Dezodorálj alumínium nélkül!

Dezodorálj alumínium nélkül!

Izzadni nem nagyon szeretünk, pedig hasznos dolog, hiszen a szervezetünk egyrészt méregtelenít vele, másrészt a hőháztartásunk egyensúlyát is így igyekszik fenntartani. Viszont az izzadságfolt a ruhán egyrészt ronda, másrészt egy idő után büdös is, így a deóhasználat mind saját jó közérzetünk, mind pedig embertársaink gyomrának megóvása érdekében erősen ajánlott, különösen az utóbbiakhoz hasonló harminc fok feletti napokon.

Egyre többen igyekeznek viszont kerülni az alumíniumtartalmú dezodorokat, hiszen az utóbbi években ezeket a vegyületeket mindenfélével meggyanúsították a brit és egyéb nemzetiségű tudósok: eltömítik a pórusokat, növelik a daganatok kockázatát, és hasonlók. Aki viszont elkezd natúr- vagy biodezodort használni, az egy ideig biztos kísérletezik, mire megtalálja az igazit, mert tény, ami tény, nem mindegyik olyan hatékony, mint a hagyományos kozmetikumok. Ráadásul az alumíniummentes cuccok többsége nem is túl olcsó, a legtöbb natúrkozmetikai cég a kétezer forinton felüli kategóriában gondolkozik. Kivéve a drogérialáncokat, amelyek sajátmárkás natúrkozmetikai termékei egyáltalán nem drágábbak, mint az alumíniumos deók. Ezekből az olcsóbb kategóriás dezodorokból próbáltam ki néhányat, hozzávéve a LUSH szilárd deóját, amely ugyan már a drágább kategória, viszont tovább tart, mint az átlagos, fújókás cuccok, szóval úgy éreztem, hogy ár-érték arányban mindenképp itt a helye.

Ami viszont kimaradt a tesztből: a kristály-deók. Arról még folyik a vita netszerte, hogy az őket alkotó vegyület (timsó) ártalmas-e avagy sem, mindenesetre kétségtelen, hogy van benne alumínium, még ha ez nem is ugyanaz, mint a hagyományos deókban levő alumínium-klorohidrát. Én abban maradtam magammal, hogy inkább passzolom, legfeljebb kikutatják, hogy felesleges volt tartani tőle. A másik termékkört, amit végül kihagytam a tesztből, egyszer-egyszer használtam, de végül leszoktam róla: ugyanezeknek a drogérialáncoknak a cink-oxidot tartalmazó golyós dezodorjai (arról lehet megismerni őket, hogy az üvegben levő folyadék színe fehéres) hatékonyaknak hatékonyak ugyan, de ronda fehér foltokat hagytak az összes ruhámon – nagyon trükkös akrobatika úgy felöltözni, hogy a ruha ne érjen a hónaljadhoz, különben dörzsölgetheted egy ideig. Ráadásul a bennük levő, pórusösszehúzó hatású cink-oxid a bőrön veszélytelen, de a véráramba nem ajánlatos bekerülnie, vagyis borotválás, szőrtelenítés után nem ajánlott használni a deót. Szóval ezeket is passzoltam, inkább rászoktam az átlátszó, fújókás változatra. Azt mindenesetre tudni kell, hogy ezek mind alkoholtartalmúak, a LUSH szilárd deójában pedig szódabikarbóna van, szóval akinek extra érzékeny bőre van, az óvatosan közelítsen feléjük. Az átlagos bőrön viszont általában semmilyen galibát nem okoznak, nekem egyikkel sem volt ilyen jellegű problémám.

Ennyi bevezető után akkor lássuk is a privát és teljesen szubjektív termékteszt eredményét.

1. Terra Naturi deo, citrussal és zsályával, 899 Ft (Müller)
Az a helyzet, hogy én igazán szeretem a Müllert, oda beszabadulni egyrészt élvezet, másrészt anyagi csőd, de ez a termékük sajnos nagyon nem jött be. Kábé olyan, mintha semmit nem használnék, pedig nem vagyok extrán izzadós, sőt. Kizárólag hűvös napokon vagyok hajlandó feltenni, akkor is csak illendőségből, hogy fogyjon, és gyakran utánfújva, hogy azért valami hatása mégiscsak legyen. Pedig az illata nem lenne rossz, átmenet a gyógynövényes és a citrusos között, de valahogy alkohol és zsálya ide vagy oda, nem hat, és kész.
Összetevők: Water / Aqua,  Alcohol,  Polyglyceryl-5 Oleate,  Glycerin,  Saccharomyces Ferment,  Triethyl Citrate,  Linalool,  Limonene,  Bisabolol,  Parfum / Fragrance,  Geraniol,  Citrus Limon Peel Oil,  Citral,  Citronellol,  Alcohol Denat,  Tocopherol

