Zöldsaláta

Zöldsaláta

Februári wellnesskedés: a tél vége és a Valentin-nap jegyében

A február több dologról is nevezetes: egyrészt emberi számítások szerint már mindenkinek nagyon elege van a télből (kivéve a síelőket és a hideg időjárás abszolút rajongóit). Ráadásul itt a farsang, és a Valentin-nap is, amit lehet nagyon szeretni, és nagyon utálni. Bevallom, az utóbbi ügyben én valahol középtájon helyezkedem el. …

Jóságok #1: Zsályaméz

A nyár végén a horvát Rab szigeten nyaraltunk, ahol mindenütt helyi specialitásként hirdették a zsályamézet. Persze rögtön be is szereztem egy üveggel (más egyebek mellett, amelyekről majd még lesz szó), szépen elraktároztam, és mostanában került elő a kamrából. A helyben szerzett infók szerint a zsályaméz kiválóan oldja a köhögést, gyógyítja a …

Húzd el a függönyt!

Ha reggelenként nehezen kászálódsz ki az ágyból, és a téli depresszió jeleit is kezded felfedezni magadon, tölts minél több időt a friss levegőn! Reggel pedig az első dolgod az legyen, hogy elhúzod a sötétítő függönyt, és beengeded a lakásba a napfényt. Sötétben ugyanis nő a szervezetben a melatonin, az alvásért …

Fogyj, és erősítsd az immunrendszered!

Van rajtad néhány plusz kiló, de félsz az influenzától, mert tudod, hogy a szigorú diéták kimerítik a szervezetet és gyengítik az immunrendszert? Íme néhány olyan enni-  és innivaló, amely nem mond ellent az egészséges, kalóriaszegény táplálkozásnak, ám segít ellensúlyozni a védekező rendszert naponta érő kihívásokat, és segít, hogy ellenállj a betegségeknek. …

Mindent a maga idejében!

Egyes szakértők szerint mindegy, mikor eszel, a lényeg, hogy kevesebb kalória kerüljön a szervezetedbe, mint amennyit egy nap alatt felhasználsz. Mások a fehérjében gazdag, szénhidrátban szegény étrendre voksolnak. Sokan viszont azt vallják: az, hogy mikor eszünk meg bizonyos élelmiszereket, befolyásolja, hogyan használja fel a szervezetünk a táplálékot. Belegondolva, hogy a …

HősNők vendégszereplés: Wellness-naptár januárra

A decemberi írásom tulajdonképpen egy előzetes volt ahhoz a tervhez, hogy hónapról hónapra összehoznék itt egy kis „wellness-naptárat”. Szeretnék minden hónapban összegyűjtögetni néhány ötletet, amit az adott időszakban (meg persze máskor is) megtehetünk testünkért-lelkünkért, és azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Sokan azért utálják a januárt, mert a karácsonyi …

Teli hűtő – sikeres fogyókúra

Elfogyott végre a hadseregnek is elég ünnepi kaja? Remek, akkor ideje bevásárolni: ha egészséges ételekkel töltöd fel a hűtőszekrényt és a kamrát, minden szükséges tápanyagot megkap majd a szervezeted, mégis, hetente akár egy teljes kilót is fogyhatsz! Lássuk, mi az, aminek mindig lennie kell otthon! Barna rizs Miért? Ha fáradtan …

A koktél meg a kalóriák

Először is: eszem ágában sincs lelkiismeret-furdalást kelteni benned, ha a Szilvesztert nem kalóriaszámolgatással, hanem bulizással szeretnéd tölteni. Ha viszont mégis olyan italokat választanál inkább, amelyek nem számítanak kalóriabombának, talán jól fog jönni ez a lista, hogy tudd, mi mennyi. (Azzal azért jó, ha tisztában vagy, hogy az alkohol, különösen pedig …

Last minute ajándéktipp: LUSH

Kétféle ember van: akit visszariaszt a LUSH üzleteiből áradó illatfelhő, és akit kifejezetten vonz. Én az utóbbi csoportba tartozom, imádom a kozmetikumaikat.  Bár nem teljesen bio cuccokról van szó (néhol egy pici paraben meg nátrium-laureth-szulfát azért befigyel az összetevők listájában), százszor jobbak, mint a legtöbb “kommersz” szépítőszer: jórészt teljesen természetes …