Egyszer, még egyetemista koromban kipróbáltam, milyen lenne áttérni a vegaságra. Egy hétig bírtam hősiesen, aztán egyik este, hazafelé berontottam egy boltba, vettem 10 deka parizert, majd hazaérve úgy ahogy volt, papírból felfaltam. Ezzel nagyjából véget is ért a vega karrierem, és nem volt nagy meglepetés, amikor évekkel később egy jógaoktató egyszer azt mondta nekem, hogy az ember akkor lesz vegetériánus, amikor lelkileg megérik rá. Namármost szerintem én lelkileg is húsevő vagyok: pörgök állandóan, és ha bántanak, visszaharapok, messze a buddhista szerzetesek bölcs nyugalmától. Szóval megnyugodtam, húst eszem, és kész.
Ehhez képest ez a hét nagy meglepetés volt: nem kellett nagyon megerőltetnem magam ahhoz, hogy alig legyen benne hús. Egyszer tettem a rizottóba egy kis sonkát, egy másik vacsoránál haraptam pár szelet sonkás pizzát, és még a hévégén készül majd egy kis csirkés akármi. Közben pedig volt vöröslencse-főzelék, krumplis kaja, saláta, bundáskenyér, biotészta paradicsomszósszal, és hasonlók. Az állati fehérjeforrások közül a joghurt, a sajt és a tejföl az, amit nehezebb lenne elhagynom, ráadásul ezeket az egész család imádja. Szóval a hússzegénység várakozáson felül sikerült, bár azt tartom, hogy ha hirtelen át kellene térnem a teljes húsmentességre, ugyanúgy nem menne, mint sok évvel ezelőtt. Amire viszont figyelni kell: zöldségből és gyümölcsből még mindig lehetne fokozni a mennyiséget.