Márhogy nem a kilencedik hatványon, hanem a kilencedik emeleten. Az év eleje óta ugyanis újra előtérbe került nálunk a hulladékcsökkentés témája. Amióta rászálltam a dologra, már vannak konkrét eredmények is – mégis régóta érlelem magamban ezt a posztot. Mert az már most világos, hogy sosem leszek teljesen hulladékmentes. Nem én vagyok az az ökoguru, aki egy év életmódváltás után mindössze egy kisüvegnyi szemetet fog termelni, és ezt büszkén be is mutatja a szósölmédiában. Ahogy már régebben is írtam, ízig-vérig városi ember vagyok, a fogyasztói társadalom összes nyűgével és nyilaival, hiánygazdaságban nőttem fel, szóval örülök, hogy van választék meg pláza. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy egyre ésszerűbben, és meggondoltabban vásárolok. Nem neveztem el shoppingböjtnek, meg tudatosságnövelő plázameditációs kihívásnak, meg semmi ilyen hangzatos izének, egyszerűen csak jórészt túl vagyok rajta, hogy a vásárlás legyen az örömforrás az életemben (néha egy-egy impulzusshopping meg belefér, nem vagyunk aszkéták). Szóval inkább úgy a józan paraszti ész környékén keresgélek.
Nem gondolom azt sem, hogy ezt a egészet csak fekete-fehérben lehet csinálni, vagyis vagy nullahulladékos, tökéletesen öko háztartást vezetsz, vagy eszetlenül fogyasztasz. A két szélsőség között még sok fokozat van, ezeket is érdemes kipróbálni. Na, pont ezzel próbálkozom.
 |
| Minikukám sose lesz, de azért finomítani nyugodtan lehet a rendszeren (Fotó: pixabay.com) |
Ezt is írtam már sokszor, nem bírom a fekete-fehér gondolkodást. Abban hiszek, hogy minden lépés számít (ezt ebben a cikkben még számszerűsíteni is fogom), és nem kell abbahagyni az egészet, ha úgy érzed, a teljes minimál számodra nem kivitelezhető, vagy nem neked való. Az élet nem katonai kiképzőtábor, annyit vállalj (én is annyit vállalok), amennyi belefér, de annyit mindenképpen – azzal is beljebb vagyunk. És persze ez nem egy egyszeri nagytakarítás, sokkal inkább folyamatos csiszolgatás, ahogy nyílik az ember szeme azokra a dolgokra, amelyekre korábban nem figyelt oda. Vagyis egyre jobb, és egyre könnyebb a dolog.
Hulladékcsökkentés – ami eddig is evidens volt
Vannak dolgok, amelyekre már nem kell különösebben odafigyelnünk itthon, mert eddig is nagyjából evidensek voltak. Ilyen például, hogy csapvizet iszunk, vagyis nem igazán kerül haza PET-palackos innivaló. Néha, a sátoros ünnepeken befigyel egy-egy palack kóla, vagy a bulikon mindenféle gyümölcslevek, de alapvetően nem termelünk túl sok palackot. Nyáron kulaccsal, illetve újratölthető üveggel járkálok.
Az ugyanilyen magától értetődő, hogy szelektíven gyűjtjük a papírt, a műanyagot, a fémet, vagyis minden reciklálható cuccot, elzárjuk a vizet fogmosás, szappanozás közben, és amennyire lehet, ésszel vásárolunk: minőségi dolgokat igyekszünk venni, és minél tovább használni őket.
Mosáshoz az öko (illetve időnként a nem öko, a fehérekhez azért még azt sem hagytam el) mosószer mellett házi mosógélt használok, szóval egy-egy flakonnyi trutymó elég sokáig kitart, az átlagnál kevesebb szemét képződik vele. Szívószálat, fültisztító pálcikát szintén elenyésző mennyiségben fogyasztunk: van egy csomag szívószál a szekrényben, de kábé két éve áll ott, és alig hiányzik belőle. Nyáron néha menőzünk szívószálas gyümölcskoktéllal meg jegeskávéval, és ennyi. Ezen kívül kis kiszerelésű, nyaralós kozmetikumok sem igazán kerülnek haza, van pár ilyen nyaralós flakon itthon, azokat töltögetjük újra, ha szükséges.
 |
| Minden fullra csomagolva (Fotó: pixabay.com) |
Hulladékcsökkentés – ami most a fókuszba került
Egyszer viszont végignéztem egy bevásárlókocsink tartalmán, és rájöttem, hogy tényleg mennyi hulladékot termelünk csak azzal, hogy eszünk-iszunk, létezünk. Ahogy az a Viasat Nature Föld-napi sajtóközleményéből kiderült, A Humusz Szövetség adatai szerint 385 kilogrammnyi szemetet termel egy átlag magyar évente, és a megvásárolt ételek 25%-a landol a kukában.
