Ma a nőket ünnepeljük (meg a Zoltánokat, de ez más lapra tartozik). Én csak annyit tennék hozzá a jókívánságokhoz, hogy jó lenne, ha két szál virág és három csoki között eszünkbe jutna: az eredeti ötlet, Clara Zetkinék idején nem feltétlenül a háziasszonyok részére a férjek által hazahordott virágcsokrokról szólt, hanem a nők szabad munkavállalásáról, meg úgy általában az egyenjogúságról.
E terén pedig most is bőven van lemaradásunk. Legyünk optimisták, és bízzunk benne, hogy egyszer tényleg csak virág lesz, meg csoki, és magától értetődik majd az egyenlő esély és az egyenlő bér, az üvegplafon pedig avítt szó lesz egy ősrégi, a mindennapokban immár ismeretlen jelenség megnevezésére (és akkor most tényleg csak a jéghegy csúcsáról beszéltem).
Addig is ünnepeljük magunkat lányok, asszonyok, legyünk önazonosak, szabadok, szépek és okosak egyszerre, és ne hallgassunk arra, aki szerint ez nem lehetséges. Éljenek a nők, a lányok, az asszonyok, a nénik, a nyanyák, az amazonok, a karriervumenek, a háziasszonyok, az ősanyák, a csajszik, a plázacicák, a feministák, a született feleségek, a szinglik (aki akarja, folytassa bátran a sort….)Ja, és boldog névnapot a Zoltánoknak! 🙂