Kategória: <span>táplálkozás</span>

Kategória: táplálkozás

Egy kezdő gasztrosznob evolúciója

Először is tartozom egy vallomással: én nem szeretek főzni. Tényleg nem, egyszerűen sajnálom rá az időt, nem köt le. Viszont épp eleget foglalkozom az egészséges táplálkozással ahhoz, hogy tudjam, a kész, előfőzött, tartósított, vegykezelt, állományjavított, színezett, ízfokozott kaja kevésbé alkalmas az emberi fogyasztásra. Ráadásul az íze sem az igazi, messze …

Jóságok #1: Zsályaméz

A nyár végén a horvát Rab szigeten nyaraltunk, ahol mindenütt helyi specialitásként hirdették a zsályamézet. Persze rögtön be is szereztem egy üveggel (más egyebek mellett, amelyekről majd még lesz szó), szépen elraktároztam, és mostanában került elő a kamrából. A helyben szerzett infók szerint a zsályaméz kiválóan oldja a köhögést, gyógyítja a …

Fogyj, és erősítsd az immunrendszered!

Van rajtad néhány plusz kiló, de félsz az influenzától, mert tudod, hogy a szigorú diéták kimerítik a szervezetet és gyengítik az immunrendszert? Íme néhány olyan enni-  és innivaló, amely nem mond ellent az egészséges, kalóriaszegény táplálkozásnak, ám segít ellensúlyozni a védekező rendszert naponta érő kihívásokat, és segít, hogy ellenállj a betegségeknek. …

Mindent a maga idejében!

Egyes szakértők szerint mindegy, mikor eszel, a lényeg, hogy kevesebb kalória kerüljön a szervezetedbe, mint amennyit egy nap alatt felhasználsz. Mások a fehérjében gazdag, szénhidrátban szegény étrendre voksolnak. Sokan viszont azt vallják: az, hogy mikor eszünk meg bizonyos élelmiszereket, befolyásolja, hogyan használja fel a szervezetünk a táplálékot. Belegondolva, hogy a …

Teli hűtő – sikeres fogyókúra

Elfogyott végre a hadseregnek is elég ünnepi kaja? Remek, akkor ideje bevásárolni: ha egészséges ételekkel töltöd fel a hűtőszekrényt és a kamrát, minden szükséges tápanyagot megkap majd a szervezeted, mégis, hetente akár egy teljes kilót is fogyhatsz! Lássuk, mi az, aminek mindig lennie kell otthon! Barna rizs Miért? Ha fáradtan …

A koktél meg a kalóriák

Először is: eszem ágában sincs lelkiismeret-furdalást kelteni benned, ha a Szilvesztert nem kalóriaszámolgatással, hanem bulizással szeretnéd tölteni. Ha viszont mégis olyan italokat választanál inkább, amelyek nem számítanak kalóriabombának, talán jól fog jönni ez a lista, hogy tudd, mi mennyi. (Azzal azért jó, ha tisztában vagy, hogy az alkohol, különösen pedig …

Gyömbér-mánia

Fogalmam sincs, miért, de az utóbbi időben rákattantam a gyömbérre. Eddig legfeljebb keleti ételeket ízesítettem vele, de most minden formájában egyre jobban szeretem. Az enyhén csípős, egzotikus íz és az édes találkozása különösen nagyon rendben van. Utánakeresve egyébként több jó tulajdonsága is ismert ennek a fűszernek: hányáscsillapító (erre momentán nincs …

Mit hozott a Mikulás?

Mit hozott a Nagyszakállú? Csak nem egy tonna csokit, mint eddig minden évben? Hogy a csokizához ne társuljon lelkiismeret-furdalás, íme néhány tény a csokoládéról, amitől még nagyobb kedved támadhat hozzá: – Az étcsokoládéban található antioxidáns hatású flavonoidok csökkentik a vérnyomást, enyhítik a stresszt, és védenek a vérrögök kialakulásától. –  A …

Vitamin-lexikon #2: A-vitamin

A kutatók már a 19. század végén pedzegették, hogy a csukamájolaj jót tesz a szürkületi látásproblémák ellen, de nem sikerült rájönniük, miért. Végül 1913-ban azonosították az A-vitamint, elsőként a vitaminok közül. Egy svájci kémikus, Paul Karrer valamivel később az A-vitamin elővitaminjának, a béta-karotinnak a kémiai szerkezetét is leírta, és ezért …

Egy perc az egészségedért

Ugye van ennyid rá? Bár az egészséges életmódra való áttérés a legtöbbször komolyabb beruházást igényel (pl. megvásárolsz egy fitnesz-gépet, időt szánsz a rendszeres edzésre, vagy a drágább bioételeket választod a szupermarketben), sok olyan helyzet is adódik, amikor egészen apró lépések hoznak komoly eredményeket. Ha hajlandó vagy a következő apróbb „befektetésekre”, …