Almás-brie sajtos saláta: hogy ne süppedjünk nagyon bele a télbe

Ebben a hidegben, szürkeségben már nagyon vágytam valami frissre, színesre, ízesre, könnyűre, de mégis kicsit téliesre. Épp kapóra jött hát, hogy az interneten kurkászva találtam pár finom, almás-sajtos salátareceptet, amelynek több változatából, a saját ízlésemre formálva összehoztam az én változatomat. Az első inspiráció a Lemon Tree Dwelling blogról jött, ezt …

Hüvelyesek – nem csak újévre!

Bableves, babfőzelék, chilis bab, lencsefőzelék – ha eddig nagyjából ezen a skálán mozogtál, azt gondolva, hogy a hüvelyesek unalmasak, és leginkább csak újévkor nyúltál értük, akkor most itt az ideje, hogy ezt elfelejtsd. Bezselics Ildikó Magok a konyhában című könyvéből egy egészen más hüvelyes-univerzumot ismerhetsz meg, és valószínűleg sokkal gyakrabban …

Lehangol a tél? Ne hagyd!

A kutatások szerint most hétfőn volt az év legszomorúbb napja: ilyenkorra éri utol a legtöbb embert a téli lehangoltság, hiszen vége a karácsonyi pörgésnek, eltűnt a karácsonyfa, leszedtük a fényeket, a tavasz viszont még várat magára, hideg van, és korán sötétedik. Ráadásul az újévi nagy elhatározások is ilyenkor szoktak bebukni, …

Avokádós arcmaszk a szétfagyott bőrre

Az avokádó az egyik nagy kedvencem, bár az tény, hogy meg kellett érni a kölcsönös jó viszonyunkhoz. Amióta viszont valahogy rákattantam, azóta nehéz róla leállni: leginkább avokádókrém készül belőle, meg saláta, de ebben a nagy hidegben arcpakolásként is beválik. Fotó: pixabay.com Az avokádó ugyanis komoly zsírtartalommal rendelkezik, ami a kiszáradt …

HetiCoach: ezeket feltétlenül tedd meg magadért az új évben!

Ha annyi forintom lenne most hirtelen, ahány januári magazin címlapján láttam az évek során az “új év – új én” mondatot, akkor szerintem máris vehetnék egy cuki kis tengerparti villát Róma környékén. Pedig hát az a bánatos nagy helyzet, hogy nem te változtál, hanem az évszám. Te a régi vagy, …

Újévi fogadalmak helyett: cselekvési terv józan paraszti ésszel

Hát akkor Boldog Új Évet mindenkinek! Újévi fogadalmak megvoltak? Írtam már többször, több helyen, hogy a magam részéről nem vagyok oda a nagy, ingujjfelgyűrős, egyszerre-mindent-megváltoztatós elhatározásokért, már csak azért sem, mert ezek azok, amelyek általában nem tartanak tovább, két hétnél, de legalábbis nagyon könnyű belebukni a kivitelezésükbe. Inkább a reális …