olvassa a blogot, annak biztos feltűnt már, hogy számomra az egészséges életmód nem a nagy ingujjfelgyűrős elhatározásokat jelenti. Ráadásul nehezen viselem az aszkéta felfogást, és a szigorú drillt az életemben. Meggyőződésem, hogy az egészségesnek kinevezett aszkéta életmód soha nem hozza meg a várt eredményt: vagy azért, mert egy …

Stresszmentes karácsony? Van ilyen?

Ha már az előző bejegyzésben szépen beijesztettem mindenkit a karácsonyi stressz káros hatásaival, most arról is írok egy kicsit, hogy így az ünnep előtti utolsó roham idején hogyan is kellene csökkenteni azt a bizonyos feszültséget. A magam részéről meglehetősen utálom a “kerüld a stresszt” című általános jótanácsot, mert aki képes tényleg …

Ezért ne stresszelj (többek közt)

Ti nem gondolkodtatok még el rajta, mekkora paradoxon is ez a december? Adott egy ünnep, amelyik gyerekkorunk legszebb emlékeit idézi fel, a szeretetről, az együttlétről, a harmóniáról, esetleg némi befelé fordulásról kellene szólnia. Ehhez képest a karácsonyi kívánságlisták előkelő helyén áll, hogy ha lehet, stressz nélkül valósuljon meg a karácsonyi ünneplés. …

Jön a Tomte!

Azt mondják, Svédországban nem a Mikulás vagy a Jézuska pakolja az ajándékokat a karácsonyfa tövébe, hanem a Tomte nevű manók aktivizálják magukat ilyenkor. Az IKEA pedig szépen elhozta nekünk a manóit, a megújulást és a termékenységet szimbolizáló szalmakecskéket, és velük együtt a kék-fehér-pirosban játszó, északi karácsonyt. Nekem meg annyira bejött …