Namármost mindent nem lehet csomagolás nélkül venni (ráadásul a mi városi lelkünk hozzá is szokott már a csomagolás jelentette illuzórikus higiéniához), de azért valamennyit lehet csökkenteni ezen a mennyiségen, hogy legalább a műanyagba ne fulladjunk bele – akkor már inkább a papír, mert az legalább lebomlik, még ha le is kell gyártani (és ez energiát, alapanyagot, stb. fogyaszt, tehát jócskán van ökológiai lábnyoma).
Ezt viszont az én olvasatomban valahogy úgy kellene megcsinálni, hogy azért a randa urbánus kényelemből csak annyit kelljen feladni, amennyi még vállalható, és hosszú távon is tartható. Hirtelen felindulásból ugyanis lehet beleugrani dolgokba nagy lelkesen, de ebből szoktak lenni a február közepére befulladó újévi fogadalmak, én meg nem ezt tervezem (pláne, hogy már április van). Inkább lassabban, de tartósan.
Hulladékcsökkentés – egyéb szempontok
Persze azonnal felmerült egy pár szempont, amit mindenképp fontosnak láttam átgondolni. Szóval az van, hogy a hulladékcsökkentés, mint cél, szép és fontos, de nem árt közben más erőforrásokkal is felelősen gazdálkodni. Vagyis hiába van a piacon több csomagolásmentes áru, ha odavillamosozom, majd vissza, ott pedig eltöltök mondjuk egy órát, akkor máris nagyjából két órám ment a levesbe – ezt az időt nem töltöttem munkával, háztartási teendőkkel, edzéssel, minőségi kaják elkészítésével ésatöbbivel, ez még csak a vásárlás volt.
Kevesebb a szabadidőm, illetve mivel az már így is mikroszkopikus mennyiségű, végső soron az alvásidőm. Ráadásul a francból cipelem haza a motyót (fizikai erőforrás, ugye), ha meg kocsival megyek, az szintén környezetterhelést jelent. Ebből következően inkább azt gondoltam át, hogy mi az, amit a környéken is be tudok szerezni, ugyanannyi idő alatt, mint eddig, ámde kevesebb szeméttel.
A pénzbeli oldal is hasonló: ha valami aránytalanul drágább, csak azért mert öko, akkor az hosszú távon nem biztos, hogy tartható, még ha valamennyi anyagi áldozatot fel is vállalunk a jó ügy érdekében. Meg kell nézni, mi az a hulladéktakarékosság, amivel akár még spórolni is lehet, az biztos, hogy be fog épülni az életünkbe. A harmadik fontos dolog, amit mérlegeltem, pedig az, hogy tetszik-nem tetszik, de mi vagyunk az elsők, mármint mi, akik ebben a családban élünk: az egészségünk, az energiánk, a jó közérzetünk. Ha náthásak vagyunk akkor például papír zsebkendőbe fújunk orrot, mert az eldobható, ne terjesszük jobban, ami úgyis terjed, csak azért, hogy mosható textillel legyünk abszolút ökotudatosak.
 |
| Idő, pénz, emberi energia – ezzel mind gazdálkodni kell. A hulladék csak egy szelet a nagy egészből (Fotó: pixabay.com) |
Egyébként vessetek a mókusok elé, de én a mosható pelenkával is így voltam, amíg kicsik voltak a gyerekek: amikor napi öt órát aludtam négy részletben, nem voltam képes rászánni magam, hogy még a pelenkamosással is plusz feladatom legyen – épp elég volt a többi, ami folyamatosan a nyakamra hágott. Igen, amikor az ember a szőnyeg alatt kúszik a fáradtságtól, akkor egy plusz mosógéptöltés két perce és a teregetés pár perce is számít, nekem legalábbis számított. (És persze maximális elfogadás és respect annak is, aki pedig moshatóval tolja végig a pelenkás korszakot, örülök, hogy neki meg az vált be.) Ja, és még egy: a minőségi kérdés. Hiába az akármilyen csomagolásmentesség, ha a termék minősége nem tetszik – ebben az esetben a minőség, illetve az ár-érték arány fog dönteni, sorry.
Egyébként az is eszembe jutott, hogy a hulladékcsökkentés még a környezetvédelmen belül is csak egy szempont. Például mi a jobb: bőrcsizmát venni, ami ugyan idővel lebomlik, viszont állati jogok sérelmével jár és borzasztó gyárakban, durva vegyszerek felhasználásával készül, vagy műbőrt, ami vegán, állatbarát, ellenben az esetek többségében szintén horror körülmények között készül, ráadásul, mivel műanyag, a leselejtezése után is jó ideig velünk marad? (Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a mi éghajlatunkon télen a vászoncipő nem opció, teljesen fenntartható, minden feltétlenek megfelelő darabokból pedig korlátos a választék.) Mi a jobb: eldobni egy papírzsepit ami lebomlik, vagy sokszor, magas hőfokon mosni a textileket, áramot, mosószert fogyasztva ezzel? Szárítógépet venni, ami áramot fogyaszt, vagy bent teregetni, és ezzel kivívni a penészedés jogát (majd azt esetleg vegyszerrel eltüntetni, mert van, hogy az ecet kevés neki)?
