A házunk előtti sportpályán időnként megjelenik két fiatal srác és egy lány, hogy tai chi-t gyakoroljon. Szeretem őket figyelni, valami egészen különleges harmónia árad a mozdulataikból. Így aztán, amikor lehetőség adódott, hogy a Yoga&Pilates Day-en magam is kipróbáljam ezt a művészetet (szándékosan nem írok sportot), egy percig sem haboztam.
Először is, lássuk, mi is ez az egész:
„A tai chi relaxációs rendszer, meditációs mozgás és harci művészet. Noha Európában viszonylag újnak számít, Kínában évszázadok óta művelik, s feltehetően egy taoista remete dolgozta ki a XII. században, aki a taoista meditáció elveit vitte be a mozdulatokba. A tai chi 108 lassú, könnyed és kecses mozdulatból áll, ezek együttesen adják ki a „tai chi sorozatot”. A hagyományos kínai orvostudomány szerint a tai chi lassú nyújtó és forduló mozgásai ellazítják az izületeket, a gerincet és a test feszültséggócait, helyreállítva a szabad mozgás belső energiáját, azaz a chi-t, melynek megfelelő keringése nélkülözhetetlen az egészségben.” (Forrás: Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság)
A bemutató órán az oktató néhány alapmozdulatot igyekezett megtanítani a résztvevőknek, majd egy kis formagyakorlat-bemutatóval, és egy energeteizáló önmasszázzsal zárta az ismerkedést. Az az első pillanatban kiderült, hogy a formagyakorlat lágy, áramló mozdulatai mögött nagyon kemény munka van: az egyszerűnek látszó mozdulatokat nem is olyan egyszerű megcsinálni, tökéletes kivitelezésükhöz pedig minden bizonnyal több év „csiszolásra” van szükség. Az utolsó percekben azért már kezdett a társaság ráérezni a dolog ritmusára, addig pedig tanulságos volt megtapasztalni, hogy az olyan utasítások, mint például „az ízület vezesse a mozgást” milyen nehezen betarthatók, még akkor is, ha azt hiszed, ismered a testedet.
Összességében azt hiszem, ki kellene próbálnom még egyszer ahhoz, hogy eldöntsem, szeretem-e. Egy órányi ismerkedés ezzel a rendszerrel még a kezdet kezdetének sem nevezhető, ezért remélem, lesz alkalmam még egy próbát tenni.