A rossz ételeknek is van jó oldala

A rossz ételeknek is van jó oldala

Alig van olyasmi a Nap alatt (magát a Napot is beleértve), amiről ne bizonyosodott volna még be, hogy ártalmas az egészségre. Ám mivel a stressz is egészségtelen dolog, a pozitív gondolkodás jegyében jó tudni, hogy a „tiltott” élelmiszereknek is van jó oldala: így mégse kell teljesen lemondanod róluk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl óriási mennyiségeket fogyaszthatsz el ezekből az ételekből, mértékkel azonban bátran élvezheted őket.


Tiltott élvezet: a kávé
A jó tulajdonság: A kávéban található tannin és antioxi
dánsok védik a szívet és az érrendszert. A mérések szerint egy csésze kávéban körülbelül annyi antioxidáns van, mint hasonló mennyiségű bogyós gyümölcsben. A fekete ital ezen kívül értágító hatásánál fogva a fejfájást is enyhíti. Egy amerikai kutatás szerint a Parkinson-kór megelőzésében is segíthet: a legkisebb kockázattal azoknak a hölgyeknek kell számolniuk, akik mértékkel (napi egy-három csészével) fogyasztanak belőle. Egy másik kutatásból az derül ki, hogy napi két csésze kávé 30 százalékkal is csökkentheti a májrák kockázatát, ráadásul a kávéfogyasztóknak a kellemetlen epekövek kialakulásával is kevésbé kell számolniuk, sőt, az asztmára is kisebb az esélyük. A határ azonban napi három csésze, ennél többet semmiképp se igyál!
Tiltott élvezet: a tojássárgájaA jó tulajdonság: Normális koleszterinszint mellett nem kell félned a tojástól, napi egy darabot bátran elfogyaszthatsz belőle, anélkül, hogy ezzel növelnéd a szívbetegségek kockázatát. A tojássárgájában rengeteg kolin található – ez a B-vitamin származék pedig nagyon fontos azok számára, akik babát várnak, vagy a gyermekáldáson gondolkodnak, ugyanis nagy szükség van rá a magzat agyának fejlődéséhez. A tojássárgája luteint is tartalmaz, amely javítja a memóriát, és védi a szemet az idős kori látásromlástól. Arányaiban az emberi szervezet több luteint vesz fel a tojássárgájából, mint a gazdag luteinforrásnak számító spenótból.

Tiltott élvezet: az alkoholA jó tulajdonság: Kétségtelen, hogy a túlzott alkoholfogyasztás káros a szervezetre. Ám alkalmanként egy-egy pohár ital javítja az agy vérellátását, így óvja a memóriát, emeli a „jó” HDL koleszterin szintjét a szervezetben, és a vizsgálatok szerint lehetséges, hogy az Alzheimer-kórt okozó lerakódások kialakulásától is megvéd. Az alkalmi, mértéktartó alkoholfogyasztóknak egy vizsgálat szerint 23 százalékkal kevesebb esélyük van az időskori szellemi hanyatlásra, mint az abszolút antialkoholistáknak. Mivel a vörösbor nagyon gazdag az érrendszert védő flavonoidokban, napi egy pohárnyi elfogyasztása 28 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A vörösborban levő bioaktív anyagok számos más betegség kialakulásától is védenek, a náthától egészen a daganatos betegségekig.
Tiltott élvezet: a zsiradék
A jó tulajdonság: Ha fogyni akarsz, jó ötlet a zsírszegény diéta. Ám vigyázz, hogy a zsírszegényből ne le
gyen teljesen zsírmentes, mivel némi zsiradékra igenis szüksége van a szervezetnek. A teljes zsírmentesség akár epekő kialakulásához is vezethet. Egyes vitaminok (az A-, D-, E és K-vitamin) felszívódásához égető szükség van a zsiradékra, jobban jár tehát, aki zsírszegény, ám egy kevés zsiradékot mégis tartalmazó öntettel eszi a salátáját. A legjobb, ha sok halat és növényi olajat fogyasztasz, mivel ezek gazdagok a szívbetegségek és az agyvérzés ellen védelmet nyújtó Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ideális esetben a napi kalóriabevitel 30 százaléka származik zsiradékból, és ennek csak egytizede a telített zsírsavakban gazdag állati zsír.

Tiltott élvezet: a csokoládé
A jó tulajdonság: Az étcsokoládéban található antioxidáns hatású flavonoidok csökkentik a vérnyomást, enyhítik a stresszt, védenek a vérrögök kialakulásától, és növelik a szervezet inzulin-érzékenységét, ami némi védelmet nyújt az idős ko
ri, 2. típusú cukorbetegség kialakulása ellen. Finn kutatók a kismamák terhesség alatti csokoládéfogyasztásáról készítettek tanulmányt, és arra a következtetésre jutottak, hogy a csokoládékedvelő anyukáknak boldogabb, és aktívabb babáik születtek. Ráadásul, ha egyszer-egyszer engedsz a kísértéseknek, a kutatások bizonysága szerint a következő 24 órában 9 százalékkal gyorsabb lesz az anyagcseréd, így le is adhatod, amit felszedtél. Válaszd a legalább 60 százalékos kakaótartalmú étcsokoládét – összehasonlításként: a tejcsokoládé kakaótartalma mindössze 20 százalék.

Tiltott élvezet: a szénhidrát
A jó tulajdonság: Az aktív életmódot folytatóknak, különösen azoknak, akik rendszeresen mozognak, szükségük van a lassan lebomló szénhidrátokra, például a teljes kiőrlésű gabonafélékre, hogy feltöltsék a
szervezet glikogénraktárait. Ez a vegyület az izmokban és a májban raktározott „üzemanyag”, amely erőt ad a mindennapi tevékenységekhez és a sporthoz. A lassan lebomló szénhidrátok beindítják a szervezetben a „hangulatfelelős” szerotonin termelését. Ha például vacsora előtt megeszel néhány szem graham-kétszersültet vagy egy kevés gabonapelyhet, kisebb lesz az étvágyad, és jobban érzed majd magad.

Tiltott élvezet: a pizza
A jó tulajdonsá
g: A hagyományos olasz pizzára általában sok paradicsomot tesznek, ennek likopintartalma pedig megóvhat a torok-, vastagbél- és szájüregi rák kialakulásától. E vegyület erős antioxidáns is, felveszi a harcot az ártalmas szabad gyökökkel szemben. Válaszd a vékony tésztájú, mediterrán ízvilágú (tonhallal, olívával, hagymával, paradicsommal és csak egy kevés sajttal megrakott) pizzát, és kerüld a sok zsíros sajttal készült, vastag tésztájú változatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .