Mostanában őszibarack-dömping van nálunk. A kisebbik manó nem igazán szereti az ízetlen főzelékeket, míg a gyümölcsöket annál inkább – így aztán a kisebb ellenállás felé megyek, amíg van friss őszibarack, hadd egye, a répafőzelék majd jön, ha kifut a barackszezon (persze nem csak őszibarackon él a gyermek, de elég gyakran landol a tányérjában). A nagy őszibarack-hámozásban és pürésítésben persze én is rákaptam a cuccra.
És ha már barackozunk ezerrel, utánanéztem, miért is jó ez nekünk azon kívül, hogy nagyon finom.
Szóval a barack tele van A- és C-vitaminnal, amely egyrészt az immunrendszert turbózza fel, másrészt pedig nagyon jó a bőrnek (azért így negyvenen felül már foglalkoztat a ráncosodás, meg az ő megelőzése). Sok magnézium, szelén és cink is van benne, amely a gyümölcs B-vitaminjával együtt nyugtatja az idegrendszert (vagyis egy sokszori felébredéssel tarkított, fogzós éjszaka után tanácsos behabzsolni egy kiló barackot). A benne levő szelén és bór a hormonrendszer egyensúlyát óvja. Ásványianyag-tartalma csökkenti a vérnyomást, és segíti az izmok működését és a csonttömeg megóvását. Antioxidáns vitaminjai (megint csak az A- és C-vitamin) egy sor betegség megelőzésében játszhatnak szerepet. A-vitaminja a nyálkahártyák egészségét óvja, így erősíti a tüdőt. A barack ráadásul a szervezet méregtelenítését is segíti, ami a mai vegyszerekkel, adalékanyagokkal és környezetszennyezéssel terhelt világban mindig jól jön. Rosttartalmánál fogva serkenti az emésztést, csökkenti a székrekedést. Mézzel pürésítve arcpakolásnak is kiváló, hamvasan ragyogó “barackbőrünk” lesz tőle.
A barackos receptekkel alapvetően az a bajom, ami az epresekkel – a gyümölcs nálunk sose jut el a fazékig, mire kitalálnám, hogyan kéne felturbózni, addigra megesszük. Ez a karamellizált barack mascarponéval viszont elég atom – már csináltam hasonlót, és tényleg megérte vacakolni vele a nyersen felfalás helyett 🙂