A blogfelület múlt heti lefagyása miatt utólag pótlom a szokásos szülinapi valóságshow-t, azaz az ilyenkor érkező személyes véleménycikket. Tavaly némileg idealisztikusan írtam róla, milyen országban szeretnék élni, mostanra pedig úgy tűnik, megnyílt az út afelé, hogy legalább részben, fokozatosan ilyenné váljon az ország. Úgyhogy az jutott eszembe, hogy idén arról írok, mi lenne az, amire „na, ez már fejlődés” címszóval bólogatni tudnék. Már csak azért is, mert a múlt heti bloglefagyás következtében kénytelen voltam kivárni a parlament megalakulását, és ott, a beszédekben is elhangzott annak egy jó része, amiről írni akarok.
Szóhasználat és fejlődés
Régóta mondom kb. minden fórumon, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen szavakat használunk. A szavaink ugyanis nem csak tükrözik, hanem formálják is a gondolkodásunkat, szóval egyáltalán nem kekeckedés azt kérni, hogy bizonyos fogalmak helyett vezessünk be más kifejezéseket. És itt jön az, amit – mivel nem tudtam múlt csütörtökön megírni a posztot – múlt szombaton politikusok szájából hallhattam, meglehetősen elégedetten.
Nevezetesen, hogy a „hatalomra kerül/hatalmon van” kifejezések helyett használjuk inkább a „választók szolgálatába lép / a választók szolgálatában áll” kifejezéseket. Mert egy hatalmon levőtől önkéntelenül is egészen mást vársz állampolgárként, mint attól, aki téged szolgál (ugyanitt hívnám fel a figyelmet a miniszter szó eredeti jelentésére). A „állami pénz” kifejezés helyett is van jobb, az amerikai filmekben lehet gyakran hallani: az adófizetők pénze. Már az is fejlődés lenne, ha ezeket bevezetnénk a közbeszédbe. Ja, és a politika szó eredeti jelentését is jó volna visszavezetni, merthogy az nem a „nagyok játéka”, hanem a polisz, azaz a társadalom közös ügyeivel való foglalkozás. Akit nem érdekel a politika, az csak a hangja hallatásáról mondott le, és beleegyezett, hogy mások döntsenek helyette.
A fiatalok elismerése: irány a 21. század
A kor alapú megkülönböztetés nem csak ott jön elő, hogy valakit nem vesznek fel egy munkahelyre, mert már elmúlt ennyi meg annyi. Az is a példája, amikor az „okos felnőtt” leszólja a fiatalokat, mert úgymond „nem tettek le semmit az asztalra”. Na, engem ezzel lehet üzembiztosan kikergetni a világból. Ezt sem először írom le: megszűnt az a világ, amelyben a „tapasztalt felnőtt” kioktatja a „zöldfülű fiatalt”. Sőt, mi tanulhatunk tőlük: tökösséget, jogaikért való kiállást, és még számos más dolgot. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy most az 50 felettiek lettek a hülyék, csak azt, hogy a fejlődés következtében az egymástól való tanulás útja nem egyirányú. Szóval ha egy fiatal határozott, megkövetel bizonyos dolgokat, és felszólal más dolgok ellen, ne akarjuk már a sarokba küldeni. Lehet, hogy épp azt mondja ki, amit mi a saját szocializációnk miatt 40 éve nem merünk.
A lózungok kikopása is fejlődés
Vannak azok a bizonyos, kőbe vésettnek tűnő, hangzatos lózungok, amelyek valaha nyilván nem véletlenül lopództak be az életünkbe, de mára már alaposan elment mellettük az élet. Komoly fejlődés lehetne, ha az ilyeneket automatikusan kérdőjeleznénk meg végre. Például a jogokat és kötelezettségeket nem versenyeztetnénk, nem arról szónokolnánk, melyik az első, hanem az egység egyenrangú részeinek tekintenénk. Vagy a túlterheltséget nem tiszteletreméltó hozzáállásnak tartanánk, hanem az egyensúly elcsúszásának. Ha a kényelem nem szitokszó lenne, a nyugodt reggelt pedig nem neveznénk luxusnak.