Címke: <span>8 hetes méregtelenítés</span>

Címke: 8 hetes méregtelenítés

Lelki wellness némi metallal :)

Ez a hét ismét szerencsésen alakult, hiszen teljesen véletlenül két szívemnek kedves koncert is erre a pár napra esett. Nekem egy jó metálkoncert kábé felér egy lelki wellness-hétvégével, pár órára kiszakadok a mindennapi magyar valóságból, és több napra előre feltöltődöm energiával. A Rhapsody, akikért Szlovákiáig mentem, ráadásul óriási kedvencem, négy …

Méregtelenítés 8. hét: Törődj végre magaddal!

Kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel. Bocsánat érte, de megvolt rá az okom: elutaztam – többek között egy Rhapsody koncerten voltam, ami az én lelkemet mindig képes rendbe rakni. Ezen az utolsó, nyolcadik életmódváltós héten pedig épp erről lesz szó: hogy valami olyasmit csináljunk, ami jót tesz a lelkünknek, és ami …

Vegyszermentesítés

Ez a hét nekem azért volt most egy kicsit egyszerűbb, mert már egy jó ideje szemezek a vegyszermentesebb élettel, és fokozatosan, ahogy sorra fogytak ki a dolgaim igyekeztem vegyszermentes termékekkel helyettesíteni őket. A mosószert a kevésbé szennyezett ruhák esetében felváltotta a folyékony bio mosószer (Sonett). Nagyon durva szennyeződésekre és fehér …

Méregtelenítés 7. hét: otthon, vegyszerek nélkül

Ahogy már a múlt heti bejegyzésben is ígértem, vége az élelmezésügyi megszorításoknak, most egyéb ügyek jönnek. Elsőként mindjárt az otthonunk méregtelenítése. Nem valamiféle takarítási útmutató, sokkal inkább a felesleges vegyszerektől való megszabadulás. A különféle kutatások (valamint nyilván a britttttudósok) szerint egy átlagos európai háztartásban egyszerre nagyjából 60 veszélyes vegyi anyagot …

Nem vagyok vega, de azért jól haladok

Egyszer, még egyetemista koromban kipróbáltam, milyen lenne áttérni a vegaságra. Egy hétig bírtam hősiesen, aztán egyik este, hazafelé berontottam egy boltba, vettem 10 deka parizert, majd hazaérve úgy ahogy volt, papírból felfaltam. Ezzel nagyjából véget is ért a vega karrierem, és nem volt nagy meglepetés, amikor évekkel később egy jógaoktató …

Méregtelentés 6. hét: nézzük meg jobban a fehérjéket!

Megígérem, ez az utolsó kajaügyi megszorítás a programban (az utolsó két hét kicsit másról fog szólni, de teljesen jó lesz 🙂 ): ezen a héten egy kicsit kisebbre vesszük a hús és úgy általában az állati eredetű fehérjék fogyasztását. A fehérjékkel alapvetően semmi gond nincs, főleg, ha zsírszegény forrásból származnak. Szervezetünk …

Terítéken a szénhidrátok

Nálunk alapvetően gond van a kenyérevéssel, mert a pasik leginkább a fehér kenyeret szeretik. Én megeszem a barnát is, de azért nem tudom letagadni, hogy nekem is jól esik az a jó kis felfújt fehér zsemle. Néha sütök a Kenyérvarázs sorozatban kapható hatgabonás kenyérkeverékből kenyeret (gyakorlatilag a csomagoláson levő recept szerint, …

Méregtelenítés 5. hét: jönnek a jó szénhidrátok

Ezen a héten a szénhidrátoké a főszerep. A fogyókúrázók hajlamosak minden zsír forrásának tekinteni őket, és átállni a szénhidrátmentes, vagy nagyon szénhidrátszegény étkezésre. Pedig a szénhidrát nagyon hasznos tápanyag, hiszen egyrészt erőt ad, másrészt pedig jó sok rostot is a szervezetbe lehet vele juttatni – ezek eltelítenek, és a bélrendszer …

Előbújnak a zsírok

A múlt hét végén, amikor megírtam az egészséges növényi olajokról szóló bejegyzést, azt hittem, hogy ha valamivel, akkor ezzel a héttel nem lesz gond, hiszen a zsíros cupákokat utálom, sertészsírt nem tartok otthon (na jó, évente kábé háromszor bedobok egy zsíros deszkát, szigorúan valami metálkoncert előtt, sör kíséretében), és még …

Méregtelenítés 4. hét: íme a zsír, ami fogyaszt

És már el is érkezett a mi kis méregtelenítő – életmódváltó programunk negyedik hete. Ezen a héten az ételeink zsiradéktartalmával foglalkozunk egy kicsit. Szögezzük le mindjárt az elején: a zsírszegény étkezésre vonatkozó tanácsok egyáltalán nem haszontalanok, sőt. A teljesen zsírmentes étrend viszont, amellett, hogy gyakorlatilag lehetetlen megvalósítani, még ártalmas is. …