Gasztrotúra: Vác, Desszert Szalon

Gasztrotúra: Vác, Desszert Szalon

A Desszert Szalon dicséretét legutóbb Viánál olvastam, bár előtte is sokan méltatták már. Nem volt kérdés, hogy egyszer kipróbáljuk, csak a „mikor” nem volt még belőve. Végül ma, a rendelkezésre álló lehetőségeket végigvéve úgy döntött a kupaktanács, hogy a tabáni koncertek túl hangosak a csemetének, az Állatkertben tömeg van, legyen Vác. Kocsiba vágtuk hát magunkat, és uszkve fél óra múlva már a váci Duna-parton nézegettük a majálist. Sétálgattunk a folyóparton (gyönyörű), light ebédet fogyasztottunk a Halászkert étterem teraszán. Elmondani sem tudom, mennyire jól esett vízközelben, szépséges dunai látképet nézegetve, szabad téren üldögélni. Itt jegyezném meg, hogy a húslevesbetétként tálalt grízgaluskát egészen pikánsra bolondította a hozzá adagolt kevéske kapor.

Aztán séta tovább, egészen a főtérig, ahol elérkeztünk a tulajdonképpeni célhoz, Mihályi László birodalmához. Ma valahogy csokinap volt, a Zembör a fagyikat (közte a csokifagyit) próbálta ki, én a Málta nevű sütire szavaztam, ha már egyébként is szeretem azt a szigetet. Haza pedig Ali Baba és Tonka névre hallgató csodákat hoztunk, szintén csokisakat.

Fesszert Szalon Vác
A kép illusztráció, az eredetit viszont nagyon is érdemes megnézni

 

A Desszert Szalon csokija valóban csokis

Hát kérem, bru-tá-lis. Már az első falatnál meg lehet tapasztalni, mennyit számít, ha valami friss alapanyagokból, nem kevés kreativitással, mívesen készül. Merthát finomnak finom a kommersz süti is (legalábbis az olyan megrögzött édesszájúaknak, mint én), de ez azért egy egész másik világ. A csokifagyi csokiízű, nem csokifagyipor-ízű, a vanílián is érezni, hogy ez bizony vaníliával készült. A narancsos-csokis Máltában valami elmondhatatlan harmóniában olvad össze a narancs és a csoki, ráadásul, bár töményen krémes, mégis könnyű. Nem fekszi meg a gyomrot, mégsem kívántam utána egy darabig más édességet (pedig higgyétek el, komoly mennyiségekre vagyok képes, ha igazán beindulok). A Tonka fedőnévre hallgató tonkababos csokoládétorta épp annyira pikánsan fűszeres, hogy azonnal etalonná váljon, az Ali Baba pedig egyszerűen (egyszerűen?) csak nagyon csokis, és nagyon finom. Ehhez képest szerintem egészen korrekt ár a 450 Ft/süti és a 150 Ft/gombóc fagyi.

Legközelebb a gyümölcsös sütik jönnek, mert nagyon szeretném, hogy legyen legközelebb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .