Téli feszültségoldás – nyári illatokkal

Téli feszültségoldás – nyári illatokkal

(Szponzorált tartalom) Az adventi időszak egyik legnagyobb ellentmondása, hogy mindenhonnan azt hallod: húzódj a kuckódba, lassulj le, nézz befelé, élvezd ki a hangulatot. Nem is lenne ezzel semmi gond, hiszen az évszak ritmusa, és a belső világunk is ezt diktálná. Csakhogy ebben a modern világok legjobbikában, amelyben élünk, ilyenkor van az év végi hajtás (lefordítom: végezz el másfél havi melót két hét alatt), az ajándékvásárlás, a kaja- és karácsonyfa-beszerzés. A hardcore versenyzőknek ablakpucolással egybekötött nagytakarítás is. A gyerekeknek meg valami varázslatot kellene összedobni, csak lazán, mosolygósan. Erősek vagyunk, gondoskodunk, mosolyogva szakadunk nyolcfelé, ja, persze, nyilván. Szóval én a decembert egy kicsit az irreális elvárások havának is tartom (még erősebben, mint a másik tizenegy hónapot). Vagyis maradjunk annyiban, hogy elkél a feszültségoldás. Lehetőleg öt perc alatt, mert ugye a karácsony…

Feszültségoldás 01

Kezdjük akkor mindjárt ott, hogy az a napi pár perc a fürdőszobában, az mindenkinek jár. Egyedül. Csendben. Feszültségoldás üzemmódban. Aki nem akarja, hogy robbanj, az ne ilyenkor kopogjon be. Tudom, van, akinek már ez is önzés-hangulatú, de akkor először magunkat kell ránevelni arra, hogy ez nem önzés, hanem a szükséges minimum. Aztán a többieknek is elmondani, sokszor, hogy biztosan megjegyezzék. Ha ez megvan, akkor jöhetnek a kedvenc kozmetikumaid. Egy-két jól megválasztott illat ugyanis képes mérsékelni a stresszt és a hajszoltságot. Ha pedig még a nyarat is felidézik ebben a borús időben, akkor máris nyert ügyed van.

Ezt olvastad már? Rózsakvarc roller, a napi kis luxusunk…

Feszültségoldás a rózsa erejével

NIVEA Rose Touch

A rózsa a nőiesség és a szerelem virága, amelynek illóolaja az aromaterapeuták szerint segít helyre tenni a női energiákat, a libidót és jobb kedvre derít. A legjobb persze, ha tiszta, jó minőségű rózsaolajat használsz, de ha ez épp nincs kéznél, a rózsaillatú kozmetikumok is megteszik. Ha nem is bírnak aromaterápiás gyógyerővel, az illatuk mindenképpen felidézi a nyár kedvenc virágát.

A NIVEA nemrég újította meg rózsás termékcsaládját, a Rose Touch elnevezésű kozmetikumokat. Az organikus rózsavizet tartalmazó arctisztítók tökéletesen eltüntetik még a vízálló sminket is, és közben puhítják, kisimítják a fáradt, hidegről és stressztől feszült arcbőrt. A Rose Touch hidratáló krém-gél pedig hialuronsav és rózsavíz segítségével pótolja az elvesztett nedvességet. Ha rászánsz pár percet arra, hogy alaposan bemasszírozd, az esti szépségrutin nem csak rutin lesz, hanem a feszültségoldás eszköze is.

Ezt olvastad már? Mit tud az argánolaj?

Levendula a pihentető alvásért

FEszültségoldás Lavender Tihany kozmetikumokkal

A Lavender Tihany termékei színültig vannak valódi, tihanyi levendulaolajjal . Ez az illatukon is érződik, de a valódi illóolaj nem csak a kellemes illatával hat. A levenduláról mindenki tudja, hogy a feszültségoldás legjobb gyógynövényeinek egyike. Egy csepp is képes hozzásegíteni, hogy jól aludj – ez pedig ebben a stresszes, feszült időszakban egyáltalán nem mellékes! A személyes kedvencem a tusfürdő, amelyik egy pillanat alatt képes levendulás gőzbe borítani a fürdőszobát. Ha érzem, hogy kattogok, feszülök, és nehezen fogok elaludni, mindig ehhez nyúlok. A hatását pedig a szintén levendulaolajat és levendula virágvizet tartalmazó testápoló egészíti ki, amely egyrészt tartósabbá teszi a feszültségoldó illatélményt, másrészt pedig hidratálja, ápolja a száraz bőrt.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Pixabay.com, Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .