Töredelmesen be kell vallanom két dolgot.
Az egyik, hogy én szeretek szupermarketben, meg hiperizékben vásárolni – biztos akkor ragadt be a reflex, amikor errefelé még nem volt ilyesmi, csak a ‘sarkibót’, én meg tizenévesen elszabadultam “nyugatra”, és rettentő dekadens filmhősnőnek éreztem magam, amikor egy teljes órát ténferegtem egy igazi, valódi, filmekből ismert bevásárlóhodályban, amelyik ráadásul hírből sem ismerte a hiánygazdaság fogalmát, ellentétben az akkori honi kisboltokkal. Szóval alapvetően semmi bajom a hiper- és szupermarketekkel, csak az utóbbi időben egyre minőségmániásabbá válok, kajaügyileg is. Ettől pedig rászoktam a piacra. Vagyis vissza-, mert még a hősidőkben egy jó ideig lelkes Lehel Piac-járó voltam, de az új csarnokkal valahogy kevésbé szimpatizálok, még akkor is, ha nincs valóban nyomós okom rá.
A másik, hogy nekem ez a romkocsma-kultúra úgy, ahogy van, kimaradt. Nem azért, mert rendes, otthonülő háziasszony voltam, vagyok, leszek, csak a szórakozást nekem az ennél kevésbé alternatív, ellenben rockerebb helyek jelentik (nevesítve: a ma már másnevű Wigwam, nagyobb koncertek idején a PeCsa, néhány nyáron pedig Vizovice, Masters of Rock).
Így aztán még jobban felpiszkálta az érdeklődésemet a Szimpla Kertben nyílt termelői piac. A másik ilyen, amelyik pár héttel a Szimpla előtt nyitotta meg a kapuit, pedig azért tetszik, mert a lakásunktól számítva nagyjából egy hosszabb sétatáv, tehát semmilyen kifogásom nem lehet, ha jó házból való, termelői élelmiszerre vágyom. (Egyszer már panaszkodtam itt a blogon arra, hogy nem megoldott a “rendes” tej beszerzése: hát, innentől ez a gond nem gond többé. Különösen, hogy a múlt héten felfedeztem, hogy az egyik környékbeli pékség-fagyizó-cukrászdában is árulnak “csapolt” termelői tejet, meg mindenféle házi tejtermékeket.)
Először a könnyebb ellenállás jegyében a Budapesti Virágpiacot cserkésztem be. Az itteni vasárnapi termelői piac egyelőre sajnos nem túl nagy – nem tudom, hogy a helypénz drága, vagy egyszerűen még nem fedezték fel igazán az árusok (azt már csak remélni tudom, hogy a vevők viszont egyre jobban odaszoknak, mert jó lenne, ha sokáig meglenne ez a kis vásár). Mindenesetre minden van, amire szükség lehet: pár tejes mindenféle tejtermékekkel, zöldség-gyümölcs, lekvár, méz, kenyér, húsáruk, pár kézműves, szóval jól indul a dolog. Mivel pedig kicsi, pillanatok alatt be lehet vásárolni, szóval időben és költségben is viszonylag hatékony. Amiért érdemes ide jönni: túrós lepény, ordakrém és kecskesajt, termelői méz, etyeki tej és tejtermékek (házi túró, nyami!)
Amikor a vasárnapi piacozás már beépült a rutinomba, akkor elérkezettnek láttam az időt a Szimpla háztáji piacára. Amennyire nem vagyok romkocsma-járó, annyira szeretem a pesti belvárosnak ezt a kicsit romos, kicsit kutyaszaros részét, nekem, a vidéki lánynak valahogy ez az autentikus Budapest, még a 80-as évekből. Mindehhez egy jó meleg vasárnap délelőtt, az egyik házból a Román Orthodox Gyülekezet istentiszteletéről szűrődnek ki a szent énekek, a másik kapualjban egy kávézó, nyüzsi, turisták, helyiek vegyesen, szóval egészen klassz hangulatban érkeztem el a Szimpla kapujába. Nos, a Szimpla piaca az előzőnek a hangulatosabb, felhájpoltabb verziója, jóval több árussal, vevővel, programmal. zenével, gólyalábas kikiáltóval, a fejünk felett hintázó törpével. Tényleg minden van, a bodzaszörptól a mangalica-kolbászon át a levendulás eperlekvárig, és az obligát ordakrémig. Plusz gyerekprogramok, pár asztal, ahová bevásárlás közben le lehet ülni egy pohár akármivel, szóval királyság. Nem mondom, hogy minden vasárnap hajlandó leszek metrózni a kedvéért, de az tuti, hogy megyek még. És közben erősen drukkolok, hogy terjedjenek el az ilyen kezdeményezések, mert ettől (is) sokkal élhetőbbnek tűnik végre ez a város.