A kollagén neve a görög nyelv „kólla”, azaz ragasztó szavából származik. Egy nagyon gyakori fehérje, amely a csontok rugalmasságának megőrzésében, a porcok felépítésében, és a bőr megfelelő tartásának fenntartásában játszik komoly szerepet. Melegítés, főzés hatására kocsonyássá válik – a kollagén miatt lesz például a csontos húslevesből kocsonya. Összesen 25-féle kollagénmolekula létezik, közülük a bőr szempontjából az 1-es típus a leglényegesebb.

A kollagén feszessé teszi a bőrt
A kollagén a bőr tartóoszlopa – de vajon kívülről is hat? (Fotó: Unsplash)

Ezt olvastad már? Így tüntetheted el gyorsan a ráncokat

Kollagén: a kötőszövet tartóoszlopa

A kollagén voltaképpen úgy működik, mint a kötőszövetben található apró, vékony „drótszál”, amely a kötőszövet szakítószilárdságát adja. A rossz hír az, hogy már a 20-as éveink közepétől egyre kevesebb termelődik belőle a szervezetben. A bőr rugalmasságát adó kollagénrostok megnyúlnak, így a bőr petyhüdtebb lesz. Az öregedési folyamatok mellett a napsugárzás és a légszennyezés sem tesz jót a kollagénrostok termelődésének. Ráadásul nem csak a bőrünk sínyli meg a kollagén hiányát, hanem a csontjaink és az ízületeink is.

A kollegén nagy molekulákból áll
A kollagénnel az a legnagyobb probléma, hogy nagy a molekulák mérete (Fotó: Unsplash)

Ezt olvastad már? Tuti sminktrendek idén tavasszal

Kívülről befelé?

Így aztán érdemes amennyire lehet, gondoskodni a pótlásáról. A rágósabb, több kötőszövetet tartalmazó húsfalatok, a húsleves, a csontleves például remek kollagénforrások. A C-vitamin és más antioxidánsok fogyasztása kifejezetten segíti a kollagéntermelődést, ahogyan a kiegyensúlyozott életmód és a stressz kezelése is. Fontos a mindennapi fényvédelem, a bőr alapos megtisztítása is.

De mi a helyzet a krémekkel? A kollagén alapból nagy méretű molekula, így nem tud nagyon mélyre hatolni a bőrben. Tehát nem elég eredeti formájában belekeverni egy krémbe, valamit tenni kell vele.

Kollagén és nanotechnológia: Ziaja Lifting Solution

Kollagén tartalmú termékcsalád
Az arany csomagolás extra minőséget ígér (Fotó: Judit)

Erre tesz kísérletet a Ziaja Lifting Solution 40 éven felüli, száraz, rugalmatlan bőrre ajánlott termékcsaládja, amely a nanotechnológiát hívja segítségül ahhoz, hogy a kollagén bejusson a bőr mélyebb rétegeibe. Ötféle aminosavból álló mikrokollagént tartalmaz, és csökkenti a mély és felületi ráncokat, valamint javítja a bőr rugalmasságát és tartását – legalábbis így szól az ígéret. De vajon milyen a hatása?

A teszthez a Lifting Solution termékcsalád nappali és éjszakai krémjét, valamint a szem és száj körüli terület ápolására szánt szérumot kaptam meg a Ziaja magyar képviseletétől. Így a poszt szponzorált tartalomnak minősül, de természetesen mindez nem befolyásolta a véleményemet, a valós tapasztalataimat osztom meg veletek.

A termékcsalád csomagolása a Ziaja-hagyományokhoz híven letisztult, az arany külső doboz és a tégely arany díszítése azonban sejteti, hogy itt valami komolyabb, tartalmasabb ápolószerről van szó. Azt azért nem bántam volna, ha a nappali és az éjszakai krém tégelye nem lenne a felirattól eltekintve teljesen egyforma, hiszen 40 éven felül az ember lánya már olvasószemüveggel él, és nem mindig egyszerű kiböngészni, hogy akkor most melyik is az éjszakai, és melyik a nappali krém. Ha az érettebb korosztálynak ajánlott a krém, akkor lehet, hogy érdemes lenne erre a látszólagos apróságra is gondolni.

Ezt olvastad már? Így öltözz mindig divatosan idén tavasszal

Nappali és éjszakai ápolás

A két krém állagában viszont kétségtelenül van különbség, így ha másról nem is, erről biztosan meg tudnám különböztetni őket. A nappali krém, bár tartalmas, mégis sokkal könnyebb, zsírtalanabb állagú, mint az éjszakai. Hamar felszívódik, finom, enyhe tisztaságillatot áraszt, és sminkalapnak is kiváló. A ráncokat szinte azonnal halványítja, hosszú távú használata mellett pedig állandósul ez a hatás. 10-es fényvédő faktort tartalmaz, ami nem egy sunblock, de alapvető védelemnek megteszi.

Kollagén nappali krém
A nappali és az éjszakai krém egyaránt gazdag, mégis hamar beszívódik (Fotó: Judit)

Az éjszakai krém sokkal zsírosabb, egy kifejezetten testes, zsírozó hatású krém. Tartottam is tőle egy kicsit, amikor megláttam az állagát, mert nem igazán szeretem a nagyon zsíros krémeket, és azt sem díjaztam volna, ha sokáig fénylik tőle az arcom. Kellemes meglepetés ért: zsírosságához képest meglepően hamar felszívódik, nem fényesíti-ragacsozza össze a bőrt. És hát, 40-en felül azért elkél már némi zsírpótlás, akármennyire is tiltakozom ellene. Reggelre puha, kipihent lett tőle a bőröm, és a ráncok mélysége is jelentősen csökkent.

A termékcsalád harmadik, izgalmas tagja a szem- és szájkörnyéki bőrt ápoló szérum. Inkább balzsamnak mondanám az állaga alapján, de az tény, hogy nagyon intenzív, azonnali hatást biztosít. Szép, sima lesz tőle a bőr ezeken az érzékeny vidékeken. Heti néhányszori használatra javasolják, vagyis ez nem egy sima szemránckrém, napi kétszerre.

Kollagén tartalmú szemkörnyékápoló
A szem- és szájkörnyékre ajánlott balzsam a kedvencemmé vált (Fotó: Judit)

Minőségi és pénztárcabarát

Amióta ezt a termékcsaládot használom, azóta láthatóan csökkent a ráncaim mélysége, egy éjszaka alatt még az egyébként mélyebb homlokráncok is sokat simulnak. Azt nyilván nem tudom megmérni, hogy pontosan milyen mélyre is jut a hatóanyag a bőrben, de ez eddigi eredményekkel elégedett vagyok. Puhább, simább, tónusosabb lett tőle a bőröm. Ráadásul az ára is meglepően pénztárcabarát, különösen a minőségéhez képest. (Sokszor el is csodálkozom, hogyan tud a Ziaja cég ilyen áron tényleg jó minőségű kozmetikumokat kínálni.) A Ziaja webshop mellett minden DM üzletben kapható, szóval nagyjából bármikor, akár a napi  jövés-menés közben is fel lehet markolni, ha szükséged van egy kis extra ránctalanításra.

Ti használtok kifejezetten ránctalanító, lifting hatású krémet? Mondjátok el kommentben, vagy a Facebookon!

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, és beszélgetni is tudunk a cikkekről. Képes inspirációért, sneak peekekért, és más exkluzív tartalmakért pedig kövess az Instagramon!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..