Persze mindezeket ki lehet egzaktan számolni, vannak is rá számítások, de azért valószínű, hogy a dolog egyáltalán nem fekete-fehér, és sokszor az adott körülményeknek megfelelően kell testre , vagyis háztartásra szabni a megoldásokat. Tehát mérlegelni kell ahelyett, hogy kőbe vésett szabályokat próbálnánk alkalmazni, és szigorúan megrónánk mindenkit, akinek nem a mi megoldásaink az igaziak.
 |
| A szelektív gyűjtésre az eddigieknél is jobban figyelek (Fotó: pixabay.com) |
Hulladékcsökkentés – amire most különösen figyelek
Olyan környéken lakunk, ahol kábé ötpercnyi távolságban a szélrózsa minden irányában vannak üzletek: LIDL, ALDI, Spar, pékség, tejes, zöldséges. Vagyis ezzel kellene úgy tervezni, hogy lehetőleg minél kevesebb szemetet vigyek haza a vásárolt árukkal. A piac, mint írtam, rendszeres vásárláshoz nem jön be, annak ellenére sem, hogy alapvetően szeretek piacozni (termelői piacozni meg pláne), és időnként szívesen meg is teszem.
Amire most nagyon rászálltam, az a nylonzacskók hazahozatala: eddig azért néha előfordult, hogy elfelejtettem bekészíteni a táskámba egy zacsit, és ha így alakult, akkor kénytelen-kelletlen vettem egyet a boltban. Na ez nagyságrendekkel csökkent, az eddigi csaknem négy hónap alatt összesen háromszor-négyszer fordult elő, és tovább szeretném javítani az arányt. A zöldségvásárlásnál jórészt (nem mondom, hogy teljesen) leszoktam a diszkontláncokról, inkább a zöldségestől hozom haza egyszerre kisebb mennyiségben, saját szatyorban. Ha mégis szupermarketben veszek zöldséget, akkor az esetek többségében papírzacskóba teszem, ahogy a zsemlét is.
 |
| Egy szelet maradék akármit nyugodtan el lehet tenni, és újra felhasználni (Fotó: pixabay.com) |
A másik az élelmiszer-maradék. A kilencediken a komposztálás nekem nem tűnik reálisnak, elképzelni nem tudom, hogy kert hiányában mit kezdenék tíz kiló gilisztakomposzttal. Persze jó lenne, ha lenne közösségi komposztáló, aminek a tartalma utána menne a parkba talajjavításra (elvileg ugye az EU 2025-től be is aka vezetni valami ilyesmit), de az meg egyelőre nincs. Tehát az ételmaradék egyelőre sajnos megy a szemétbe. Viszont egyre kreatívabban bánok a megmaradt fél adagnyi étellel, például sokszor a másnapi, itthoni ebédem lesz belőle vagy eredeti, vagy feldolgozott formában – képes vagyok akár egy negyed adagnyi húst és hasonlókat is új ételekbe építeni.
Az, hogy egyszerre kevesebb romlandó árut, például zöldséget-gyümölcsöt vásárolok, szintén abban segít, hogy minél kevesebb romoljon ránk. Inkább naponta-kétnaponta beugrom a zöldségeshez pár szem cuccért, mint hogy egy hétre elegendő mennyiséget hozzak haza, aminek aztán az egyharmada a kukában végzi (a felhalmozódott tojásos dobozokat szintén a zöldségeshez szoktam levinni, újrafelhasználás céljából). Szerencsére most nyílt a közelünkben egy bolt, ahol van tőkehús, szóval van rá esély, hogy nem jön haza több műanyag tálca a szupermarketes húsfélékkel, hurrá. Csak azt az egyet árulja el valaki, hogy a rizst hogy lehet olyan mennyiségben elkészíteni, hogy pont elég legyen: vagy keveset csinálok, vagy sokkal többet a kelleténél, a normális középutat nem sikerül belőnöm.
