LUSH Halloween: mert most tényleg kell egy kis boszorkányság

LUSH Halloween: mert most tényleg kell egy kis boszorkányság

(Szponzorált tartalom) Tudom, hogy nehéz elhinni, hiszen még a nyár is itt lóg velünk, de alig egy hónap múlva itt a Halloween. Amerikából már arról érkeznek a hírek, hogy idén a vírushelyzet miatt a legtöbb helyen elmarad a klasszikus, házról-házra járós, csokigyűjtős műsor. Nálunk még épp csak elkezdett kialakulni az a szokás, hogy ilyenkor bulizunk, Azt hiszem, vagy legalábbis remélem, hogy nem épp az idén fog növekedni a Halloween-bulik száma. De miért ne lehetne otthon ünnepelni ezt is, mint tavasszal a húsvétot? Például a LUSH Halloween kollekciója segítségével.

LUSH Halloween 01

Ez az év arról szól, hogy egy kicsit behúzódjunk. Egyrészt a lakásba, ami október végén már nem is lesz feltétlenül kellemetlen opció. Másrészt pedig szűk körbe, magunkba. Eközben pedig azt is megláthatjuk, melyek azok a területek az életünkben, amelyek mellett évek óta csak elrohantunk. Szerintem már a tavaszi karantén is erről szólt, és nagy valószínűséggel ősszel is inkább a visszavonulás lesz az opció, mint a nagy létszámú bulikázás.

Ezt olvastad már? Mit tudnak a friss kozmetikumok?

Húzódj vissza az „odúba”, és foglalkozz többet magaddal

Lush Halloween 02

És igen, ha kevésbé él „kifelé” az ember, akkor bizony fény vetül arra is, hogy mondjuk mikor voltunk utoljára egyedül. Hogy mikor húzódtunk be legutóbb egy kicsit fizikai, de akár szellemi, lelki értelemben is az „odúnkba”. Hogy milyen viszonyban vagyunk az otthonléttel, azzal, hogy szervezett szórakozási lehetőségek nélkül is fel kell találni magunkat. Vagy hogy nem lenne-e jó elmerülni egy habfürdőben, ha már úgysem kell rohanni semmilyen programra.

Ezt olvastad már? Törődj magaddal, most nagyobb szükséged van rá, mint bármikor!

Elismerem, hogy egy igazi extrovertáltnak mindez nem hangzik valami jól… Pedig elég izgalmas dolgokat lehet így felfedezni. Például akár azt is, hogy a klasszikus, nagy létszámú összejövetelek elmaradása nem feltétlenül egyenes út a lelki sérüléshez. Inkább lehetőség arra, hogy át- és kidolgozzuk saját hagyományainkat. Veheted például úgy is, hogy felszabadítottál egy kis időt némi kozmetikai jellegű kényeztetésre. Arra meg akkor is szükséged van időnként, ha egyébként Halloween-partiról Halloween-buliba rohannál. Teremtsd meg otthon a saját Halloween-bulidat. Készülj fel már időben pár sütőtökös recepttel, dekorral, étellel-itallal, és persze fűszeres illatú, kényeztető tus-és habfürdőkkel, amilyenek például a LUSH Halloween fürdő-finomságai.

Ezt olvastad már? Wellness-hétvége otthon, a kádban

LUSH Halloween: fürdőbomba a felnőtteknek, slime a gyerekeknek

Fürdő-slime

Én a citrusos illatok őszinte híve vagyok, szóval a LUSH Halloween kollakciójából a Punkin Pumpkin és a Monsters Ball fürdőbomba, illetve a Very Very Frightening tusfürdő egész biztos a kedvencem lesz. A csillámrajongó tinilányoknak a Bewitched feketeribizlis macskája szerez majd kellemes perceket. A gyerekeknél mostanában talán már kicsit kisebb a slime nevű trutyik iránti lelkesedés. A Booo fűszeres fürdő-slim viszont biztos, hogy újra kiváltja a hype-ot. Te meg el fogod csenni, mert olyan tuti az illata. Vagy inkább szerezz be egy Lord of Misrule fürdőbombát: az illat ugyanolyan tuti fűszeres, földes, meditatív, és a gyerekek se rontanak be a fürdőszobába a slime-ot keresve.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: LUSH

One comment

  1. Pingback: Illatfelhő a hűvös napokra – kipróbáltam a LUSH Halloween kollekcióját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .