Nem vagyok az a típus, aki lépten-nyomon példaképeket választ magának. Nem olyan akarok lenni, mint valaki, hanem leginkább olyan, mint saját magam legjobb kiadása. Ettől persze még vannak olyan emberek, akiket valamiért szimpatikusnak, érdekesnek, sőt, tiszteletre méltónak tartok. Mivel pedig ez a hónap a nőké, jöjjenek most közülük az inspiráló nők.
Általában nem a klasszikusan szép nők irányában érzek valami szimpátiát, legalábbis nem azok irányában, akiknek az a fő funkciójuk a karrierjükben és a szerepeikben, hogy szépek. Audrey Hepburn lehet a finom báj és a született úrinő mintaképe, mégis kevés közöset érzek vele. Az erős női karaktereket szoktam szimpatikusnak érezni, ugyanakkor a kifejezett vezéregyéniségektől menekülök. Egyszerűen azért, mert ők vezetni akarnak. Az esetek többségében mindenkit. Engem meg nehéz, mert kevéssé vagyok követő típus. Jennifer Lopez például lehet szupercsaj 50 évesen (az is, egyébként), de nekem Ashley Grahamhoz hasonlóan pont beleesik ebbe a kategóriába.
Inspiráló nők a filmvászonról
Na de viszont ott van Emma Watson, akiről már az első Harry Potter-epizód első félórájában az volt a véleményem, hogy „hú, figyeljétek meg, ebből a kiscsajból pár év múlva szupernő lesz”. Nem akarok azzal jönni, hogy „én megmondtam”, de az van, hogy ezúttal igazam lett. Egyrészt tényleg gyönyörű, de nem ez a legjobb benne, hanem az, hogy elég konkrét, határozott véleménye van dolgokról, és nem fél kimondani. Ráadásul sok mindenben egyezik a véleményünk. Nyilvánvalóan nem mindenben, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy a kedvencem legyen.
Aztán Cate Blanchett, aki ugyanazzal a lendülettel tud szép és csúnya, tündekirálynő és gonosz északi istennő lenni. A színészek közül általában azokat tudom igazán kedvelni, akik nem szorulnak be egy karakterbe, hanem nagyjából mindent, bármikor el tudnak játszani. Számomra ő pont ilyen. Nem macsóálom, hanem annál sokkal izgalmasabb módon szép.
Inspiráló nők a kedvenc történetemből
És ha már Cate Blanchett, akkor maga Galadriel sem maradhat ki az inspiráló nők felsorolásából. Egyszerűen azért, amilyen – nagyjából felül áll mindenen, de azért képes kísértésbe esni, vagyis még ő sem tökéletes. De ne akard megtapasztalni az erejét…
De ebből a történetből nem ő az igazi „barátnőm”, hanem Eowyn. A harcos lány, akinek semmi kedve beleállni az elvárt női princípiumba, és szépen háttérbe húzódni, ahogy az illik, hanem felveszi azt a bizonyos kardot. Az Aragorn-sztorit is át tudom érezni, az „I am no man” pedig számomra a világtörténelem legmenőbb jelenete. Így.
Inspiráló nők a színpadról
Ha már arról beszéltem, hogy ha más téren nem is, de fizikai felépítésben milyen menőnek tartom Jennifer Lopezt, akkor muszáj elsőként Nita Strausst megemlítenem. Nekem ő az igazi sportos inspiráció. Kemény csaj, aki az instája szerint olyan edzéseket tol, aminek én az első tíz percétől összerogynék. És nem mellékesen még szuper gitáros is. Különben is, lehet nem menő, aki Alice Cooper mellett áll a színpadon, az egyik őse pedig „az” a bizonyos Johann Strauss?
És a nő, aki az „inspiráló nők” kifejezésről egészen biztosan elsőként jut eszembe: Doro. Egyszerre nagyon kemény, nagyon erőteljes, és nagyon lágy, tele érzelemmel és kedvességgel. Egyszer találkoztam vele személyesen, megdöbbentett, mennyire pici és törékeny – a színpadon sokkal nagyobbnak, erőteljesebbnek látszik fizikailag is. És amikor dedikálta a lemezemet, azt írta bele: „Rock on, sister!” Na, ezzel, azt hiszem, végképp levett a lábamról. Szuper hang, szuper egyéniség, szuperwoman.
Valamikor időszámításunk előtt. Nagy élmény volt vele találkozni 🙂