A fürdőszobában kompromisszumra törekszem: szeretem kipróbálni az újdonságokat, itt, a blogon is olvashattok kozmetikum-teszteket (nemsokára jön is egy újabb), vagyis messze nem csak saját keverésű kencéket használok, bár testolajban, testvajban, sheavajas arckrémben jó vagyok. Szerintem meg is kattannék, ha ebben a műfajban nem dőlhetnék be időnként a fogyasztói társadalomnak – az már az a fajta korlátozás lenne, amit az én lelkem túlságosan szigorúnak ítélne meg, vagyis kapásból lázadnék ellene. A kozmetikumok pedig általában műanyag flakonban vannak, akár biocuccok, akár teljesen hagyományosak. Viszont kevesebbet használni belőlük, és eltolni az arányt a csomagolásmentes termékek felé, azt lehet, és azt meg is teszem.
Az már régóta evidencia például, hogy az esetek többségében szappannal zuhanyzom, tusfürdőt csak mondjuk hetente egyszer-kétszer, az illata kedvéért vetek be. Jó megoldásnak tartom a LUSH pucér tusfürdőit és visszaváltható tégelyeit is, amelyeknek ily módon nem kerül a szemétbe a csomagolása. A sampon viszont maradt flakonos, mivel örülök, hogy találtam végre egy olyat, amit a túlérzékeny fejbőröm is elvisel. A vattakorongok felhasználását pár darab mikroszálas arctisztító kendő beszerzésével sikerült azonnal a felére csökkentenem: ezek a kendők nem csak hogy moshatóak de még az arctisztítást is alaposabbá teszik, szinte kihúzzák a szennyeződéseket a pórusokból. Minden használat után átmosom kézzel, szappannal, majd két-három használat után megy a ruhákkal együtt a mosásba. A tonik és a micellás víz felvitelére viszont nem alkalmasak, arra maradt a vattakorong, ezért nem 100 százalékos a csökkentés.
A vásárlásnál azt is elkezdtem figyelni, miből van a csomagolás: ha a termék alapvetően jó, akkor plusz pont, ha papírba csomagolták, és nem műanyagba, mert a papír legalább lebomlik. Vagyis akkor ez jön haza velünk, és nem a műanyagos. Szintén jó, ha olyan nem romlandó árut találok, amit nagyobb kiszerelésben is meg lehet venni: ez még mindig kevesebb szemetet termel, mint ha minden kis falatnyi franc külön díszcsomagolást kapna. Az eddiginél is jobban figyelünk a szelektív gyűjtésre is. Mert azért előfordult, hogy egy-egy joghurtos pohár, kisebb papírdoboz a sima kukában landolt, na ez mostantól szigorúbb, egyre kevesebbszer alakul így.
 |
| Most nagyjából elégedett vagyok a ruhatárammal, vagyis nem érzek különösebb késztetést a vásárlásra (Fotó: pixabay.com) |
Ami a ruhavásárlásaimat illeti, ezt az utóbbi évben elég komolyan csökkentettem. Semmi ruhaböjt, vagy ilyesmi – ismerem magam, ha egy fél évre letiltanám magam a ruhavásárlásról, kábé a harmadik napon lázadnék fel a magam szabta korlátok ellen, és állítanék haza egy kupac ruhával. Csak annyi történt, hogy nagyjából mindenem van, amire most vágyom, így inkább megspórolom azt a pénzt, és csak akkor veszek meg valamit, ha szükség van rá, vagy nagyon szerelem első látásra.
Hulladékcsökkentés – amit eddig sikerült elérni, és ami még hátra van
És akkor jöjjön a számszerűsítés: az eddig eltelt nagyjából négy hónapban arra lettem figyelmes, hogy tényleg ritkábban kell kivinni a szemetet. Eddig egy átlagos méretű, 20 literes kukát nagyjából két – két és fél nap alatt töltöttünk meg négyen. Most ez az idő kábé három – három és fél – négy napra nőtt, amit önmagában is eredményként könyvelek el, különösen úgy, hogy tényleg csak pár dologra figyelek jobban, vagyis ez még a folyamat eleje.
A következő lépés az lesz, hogy a mosogatószivacsokat és műanyag körömkeféket fából készültekre cserélem. Ez eddig még azért nem történt meg, mert van pár tartalék itthon, azokat elhasználom, ha már megvannak. Amivel még szemezek, az a házi joghurtkészítés, mivel ezzel elég sok műanyag dobozka kerülne ki a látókörünkből (nagyfogyasztók vagyunk): A gyerekeket egyelőre nem tudom leterelni a kedvenc stracciatellás joghurtjukról, de az én natúrom otthon is simán elkészülhet, csak eddig még nem mertem belefogni. Viszont lehet a környéken kimért, nyers tejet kapni, ez jó eséllyel tökéletes alap lehet hozzá. És ki szeretném próbálni a textilszalvétákat is az eddigi papírok helyett, valamint a zöldség-gyümölcs vászonzacsikat, mert ezen a téren azért még be-be csúszik a nylon. Majd beszámolok, mire jutottam ezzel – és a további csiszolgatással is.
Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!
Judit