Zöldsaláta

Zöldsaláta

Jóllét most: így találhat rád a bőség

Bevallom őszintén, kicsit szkeptikus vagyok a „szegénységből jöttem, milliomos lettem” típusú pozitívgondolkodókkal. Egyrészt azért, mert egy sikertörténet szép dolog, de minden ilyen sikerre jut sok mondjuk száz olyan ember, aki szegény volt és az is maradt, csak róluk nem hallunk. Másrészt pedig „a bőség azért talált rám, mert bevonzottam” típusú …

Majd megtanulja, milyen a munka!

„A versenyszférában majd nyilván minden úgy lesz, ahogy neki megfelel – ja, nem! Menjen csak el dolgozni, majd megtanulja, milyen a munka!” – ezt a végtelenül rosszindulatú kommentet egy ismert tanár felmondásáról szóló hír alatt olvastam. Megragadt a fejemben, mert szépen összefoglalja a magyar közgondolkodást, és a munkával kapcsolatos sztereotípiáinkat. …

Nyár kontra alvás: rosszul állunk itthon!

A nyárból már csak egy hét van, de a meleg még sokáig velünk maradhat. Az alvás nehézségeivel persze nem csak melegben küzdünk, sajnos a hidegebb évszakokban sem tudunk tőlük teljesen szabadulni. Ilyenkor viszont még az sem alszik jól, akinek egyébként nem okoz gondot elaludni. A magyarok fele ráadásul rosszabbul alszik, …

Nyári ruha, nyári színek, énidő – helló, augusztus!

(Szponzorált tartalom) Van, amikor nem kell semmi trükk, semmi csavar, csak egy nyári ruha egy nem túl félős színben, meg némi énidő. Az augusztus nem véletlenül lett az énidő hónapja a blog összes felületén. Egyrészt ilyenkor lelassul az élet a melegben, mindenki szabadságra megy (aki meg nem, annak fokozottan kijár …

Nyári frissítők a legforróbb napokra

Legyen szó akár kerti partiról, akár csak egy szimplán forró napról, az alkoholmentes, jeges nyári frissítők nem maradhatnak el. Limonádé, jeges tea, házi szörp – akármelyiket is választod, máris hozzájárultál a napi folyadékbevitelhez. A self care jegyében azonban készíthetsz valami ennél fancybb italt is. Amit nem győzök elégszer mondani: a …

Színek, textúrák, gyümölcsillat: apró örömforrások nyári munkanapokra

(Szponzorált tartalom) A héten minden felületemen a nyárnak arról az oldaláról írok, amit mindannyian ismerünk, mégis kevesebbet beszélünk róla. Arról a helyzetről, amikor a pihenés előtt/után elborít a munka, mert most épp te tartod a frontot, amíg mások szabira mennek. Ez is egy normális velejárója a nyárnak, tudomásul kell venni, …

Mondd el a tánc nyelvén – vagy zenélj, tervezz, filmezz!

Filmesnek, zenésznek, divattervezőnek, modellnek, táncosnak lenni menő. Kívülről úgy tűnhet, ezek a legszabadabb munkák, az önmegvalósítás csúcsai. Ez egyrészt így igaz, másrészt viszont, ahhoz, hogy működjenek, sokkal több mindenre van szükség, mint ami kívülről látszik. Ezekbe a civil szemmel misztikusnak tűnő világokba vezeti be a gyerekeket (és a nem annyira …

A mi lázadásunk a láthatóság

„Hamis ideálok, kontra láthatatlan nők” volt a címe annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyen a helloklimax.hu szervezte menopauza konferencián, a Nők lapja Egészség magazin képviseletében vettem részt. Sok mindenről szó esett, de abban egyetértettünk a jelenlévő többi újságíróval, hogy az egyre inkább a múlt, amikor 50-en felül a nők láthatatlanná váltak. Ma …

SzomatoDráma játék, avagy a testünk nem felejt

A lelki bajokról úgy tartjuk, hogy ha megjelennek, akkor a legjobb kibeszélni, mi bánt. Van azonban a lelki problémáknak egy olyan típusa, amikor nem tudjuk konkrétan megfogalmazni, mi a gond, csak azt érezzük, hogy valami nem kerek. Ilyenkor jöhet jól a SzomatoDráma játék, amely aktiválja testünk intelligenciáját, így a játék …

Utópia, ahogy én képzelem: kérdések egy ideális világról

Lehet, hogy naiv kérdések, lehet, hogy utópia, de nem gond. A szülinapi valóságshow keretében szerintem be lehet vállalni egyszer egy évben. Pénzügyi utópia Mi lenne, ha nem azon háborognánk, hogy mit képzel magáról az eladó / főbérlő / szolgáltató, hogy ennyiért adja az akármit? Ehelyett inkább elfogadnánk, hogy normális színvonalon …