Mit csinálsz, ha rossz passzban vagy, vagy ha stresszelsz? Leülsz egy csöndes sarokban, és füledet-farkadat behúzva gubbasztasz? Egy kis ideig jó érzés sajnálni magunkat, de ha inkább megoldást keresel a problémádra, akkor már nem ez a jó megfejtés. Sokkal jobb, ha fizikailag is felveszel egy erőteljes tartást, még akkor is, ha belül bizonytalan vagy. A testi-lelki egyensúly ugyanis kívülről indulva is létrehozható. Ha magabiztos külsőt öltesz, akkor lelki síkon is hamarabb veszed majd fel a harcot az apróbb-nagyobb kihívásokkal.
Mivel az egyik szakmám szerint coach, a másik szerint meg szín- és stílustanácsadó vagyok, nem kérdés, hogy az átlagosnál sokkal jobban érdekel a testi-lelki egyensúly, vagyis a külsőnk és a belsőnk egymásra hatása. Tény, hogy a ruhánk, a hajunk, a tartásunk, a testbeszédünk, mind-mind üzen valamit a külvilágnak. De ugyanezekkel nem csak a külső szemlélőnek üzenhetünk, hanem saját magunknak is. Vajon hogyan, és mennyire erős ennek a hatása? Valóban képes a testbeszédünk formálni a személyiségünket?
A testi-lelki egyensúly stabil talaján
Amy Cuddy amerikai pszichológus elég régóta kutatja ezt a kérdéskört. Arra jutott, hogy a magabiztosságot sugalló testtartások rövid idő alatt nagyon keményen visszahatnak a tudatalattinkra. Sőt, hosszú távon akár a személyiségünket is formálhatják. Mindezt részletesen ki is fejti Jelenlét című könyvében. Legismertebb módszere szerint elég, ha kettő percre beállsz a sikerességet, magabiztosságot sugalló szuperhős-tartásba (abba, ami a könyv címlapján is van), és máris erősebbnek érzed magad. Ennek pedig nagy jelentősége van akkor, amikor épp egy vizsgára készülsz, állásinterjúra indulsz, vagy akár randira öltözködsz. Magad is sokkal jobban elhiszed, hogy a testi-lelki egyensúly stabil talaján állsz, ha nem szavakkal igyekszel magad meggyőzni. Az agyad jobban ért az ennél direktebb, primérebb jelzésekből.
Amy Cuddy egyébként rendszeresen tart előadásokat is a témában, ezt a 20 perces TED előadást például mindenképpen érdemes meghallgatni.
Töltsd ki a neked járó teret!
A könyvben viszont ennél sokkal részletesebben illusztrálja a témát. Elmeséli például azt is, miért zsákutca a nyájaskodás éppúgy, mint a túlzásba vitt önbizalom. Beszél arról, hogyan tehetnek szert a nők erőre és kompetenciára, ha végre hajlandóak elhagyni a nőiesnek és cukinak tartott, szerény, összehúzódó testhelyzeteket, és elfoglalni, kitölteni a nekik járó teret, erős, kiterjedő, nyitott testtartást felvenni. (Egyszer próbáljátok ki a manspreading-nak nevezett, nyitott, terpeszkedős, férfias ülést a metrón, és nézzetek végig a döbbent arcokon. Hogy „nő létére…” Elég sokatmondó élmény.) Mesél róla, hogyan lehetünk nemcsak magabiztosabbak, de akár hatékonyabbak is a testbeszédünk, a testtartásunk segítségével. Rengeteg kísérlet, kutatás leírásával illusztrálja, mennyit számít az, hogy hogyan állunk, ülünk, mennyi teret töltünk ki. JA nyitott, térfoglaló pózok ugyanis mindig erőteljesebbek, mint az alávetettséget sugalló, összehúzódó, minél kisebb teret elfoglaló pozíciók. Aki így áll, ül, azt aligha próbálják majd a szőnyegbe passzírozni.
Számomra az egyik legmeglepőbb tény, amit a könyvében olvastam, az volt, hogy az erőt sugalló pózoknak nem csak akkor van önbizalom-növelő hatása, ha ezeket a valóságban is végrehajtjuk. Akkor is segítenek, ha csak gondolunk rájuk. Így még akkor is fel lehet turbózni magad egy állásinterjú előtt, ha a folyosón nem szívesen játszanád el a szuperhőst két percre. És ha mindezt még mindig nem nagyon hiszed el, hogy ennek tényleges hatása lehet, gondolj az állatvilágra. Vajon hogyan viselkedik a falkavezér, és hogyan reagál erre az alávetett omega-példány? No, az emberben ugyanígy működnek ezek az ősi ösztönök.
Amikor mindezt ösztönösen próbáltam ki
Miközben Amy Cuddy könyvét olvastam, nekem is eszembe jutott egy sztori ezzel kapcsolatban. Bölcsészkarra jártam, ahol anno vizsgára sem különösebben követelték meg a formális öltözetet. Én voltam az, aki ragaszkodtam hozzá, hogy vizsgára csakis kosztümben, kontyba tekert hajjal, elegáns és szigorú könyvtáros-kisasszonynak (na jó, üzletasszonynak) öltözve megyek. Félreértések elkerülése végett: ez női és férfi vizsgáztatóknál is így volt, nem tetszeni akartam, hanem komoly benyomást kelteni. Olyankor még a gyerekkorom óta meglevő hanyag tartásom is elhagyott. Hogy-hogy nem, az egyik tanárom meg is jegyezte, hogy rólam már a belépéskor az jön le, hogy mindent tudok. Pedig tudnék mesélni arról, hogy a mindent tudó eminenstől néha elég messze voltam. Ki tudja, lehet, hogy tudat alatt már akkor is az önismeret és a stílus kölcsönhatása, meg a testi-lelki egyensúly irányában kutakodtam?
Amióta pedig Amy Cuddy könyvét olvastam, igyekszem minél gyakrabban odafigyelni erre. Ha nincs jó kedvem, ha nem vagyok jó passzban, akkor különösen gyakran jut eszembe, hogy ne gubózzak be, hogy a testbeszédemmel magamnak is megüzenjem: bele kell állni a helyzetbe (ez a kifejezés is milyen találó). A nap elején, és közben is sokszor figyelmeztetem magam: „foglald el a teret, ami jár neked”. És tudjátok mit? Tényleg felszabadító!
Pingback: Ciki vagy cuki – miért hagyod, hogy karámba zárjanak?
Pingback: Ünnepek után nehezen indul az új év? Pár apróság, ami sokat segít
Nagyon igaz! Én gyakran kitöltöm a teret és talán a túlsúlyom is kitöltötte egy pár évig – most pedig a feltűnőbb öltözködésemmel igyekszem a magabiztos, sikeres, győztes nő képét mutatni.
Kipróbálom majd, hogy ha épp magam alá kerülök (tél van és ez sajnos nálam ilyenkor előfordul), akkor működik-e, ha a külsőt veszem magamra először és meglátjuk, belülről igazodom-e az üzenethez! 🙂
Köszi, Judit!
A téli depi ellen nagyon hatásos tud lenni az is, ha élénk színekbe öltözöl, és kiütöd a szürkeséget – közös kedvenc márkánk ezt nagyon tudja, úgyhogy az eszköz kéznél van 🙂
Pingback: Beköszöntött a bézs korszak - Zöldsaláta