MBBK Grafomágia – amiben hiszek, és amiben nem

Viszonylag ritkán szoktam kihívásokhoz csatlakozni, de a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők közösségének mai témája megihletett. A „te miben hiszel?” kérdésre azonban nem vallási értelemben fogok válaszolni. Van vallásom, hiszek egy nálunk nagyobb hatalomban, de azt gondolom, hogy a különböző vallások nagyjából ugyanarról szólnak, csak másképpen nevezik ugyanazt. Viszont van a mindennapi életünkben jó pár olyan dolog, amiben hiszek – és sok olyan is, amiben a „közhiedelem” szerint hinnem kellene, mégsem tudok. Van, amiben már gyerekként, ösztönösen sem tudtam, másokat pedig felnőttként kezdtem megkérdőjelezni.

Nem hiszek a versenyben

Nem hiszek például a versenyben és a teljesítmény mindenek-felettiségében. Már csak azért sem, mert az egész honi iskolarendszer, a „versenyszféra” (már a neve is, ugye…), meg nagyjából az egész élet erről szól, aztán mire megyünk vele? Az együttműködésben hiszek, és még inkább abban, hogy hagyjunk mindenkit abban jónak lenni, amiben jó, olyan tempóban haladni, ahogyan tud, és lehetőleg minél több sikerélményben részesülni. Nekem az a néni, aki 10 éve minden reggel ott van az uszodában, hogy fél órát ússzon lassan és kényelmesen, pont akkora hős, mint Hosszú Katinka. Az érmek számától és a tételes időeredménytől függetlenül. Tesz magáért? Igen. Következetesen tesz magáért? Igen. Szereti csinálni? Igen. Ennyi a lényeg, nem az aranyérem.

Nem hiszek a közösség mindenhatóságában. Legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy az egyén áldozza fel magát a közjóért. Az nem közösség, ahol az egyénnek csak kötelezettségei, a közösségnek (főképp a vezetőinek) pedig csak jogai vannak. Az ilyen közösségekből szívesen vonulnék el egy félreeső világítótoronyba. A közösség számomra az, ha az egyén a közösség javáért is dolgozik, a közösség viszont hozzásegíti őt a saját előre haladásához.

Abban a közösségben hiszek, amelyben az egyén jó időkben betesz a „közösbe” (pénzt, munkát, energiát), rosszabb időkben pedig kérés és kétség nélkül várhatja a segítséget (ugyancsak pénz, munka, energia formájában, ahogy épp erre szüksége van). Az „érezd megtiszteltetésnek, hogy a csapatunk tagja lehetsz” helyett az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelmondatot tartom igaznak, bár a jelmondatokban, gurukban és vezérekben sem vagyok hajlamos hinni.

Nem hiszek a „rendnek kell lenni”-ben

Abban viszont megint csak nem hiszek, hogy egy gyereknek vagy felnőttnek x éves korától napi x órán keresztül kötelezően közösségben kell tartózkodnia, szigorúan 20-30 másik, random módon összeválogatott emberrel egy légtérben. Ebben is mindenkinek más az igénye, az elvárása, a tűrőképessége. Van akinek ez az ideális, van, akinek nem. Hadd tehesse mindenki azt, ami neki jó, mert a közösségért is így tehet a legtöbbet.

Nem hiszek a Rendben, amennyiben az a kívülről eldöntött szabályok rendjét jelenti. Az előző bejegyzésemben írtam A csodálatok elme kódja című könyvről, amelyik nálam eddig elnyerte az év könyve címet. Itt olvastam az „ökörszabály” („brule”, azaz „bullshit rule”) fogalmáról. Minden olyasmi e fogalom hatálya alá tartozik, ami „rendnek kell lenni” alapon eldönti, hogy néz ki egy házasság, egy sikeres ember, egy munka, egy tiszta udvar, rendes ház. Na, ezeket kell azonnal megkérdőjelezni, különösen akkor, ha nem felelnek meg az „úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak” aranyszabályának. Ez utóbbiban viszont hiszek.

De akkor miben is hiszek?

Például az egyéniség erejében. Szín- és stílustanácsadóként, coachként, self-care mentorként is az a jelszavam, hogy „nem a kőbe vésett szabályokban hiszek. hanem benned”. Tudd a színeidet, az alkatodat, és használd ki maximálisan, ami a tiéd, minden szabálytól és előírástól függetlenül. Sőt, akár át is hághatod a szabályokat, tudatosan, előre megfontoltan. Lehet hetven évesen miniszoknyát és tűsarkút viselni, és húsz évesen üzletasszonynak öltözni Nincs olyan, hogy X évesen ezt és ezt dobd ki a ruhatáradból meg az életedből.

A saját életemben azt vettem észre, hogy nem feltétlenül az konzervatív, aki idős. Inkább az, akinek kell a kapaszkodó, kortól függetlenül. Egyénieskedni melős dolog, lássuk be. Nekem is volt olyan az életemben, hogy bizonyos szabályokban fiatalon még hittem, aztán szerencsére felnőttem, és lettek a dologról önálló gondolataim is. A lényeg úgyis annyi: ha úgy csinálod a dolgokat, ahogy neked jó, a világ is előrébb halad a kreativitásod által.

Ha már itt tartunk, a szabályszerűségek mindenáron való keresésében sem hiszek. A világ, az bizony néha sodródik, és ijesztően random. Van, ami igenis véletlen, van, ami meg nem az, Nem hiszek abban, hogy vagy minden véletlenszerű, vagy semmi sem Simán előfordulhat bármelyik és mindkettő. Hiszek viszont a szabadságban: ha az egyén szabad, a közösség is jól jár, lásd, mint fent.

Ennek a másik oldala viszont az, hogy ha a szabályszegéssel másokat veszélyeztetnék, akkor betartom a szabályt, nem a kiskapukat keresgélem. Igen, most pl. kimondottan a maszkviselésre és az otthonmaradásra célzok. És ha már itt tartunk: tudományos kérdésekben a tudománynak hiszek, amelyik időnként felülvizsgálja, sőt, akár meg is cáfolja saját korábbi eredményeit. Ez nekem sokkal szimpatikusabb, mint az „én tudom a Nagy Eltitkolt Igazságot” címmel szónokló guruk.

És hogy magamban hiszek-e? Igyekszem. Egyre többször igen, de még mindig kevesebbszer, mint ideális lenne. De a fejlődésnek mindig van tere és helye. Nem érdekelnek a skálák, a teljesítménygrafikonok, csak érezzem, hogy haladok. Nekem ez az az alapvetés, amiben valóban hiszek.

Ez a bejegyzés az MBBK Grafomágia kihívásának része. Ha szeretnéd a többiek posztjait is elolvasni ugyanerről a témáról, kattints a kék gombra!

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotó: Pixabay.com,