HetiCoach (#1): a döntéshelyzetek hősei

Reggel tettem egy kört a különféle elintéznivalók sűrűjében. A századik fontos és kevésbé fontos döntés környékén villant be az a gondolat, amin azóta is agyalok: a mostani 30-as, 40-es generáció nem azért hős, mert nem volt X-Box-a és Nintendója, ehelyett az utcán focizott a barátaival (én pl. a 80-as években már játszottam C64-en videójátékot, akkor most adjam vissza az érdemérmet?).

Image courtesy of [Michal Marcol] / FreeDigitalPhotos.net

 A mai felnőtt generáció szerintem a döntéshelyzetek hőse. Egy szóval sem mondom, hogy anyáinknak könnyű volt, de egy csomó területen egyszerűen nem voltak döntéshelyzetben. Ma tipródunk rajta, hogy biokaját együnk, paleo módon főzzünk vagy inkább vegánok legyünk gyerekestől, mert az összes többi baromi egészségtelen – 30 éve ünnep volt, ha érkezett narancs a zöldségeshez. Igaz, nem is feltétlenül volt agyonvegyszerezve minden zöldség, bár ki tudja, mi ment a termelőszövetkezetekben… Ma az is kérdéses, hogy sheavajat vagy gyógyszertári popsikenőcsöt kenjünk a gyerekre? Mi legyen a sütiben, cukor, méz, xylit (mostanában azt olvastam, hogy az sem annyira nyerő)? Adjuk Waldorf-oviba, nyomassuk háromévesen a zseniképzést, esetleg írassuk be a körzeti oviba? Az iskolaválasztásnál ugyanez pepitában. Taníttassuk angolul egyévesen, vagy elég, ha az iskolában kezdi? És a sport, meg a zenei nevelés? Lemarad? Nem marad le, de frusztrálódik? Minket akkoriban egyszerűen beírattak a körzetibe…

Közben pedig mi magunk is öt dolgot tanulunk egyszerre, hogy ne maradjunk le véglegesen a szakterületünkön (és persze jól döntünk arról, mit is tanuljunk legközelebb), sportolunk, kozmetikushoz járunk, mert nem szeretnénk igénytelennek érezni magunkat, megtaláljuk a legolcsóbb egészséges kaját, biosüti-receptet keresgélünk a neten (a legjobbat persze), és fél napot kutakodunk a hálón a legjobb ár-érték arányú mosógép után. Tudnám folytatni, de ennyitől is szédülök.

Még egyszer mondom, nem azt akarom ebből kihozni, hogy az előző generációknak könnyű volt. Egyáltalán nem volt könnyű, de nekünk sem az. Máshogy nehéz. Nem is sírom vissza azokat a sokak szerint egyszerűbb időket, mégiscsak jobb felnőtt módra élni  Annyit viszont joggal várhatok el, hogy senki se gondolja feljogosítva magát arra, hogy megítéljen. Az életmódomat, az anyaságomat, a döntéseimet, és a sor még hosszan folytatható. Én sem akarok senkit megítélni, akinek nem járok naponta a cipőjében. (Tudom, mindenki szaranya, csak nem tud róla).

És akkor jön a coach, aki megkérdezi: mennyire érdekel mások véleménye? Mennyire akarsz nekik megfelelni? Zavar, ha a játszótéri anyukák szemében ősanya/karrierista, ökobio/konzumidióta, igénytelen/Barbibaba vagy? És te mit gondolsz róluk? Mit tehetsz érte, hogy egyre kevesebb legyen körülötted a megfellebbezhetetlen arccal előadott vélemény, benned pedig a megfelelés kényszere? És azért, hogy te se ítélj elsőre? Örülnék, ha elmesélnéd a kommentek között.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Zöldsaláta Facebook-közösségéhez.