Boldoggá tesz-e a minimalizmus?

Boldoggá tesz-e a minimalizmus?

Mostanában trendi minimalistának lenni, megszabadulni a tárgyaink jó részétől. Az emberek egyik fele persze még mindig éjt nappallá téve vásárol, de eközben a másik felük az önkéntes egyszerűségre szavaz. És amíg önkéntes, addig ezzel nincs is semmi gond, hiszen kevesebbet birtokolni néha kifejezetten felszabadító dolog. Ha viszont a minimalizmus elvárássá válik, akkor aligha lesz tőle bármi is jobb.

Minimalizmus 01

Kezdeném azzal, hogy egy percig sem akarok az eszetlen vásárlás mellett érvelni. A vásárlás okozta adrenalinfröccs csak egy ideig tart, az újabb és újabb cuccok megszerzése legfeljebb csak pár percig tölt el jó érzéssel, de néha még addig sem. Persze hedonizmus nélkül nincs boldogság, vagyis egy-egy ilyen „beleszerettem, elszállt az agyam, megvettem” forduló mindenkinek beesik időnként. Sőt, egy-egy olyan is, amikor nem is értjük, miért is kellett annyira az a kacat, pláne ennyi pénzért. Nem túl hasznos dolog, de ennyi még belefér, persze minél ritkábban, annál jobb.

Ezt olvastad már? Hallottál már a használat öröméről?

De ha azt érzed, hogy a reklámokban tolt ígéretet akarod erőnek erejével, újabb és újabb vásárlásokkal valóra váltani, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Az élet nem lesz csettintésre szebb egy új cipőtől. Ha pedig egyre inkább az az érzésed, hogy valami lelki űrt akarsz betölteni a tárgyakkal, akkor érdemes inkább a mélyen fekvő okon dolgozni, és nem újabb leárazásokra vadászni.

A vásárlás önmagában nem fog boldoggá tenni
Kétségtelen, hogy a vásárlásban van egy kis hedonizmus-faktor, de önmagában nem boldogít

Selejtezni jó!

Szóval azt leszögezném, hogy önmagában a cucc nem fog boldogítani. Ilyenkor szoktak viszont sokan átesni a ló másik oldalára, és egyetlen üdvözítő trendként rákapcsolni a minimalizmus irányzatára.

Ezt olvastad már? Így takarítsd ki a szekrényt!

És ez önmagában nem is baj. A környezetbarát és zero waste megoldások nagyon klassz dolgok. KonMarinak meg teljesen igaza van abban, hogy jó dolog, ha minden tárgyadra úgy tudsz ránézni, hogy sugárzik belőle az öröm. Nem csoda, hogy az elszánt KonMarisok egy része az élete más területein is elkezd változásokat tapasztalni. Vagyis néha igenis ki kell selejtezni a háztartást, ennek egyébként érezhető lelki hatása is van.

Minimalizmus 02
A zero waste és a minimalista irányzatok fontosak és hasznosak – amíg nem lesz belőlük kérlelhetetlen dogma

Amikor a minimalizmus dogmává válik

Van viszont az a pont, ahol a minimalizmus is elkezd túlzássá és elvárássá válni. Ahol azonnal lelkiismeret-furdalást kezdesz érezni, mert szökőévben egyszer megvettél egy műsoron kívüli ruhát, vagy háztartási bizgentyűt, ott már jó lehet, ha megszólal a csengő. Mint ahogyan akkor is jó, ha kigyullad valami kis piros lámpa, ha már nem hasznosítható tippekért és okos gondolatokért jársz a zero waste csoportba, hanem azért, hogy együtt szörnyülködj másokkal azon, akik nem így gondolkodnak. Az „elkurvult a világ, csak mi tartunk ki tiszta lélekkel és összeszorított foggal” az nem önként vállalt, és egyébként derűs egyszerűség (ez lenne ugye a minimalizmus lényege), hanem a szektaalapítás kapuja. Ha lehet, ne lépj be rajta.

Rendezett gardrób
Az, hogy hány cucc sorakozik a szekrényedben, nem erkölcsi kategória

Sem a sok cucc, sem a minimalizmus nem erkölcsi kategória

Súgok valamit: sem a sok cucc, sem a minimalizmus nem erkölcsi kérdés. Senki nem attól jobb vagy rosszabb ember, hogy pontosan hány pólója sorakozik a szekrényben. A fogyasztás és a minimalizmus egyaránt lehetőségek, amelyekkel úgy érdemes élni, ahogy az jó és valamelyest észszerű is legyen, többek közt például a környezet és a pénztárcád szempontjából is. Azt az elmúlt évek, évtizedek bizonyították, hogy az ész nélküli fogyasztási mánia nem tartható, és nem egészséges. De a nagy „nem vásárolok semmit” elhatározások is csak akkor tarthatóak, ha illenek az életviteledbe, és nem kell napról napra összeszorítani a fogadat miattuk.

Ezt olvastad már? Hogyan lehetsz tudatosabb vásárló?

Te vagy a mérce. Válaszd azt, amiben eszed-szíved-lelked benne van, amit tudsz önazonosan csinálni, képviselni. És keresd meg a helyedet a szélsőségek között, így lesz neked is, és másoknak is a legjobb. Akkor meg különösen, ha el tudod fogadni, hogy más a skála egy másik pontján áll, sőt, akár hétről hétre változik a helyzete.

Köszönöm, ha megosztod a linket, a cikket viszont légy szíves, ne másold. Gyere beszélgetni a Zöldsaláta Facebook-oldalára vagy az Instagramra!

Ésszel, szívvel, lélekkel: Judit

Fotók: Pixabay.com

One comment

  1. Pingback: Gardróbrendezés a gyakorlatban: így kezdj hozzá! - Zöldsaláta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .