Méregzöldségek, avagy coming out :)

Méregzöldségek, avagy coming out :)

Bár alapvetően azt gondolom, hogy minden olyan irányzatnak helye van a Nap alatt, amelyik bárkit egy lépéssel közelebb visz az egészséges életmódhoz, mégis vannak olyan szentenciák, amelyek ötpercenként jönnek velem szembe netszerte, és rendszeresen ki is ütik nálam a biztosítékot. Szóval most coming outolok, és elmesélem, melyek azok a látszólag zöld és egészséges gondolatok, amelyekkel semmilyen körülmények között nem tudok egyetérteni, és amelyeket a természet felé fordulás komoly vadhajtásainak érzek.

 

 

„Ne egyél húst/szénhidrátot/glutént/cukrot/állati eredetű élelmiszert, egyáltalán és soha de soha, mert méreg.”
Senkit nem szeretnék lebeszélni a vegaságról, vagy a paleóról, vagy az Atkinsről, vagy a biomániáról, de váltig azt gondolom, hogy az egészséges emberi szervezet vegyes táplálkozásra van beállítva. Ennek ellenére úgy vélem, mindenki keresse meg azt az étrendet, amelyik a legjobbat teszi neki, és bátran ragaszkodjon hozzá – egészen addig, amíg úgy nem érzi, hogy most már nem az igazi, ekkor keresse meg a következő legjobbat. Nem feltétlenül az „arany középút” a mottó az étkezésben (egy tanárom egyszer nagyon bölcsen azt mondta, hogy ami középszerű, az már régen nem arany, és milyen igaza volt 🙂 ), bár van olyan ember, akinek ez jön be. Például én is, úgyhogy inkább az élet más területein keresem az aranyat a középszeren kívül. Nem lehet véletlen a sok sikersztori sem, amelyek úgy kezdődnek, hogy „mindenféle bajom volt, de amióta vegán vagyok/paleózom/ Atkins-diétán élek/csak harmatvízzel öntözött biorépát eszem, azóta semmi bajom.” Az illető szervezetének valószínűleg az az étrend a legjobb, ezért gyógyult tőle. Ám ha ugyanez az illető elkezd téríteni, és megpróbálja megmagyarázni, hogy a hús a tested ellensége, hogy a glutén voltaképpen méreg, hogy a szénhidráttól csak elhízni lehet, és nincs rá szüksége a szervezetednek, azért harapok. Senki (pláne erre vonatkozó szakképzettség nélkül) ne akarja jobban tudni, hogy más szervezete mitől működik 100 százalékon, oké? (Ez persze azt is jelenti, hogy senki nem spórolhatja meg a kísérletezést, és azt is, hogy nem lehet vakon követni a legfelkapottabb sztár diétáját, mert abból semmi jó nem fog kisülni. Ja, és persze vannak olyan alapvetések, amelyeket nem annyira érdemes figyelmen kívül hagyni, úgyhogy guru helyett én inkább az orvosokra és dietetikusokra hallgatok. Lás rögtön a következő pontot)

„Valakik előre megfontolt szándékkal mérgezik az emberiséget, de mi most eláruljuk a nagy igazságot.”
A nagy igazságokkal valahogy úgy vagyok, mint a Mátrixszal: nem szeretnék holmi elméleti „Nagy Igazság” nevében ülni egy rozzant űrhajón, és szakadt pulcsiban kanalazni az ízetlen kaját. Inkább amennyire lehet, megpróbálom élvezni az életet ebben a mi kis mátrixunkban, minél kevesebb paranoiával. Elszakadva a vicctől: az élelmiszeripari cégek természetesen minél nagyobb profitot szeretnének, ezért igyekeznek olcsó alapanyagból drágán eladható, kényelmes cuccot készíteni. Épp ezért tessék elolvasni a címkét, és elkerülni az E-számokból annyit, amennyit csak lehetséges. De nem kell minden bokorban ellenséges ügynököket vizionálni.

„Antibiotikum? Soha!”
Megint csak egy féligazság. Mert tény, hogy nem kell az első tüsszentésnél bevetni a nehéztüzérséget, és azonnal felvásárolni a fél gyógyszertárat. Náthára tök jó a gyömbértea, a forró fürdő meg esetleg a homeobogyó. De vannak olyan betegségek (jellemzően az akut bakteriális fertőzések), amelyeknél igenis kell az antibiotikum. A heveny, fájdalmas középfülgyulladás például tipikusan ilyen, ha az antibiótól egy nap alatt megszűnik a fájdalom, majd újabb néhány nap alatt a fertőzés is, akkor felesleges szenvedni, és kockáztatni az esetleges további szövődményeket. Szóval nem nyakra-főre, de igenis van olyan helyzet, amikor kell az a fránya antibiotikum és kész, ilyenkor nem vitázunk, hanem beszedjük.

„Légy környezetvédő, szedd fel a szemetet.”
Ez valószínűleg az egyéni kattanásom (legalábbis az Urban:Eve blogon folytatott beszélgetés tükrében), és feltehetőleg nem is leszek vele egyöntetűen népszerű de nálam null-tolerancia működik szemétszedés-ügyben. A szemét a legtöbb esetben fertőzésveszélyes: a használt fecskendőt, a kutyakakit, a törött üveget nem kell ragozni, de nem szívesen szedném fel a náthás után a papírzsepit, és az esetleg herpeszes után a csokipapírt vagy a pillepalackot sem. Gyerekeknek pedig pláne nem mutatok olyan példát, amely szerint más szemetét felszedni jófejség, mert nem szeretném, ha utána lelkesen felmarkolna minden csikket. Viánál is leírtam, de annak idején mindig „gyomorrontásom” támadt, amikor az iskolát kivezényelték parktakarításra, és nagyon kikelnék magamból, ha a gyerekeimet köteleznék ugyanerre (a napot pedig természetesen igazolnám nekik). Ráadásul nem gondolom, hogy ez valódi segítség: a szemetelőt nem riasztja el, az illetékes hatóságoknak viszont megmutatja, hogy tök jó, nem kell tenniük semmit, mert megy ez társadalmi összefogásból is. Sajna itthon gyakran előfordul, hogy csak botrány hatására működnek a közszolgáltatások, úgyhogy szerintem sokkal jobb ötlet a szemetes területet folyamatosan fényképezni, dokumentálni, és ezzel rendszeresen zaklatni az erre szakosodottakat. Nálunk egyébként a gyerekekkel az az alapvetés, hogy szemetelni csúnya dolog, tehát nem szemetelünk, hanem a kukába dobjuk a cuccot, amit lehet, azt egyenesen a szelektívbe. Más szemetét ellenben nem szedjük fel, hanem szólunk a kukásbácsinak, akin nem véletlenül van vastag munkáskesztyű. Igen, ezzel pont azt szeretném üzenni (remélem sikerül), hogy felelősséget vállalunk a cselekedeteinkért, és kulturáltan élünk (ti. nem szórjuk el a szemetet), de nem helyezzük minden esetben a magunké elé a közösség érdekét (ti. elsősorban a saját egészségünket védjük, és csak utána a közös területek tisztaságát).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .