Nem kell érte messzire menni, mégis egy óra alatt kikapcsol és feltölt, mi az? A sétahajózás – különösen, ha a nosztalgikus Kisfaludy gőzössel teszed meg az utat Budapest nevezetességei között.

Szeretem időről időre turista-szemmel felfedezni azt a várost, ahol már több évtizede élek. És amikor télen, a Nemzeti Galériában megnéztem a biedermeier kiállítást, az is eszembe jutott, mennyire kedvelem a reformkor optimista, fejlődő, utólag nézve talán bájosan idealista korszakát, annak minden külsőségével, ruhájával, lapátkerekes gőzhajójával együtt. Ez az a korszak, amikor Széchenyi javaslatára sok más mellett a gőzhajózás is fejlődésnek indult, és ide vezetnek vissza a mostani balatoni és dunai sétahajózás gyökerei is.
A balatoni sétahajózás hőskora
Ahogy Fogasy Gergely, a Dunai Sétahajózási Kft. tulajdonosa elmesélte, a Kisfaludy, akkor még valódi gőzhajóként a balatoni hajózást erősítette. Hajóteste az Óbudai Hajógyárban készült, gőzgépét az angol Penn hajógyárból hozatták. Részletenként szállították Balatonfüredre, ahol az összeszerelést végezték. A lapátkerekekkel működő gőzhajó első útját 1846. szeptember 21.-én, Széchenyi István 55. születésnapján tette meg.

A balatoni turizmus a reformkorban még kicsit másként nézett ki, mint manapság: a strand, a hekk és a fagyi helyett bálok, parti korzózás volt a program, és persze a sétahajózás, amit a fürdőszezonban előszeretettel űzött az úri közönség. A gőzös teher- és személyszállításra is alkalmas volt, ez utóbbi funkciója azonban sokáig veszteséges volt – a forradalom és szabadságharc idején pedig hadi szállításokra is alkalmazták. A szabadságharc leverése után 1552-ig félreállították a hajót, majd 1887-ig szállította a nyaralókat, ekkor azonban kivonták a forgalomból.
A dunai sétahajózás különlegessége

A mai Kisfaludy gőzhajó ennek a régi mesterműnek a replikája, amelyet 2014-ben építettek újjá. Fogasy Gergely azt is elmondta, hogy 2023-ig a Balatonon járt, majd tavalyelőtt „lábon”, vagyis vízen Budapestre vontatták, hogy a Dunán vegyen részt a sétahajózás utasforgalmában. Azóta a Rákóczi-híd és a Margit-híd között szállítja az utasokat. Persze ma már nem gőz, hanem villanymotor hajtja, de a látvány majdnem ugyanolyan, mint az „ősidőkben”.

Bár biedermeier ruha helyett egyszerű farmerben szálltam fel a nosztalgiajáratra, a hangulat, bevallom, azonnal megcsapott. A míves fabútorok, lépcsők, a lapátkerekek látványa, és a történelmi visszatekintés kicsit kiemelt a némileg zavaros jelenből. Közben pedig kétoldalt Budapest nevezetességei sorjáztak a Vártól a Parlamentig, és persze a hidakig. A vízi közlekedés mindig lelassít, már csak azért is, mert a mindennapi rohanásban nem a 10 km/órás sebességhez vagyunk hozzászokva. Van idő megfigyelni, élvezni a napsütést, a víz illatát, a hangokat, és befogadni a látványt. Többek között ezért érdemes szakítani egy órát a nosztalgikus sétahajózás adta feltöltődésre – akár egy szabad délutánunkon is. Persze vannak esti járatok is, amikor a kivilágított város adja a különleges díszletet a lelassuláshoz. Ne csak az utazásokra, más városokra tartsuk fenn az ilyen extra élményeket, nem luxus néha itthon is turistáskodni.

Pingback: Tihany, ahová mindig érdemes visszatérni - Zöldsaláta