2. Alverde deo lime-mal és zsályával, 699 Ft (DM)
A fújós mezőnyből ez a kedvencem: diszkréten citrusos illat, ami egyébként is be szokott nekem jönni, és rendes hatékonyság. Reggel befújom, délután még egyszer befújom, és egész nap szalonképes vagyok. Nálam ez az egyik cucc, amelyik felér a hagyományos deók hatékonyságával. Korábban a benne levő zsálya izzadásgátló hatásának tudtam be a hatásosságát, de aztán fény derült a különféle, ugyancsak zsályatartalmú kozmetikumok közötti hatásbeli különbségre. Szóval maradjunk abban, hogy egyszerűen csak jó.
Összetevők: Alcohol Denat,  Water / Aqua,  Triethyl Citrate,  Parfum / Fragrance,  Polyglyceryl-10 Laurate,  Limonene,  Geraniol,  Linalool,  Citric Acid,  Glycerin,  Salvia Officinalis (Sage) Leaf,  Citral,  Farnesol

3. Alverde deo acerolával, 699 Ft (DM)
Még egy DM-es versenyző, amelyet a lime-zsálya kombináció sikerén felbuzdulva vettem meg. Az illata édes, gyümölcsös, nagyon kellemes, hatásosságban viszont nekem kissé elmaradt a kollégájától, pedig a címke 24 órás hatást ígér. Napi 3 fújással azért simán el lehet működni vele. Összességében egyáltalán nem volt rossz választás.
Összetevők: Alcohol,  Water / Aqua,  Parfum / Fragrance,  Triethyl Citrate,  Vaccinium Macrocarpon (Cranberry) Fruit Extract,  Malpighia Emarginata (Acerola) Fruit Extract,  Polyglyceryl-10 Laurate,  Alcohol,  Citric Acid,  Geraniol,  Eugenol,  Linalool,  Farnesol,  Limonene

4. Alterra deo jojobával és zsályával, 999 Ft (Rossmann)
Kicsit drágább, mint a DM-es deók, és kb. ugyanannyit tud. Az illata átmenet az édeskés és a gyógynövényes között, nekem nagyon tetszett. Hatásosságában az acerolás deóhoz hasonlított, napi 2-3 fújás nagyjából elégnek bizonyult az egész napos frissességhez. Kedvelem, egyáltalán nem rossz, de nem ez a csúcs.
Összetevők:  Alcohol Denat,  Water / Aqua,  Bisabolol,  Simmondsia Chinensis (Jojoba) Seed Extract,  Salvia Officinalis (Sage) Water,  Melissa Officinalis Extract,  Hamamelis Virginiana (Witch Hazel) Extract,  Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Fruit Extract,  Parfum / Fragrance,  Benzyl Benzoate,  Coumarin,  Linalool,  Limonene,  Citral,  Eugenol,  Geraniol,  Citronellol

5. LUSH T’eo szilárd dezodor, 2190 Ft
Ahogy az elején is említettem, ez már az eggyel drágább kategória, viszont sokáig tart. Egyik fő összetevője az izzadásgátló hatásáról ismert szódabikarbóna, a benne levő illóolajok (teafa, boróka, citrom) pedig az izzadságszagot okozó baktériumok legyőzéséről gondoskodnak. Ápoló olajokat is tartalmaz, hogy ellensúlyozzák a szódabikarbóna erőteljességét. Nekem a mezőny egyik legjobbja, napi egyszeri felkenéssel délutánig lehet vele működni mindenféle izzadás nélkül. Az első használatnál éreztem egy pici csípést hónaljban, de aztán teljesen megszokta a bőröm, most már semmi gondom nincs vele. Hőségben szuper. Szállítani viszont nehézkes, mert eltörhet, úgyhogy nálam egy műanyag tartóban lakik.
Összetevők: Sodium Bicarbonate (Sodium Bicarbonate), Cream of Tartar (Tartaric acid), Apricot Kernel Oil (Prunus armeniaca), Blue Wax (Specerit Blue C), Tea Tree Oil (Melaleuca alternifolia), Magnesium Carbonate (Magnesium Carbonate), Lemon Oil (Citrus limonum), Juniperberry Oil (Juniperus communis), Lemongrass Oil (Cymbopogon citratus), Fresh Green Grapes (Vitis vinifera), Blue Cornflower Petals (Centaurea cyanus), Citral (Citral), Eugenol (Eugenol), Citronellol (Citronellol), Limonene (*Limonene), Linalool (*Linalool), Perfume (Perfume)

Ha tetszett, a bejegyzés, szavazz a Zöldsalátára a GoldenBlogon! Kattints a képen a Szavazz gombra!

2 Comments

  1. Névtelen

    Póbáld ki Kiseri blogján leírt deo-t is. Sokkal-sokkal egészségesebb és olcsóbb ezeknél, kevesebb a szemét és szerintem nagyon jó, nekem legalábbis nagyon bevállt.

    (ja és a legjobb, hogy olyan illatosra variálod amilyenre szeretnéd, én pl utálom, ha nagyon érződik, hogy valamit használok)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .