Az újévi fogadalmak és a változás nyomában: működik-e a nagy elhatározás?

Január utolsó hetében járunk, vagyis gondolom, már mindenki elkezdte felülvizsgálni a január elején kitűzött terveket, célokat. Most leszek elég indiszkrét hozzá, és megkérdezem: hogy megy a változás, amit elterveztél? Nyugi, elég, ha magadnak válaszolsz, ebben viszont legyél nagyon őszinte. Vannak részsikereid, megérkeztek az első kudarcok is, vagy már hallani sem akarsz az egészről, mert ott állt le a folyamat, ahol van? Akármelyik is a válasz, érdemes ránézned, hogyan kezdtél bele a változásba. Egy nagy lendülettel, drasztikusan, vagy céllal, tervvel, lépésről lépésre? És neked melyik működik?

Működhet a drasztikus változás?

Először is, le kell szögezzem: van, akinél működik. Vannak olyan emberek, akik csak drasztikusan, szigorral képesek változtatni: egyik pillanatról a másikra teszik le a cigit, a húst, a műanyagot, vagy szigorú edzéstervbe kezdve állnak neki a sportolásnak. Olyan élethelyzet is van, amelyben nem tudsz mást csinálni, mint hirtelen nagyot ugrani – persze az azért nem baj, ha ezt ésszel készíted elő.

Ezt olvastad már? Lehet az új évvel együtt rögtön új életet is kezdeni?

Szóval már itt megjegyezném, hogy nincs mindenkire ráhúzható „one size fits all” módszer, ha neked épp a drasztikus változás az, ami bejön, akkor tedd. Mégis azt gondolom, hogy a legtöbb embernél épp az ilyen nagy „ingujjfelgyűrős” elhatározások azok, amelyek pillanatok alatt semmivé foszlanak a januári hidegben.

Miért nem válnak be a nagy elhatározások?

Azért, mert ha hirtelen akarsz 180 fokot fordulni, akkor azonnal belép a képbe a maximalizmus. Ebből szerintem mindannyian megkaptuk az adagunkat már gyerekként, hiszen az egész rendszer arra épül, hogy csak a csúcsteljesítmény az igazi. „Csináld jól, vagy sehogy!”. „Csináld keményen, vagy menj haza!” „Hiba, pontlevonás, leülhet, egyes” Ismerős? Na, ez a baj akkor is, amikor magadtól várod el, hogy azonnal minden (vagy legalább egy dolog, de az nagyon) a másik irányba kanyarodjon. A fotel után azonnal jöjjön a heti öt edzés, de keményen, mert csak az ér valamit.

A változás nem megy elsőre

Eddig éltél valahogy. Mondjuk nassoltál, nem annyira szerettél sportolni, vagy nem sokat törődtél magaddal. Ezután hirtelen elvárni, hogy full egészségesen táplálkozz, rendszeresen sportolj, de keményen ám, és még az énidőd is legyen meg, na az kábé bérlet a kudarchoz. Miért is? Egyrészt azért, mert a változtatás nem egyetlen nagy fordulat, mondjuk újévkor, hanem egy hosszú folyamat. A szokás azért szokás, mert MEGSZOKTAD. Épp ezért még sokáig igyekszik majd automatikusan visszaterelni téged a régi vágányra. Automatikusan nyúlsz a kekszért, ha ideges vagy, automatikusan zuhansz a tévé elé esténként, ha hazaértél egy fárasztó nap után. Robotpilóta, amit át kell programozni.

Másrészt azonnal csúcsteljesítményt elvárni nem a legjobb ötlet. A változás ugyanis olyan találmány, hogy a sikerélmény jobban viszi előre, mint a kudarc. Márpedig ha eddig nem sportoltál, akkor a „keményen vagy sehogy” edzésen ki fogsz dögleni, mint a liba. Izomlázad lesz, de brutális. És ki szeret úgy csinálni bármit, hogy közben utálja az egészet, de „kell”? Ki szeret fájdalmakra ébredni? Nem volna jobb inkább úgy belemenni ebbe a dologba, hogy minden nap egy újabb, kicsi sikerélmény legyen? Mondjuk az első héten minden nap sétáltál fél órát, mert végre rájöttél, hogy ez fontos. A következő héten már egy kezdő edzésre is bemerészkedtél, és jé, jól esett, és végig is tudtad csinálni. Sőt, a harmadik héten már élvezted is! Az első héten minden nap ettél gyümölcsöt. A második héten rákerestél pár zöldséges receptre, és jé, tök finomak voltak az így készült ételek. És így tovább. Erre már lehet építkezni.

Ezt olvastad már? Edzésprogram újratöltve – emelem a tétet!

Pár szó a lelkiismeret-furdalásról

Azt tanultuk, hogy az eredményért meg kell szenvedni – és igen, van olyan helyzet, hogy ez igaz is. De nem mindig. Nem szégyen az élvezetes utat, a fokozatos építkezést, az újabb és újabb apró sikerélmények mentén vezető lépcsőt választani.

De még így sem fog simán menni. Lesz olyan, hogy visszacsúszol. Hogy semmi kedved nem lesz elindulni arra az edzésre. Hogy elsodor a munka, és közben épp csak annyi időd lesz, hogy az íróasztalnál betolj egy fél pizzát, de azt is csak azért, mert házhoz hozzák. Tudd, hogy ilyen van. Nem arról szól, hogy „na, még erre se vagyok jó”, és „hagyom én ezt az egészet a francba”, hanem arról szól, hogy utánad nyúlt egy régi szokás, és átmenetileg visszarántott. De újra és újra lehet ott folytatni, ahol abbahagytad. Felejtsd el a bűntudatot, a kisebbségi érzést.

Ezt olvastad már? Alázat, kemény munka, és más félreértések…

Tudom, hogy nem ezt tanultad, de jogod van hibázni. És jogod van újrahuzalozni a fontossági sorrendet, és legközelebb megkérdezni, valóban olyan sürgős-e az a munka, hogy nem fér bele, amíg szerzel valami egészséges kaját? Valóban muszáj-e még pár órát az asztalodnál ülni, ahelyett, hogy edzésre mennél? Mi, és főleg ki a fontos? Erre válaszolj, és folytasd, szükség esetén kezdd elölről. Ez még mindig sokkal jobb, mint ha feladnád.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit