Szerző: <span>Csiki Judit</span>

Szerző: Csiki Judit

Ezt edd a melegben!

Olaszországba érve általában az első dolgom bemenni egy újságoshoz, ahol előbb úgy öt percig vágyakozva méregetem azt a két-három polcnyi életmódlapot, ami van, aztán kiválasztok párat (meg még párat), ami hazajön velem. Imádom azt, ahogyan az egészségtudatosság náluk simán megfér az élet élvezetével, ahogy nem tiltanak semmit, még a tésztát …

Nyári sminkkedvencek

Írtam már korábban is, hogy a nyári sminket nem igazán szoktam túlzásba vinni. A legtöbbször csak valamilyen színezett hidratáló, minimális korrektor és púder, egy kis pirosító, és legfeljebb egy leheletnyi szemfesték kerül fel, ez még az a mennyiség, ami a melegben sem folyik meg, viszont nagyjából szalonképes külsőt biztosít. Mutatom …

A kedvenc nyaralós outfitjeim

A nyaralós cuccok kiválogatásánál több szempont is érvényesül. Először is, nem kéne a fél gardróbot magunkkal cipelni, ami ugye erősen korlátozza a mennyiséget. Másodszor, legyen kényelmes. Persze van, aki a nyaraláson is tűsarkúban és két kiló aranyban vonul végig a sétálóutcán, nincs is ezzel semmi baj, legyen neki kedvére, de …

4 ok, amiért érdemes lakókocsiban nyaralni

Ez volt a harmadik év, hogy telepített lakókocsiban nyaraltunk egy olasz kempingben. Két éve egyszerűen szembejött velünk a lehetőség egy kuponos oldalon, olyan áron, hogy nem lehetett kihagyni (na meg persze az is nyomott egy kicsit a latban, hogy Trieszt mellett volt a kemping, ez a város pedig nálam az …

Utazós neszesszer

Úgy húsz éve még eszméletlen mennyiségű kencét vittem magammal egy utazásra – ahogy eszméletlen mennyiségű ruhát is. Aztán ahogy egyre többet mentünk mindenfelé, úgy vált egyre világosabbá, hogy alaposan felültervezem én ezt a dolgot. Innen már könnyű volt a legszükségesebbekre redukálni a készletet, manapság már csak naptejből viszek többfélét, ahogy …

HetiWellness #8

Jó szokásunkhoz híven, rajtaütésszerűen elrohantunk nyaralni. Általában sem szoktunk túl sokat szöszölni a felkészüléssel (nálunk nem játszik, a „májustól már a júliusi nyaralásra készülök” verzió), de ez most hozzánk képest is meglehetősen bevállalósra sikerült. Nézegettük, hová is kéne elutazni, de mivel semmi izgalmasat nem találtunk, felhívtuk a helyet, ahol tavaly …

Meleged van? Kenj uborkát az arcodra!

Én alapvetően jól bírom a hőséget (fénykoromban megvolt a Mükéné déli kettőkor, és az Alhambra tornya déli kettőkor című durvulás is), de itt a betontengerben a 35 fok feletti hőmérséklet azért kóstolgatja a lélektani határaimat. Tegnap egész nap rohangáltam, mint a mérgezett egér, néha azt hittem, hogy konkrétan ráolvadok az …

Találkozzunk az Énidő.hu oldalon is!

Nagyon jó hírem van: az a megtiszteltetés ért, hogy tagja lehetek az enido.hu oldal online szakértői csapatának. Az új kezdeményezés a maga nemében egyedülálló: ha röviden akarom összefoglalni, azt mondhatom, hogy házhoz hossza a minőségi énidőt, a személyiségbeli fejlődés lehetőségét. Az oldal „háziasszonyai” Ördög Nóra és Törköly Erika, akik az …

Könyvajánló: Krém. Egyszerű

A Könyvhéttel nekem az a legnagyobb bajom, hogy nagyon vissza kell fognom magam, mert könyvmánia ide vagy oda, mégsem dorbézolhatom el az egész havi költőpénzem egyetlen délután… Az idén is erősen összeszorított fogakkal bóklásztam a standok között, de ennek a szakácskönyvnek nem tudtam ellenállni, már csak azért sem, mert kedves …