Szerző: <span>Csiki Judit</span>

Szerző: Csiki Judit

Újra megnyílik a Winterwunder Mörbisch!

A tavalyi karácsonyi készülődésem egyik leghangulatosabb pontja volt a Burgenland karácsonyi vásáraiban tett látogatás. Ennek egyik legfontosabb célpontja volt a Fertő-tó partján a Winterwunder Mörbisch névre hallgató rendezvény, amelynek hatalmas Betleheme egyenesen a tó vizére épült, és csodás fényjátékkal közvetítette a karácsonyi hangulatot. Nos, ez a csoda idén is megnyílik. …

Körbe fürödni Magyarországot: Barack Thermal Resort, Tiszakécske

Egy ideje, amióta rendszeresen látogatom a honi termálfürdőket, félig viccesen fogalmazódott meg bennem a fenti cím. Szó szerint megvalósítani nyilván több év lenne, hiszen, ha valamiben, akkor termálfürdőben nagyon jó ez az ország. Maradjunk annyiban, hogy pihenni sosem rossz ötlet, és ha már relax, akkor legyen ott víz is, és …

Mexikó az emlékezésben is az életet ünnepli

Nagy álmom egyszer Mexikóban látni a halottak napja, azaz a Día de Muertos ünneplését. Ennek fényében eléggé fellelkesedtem, amikor a TODO Mexican Kitchen meghívott az idei ünnepi időszak megnyitására. A rendezvényen Mexikó nagykövetasszonya, Rosario Asela Molinero mesélt a hagyományokról, és mutatta be azt az emlékoltárt, azaz ofrendát, amit Frida Kahlo …

Ünnepi előzetes: kék ruha minden alkalomra

A sötétkék színről (leánykori nevén navy avagy tengerészkék) a színtanácsadók úgy tartják, hogy az egyetlen olyan szín, ami minden színtípusnak jól áll. Nem túl hideg, de nem is túl meleg árnyalat, és a sötét-világos skálán is a mindenkinek elfogadható fokot foglalja el. Szóval szakadjunk le a kis fekete ruha fogalmáról, …

Hobbitól a világbajnokságig – Szabó Nóra a maratoni futás országos csúcstartója

23 évesen kezdett hobbiból futni a plusz kilók leküzdésére, 6 év múlva maratoni távon versenyzett, 37 évesen ma ő a magyar női maratoni futás csúcstartója. Szabó Nóra hosszútávfutó egymás után dönti meg az országos csúcsokat. A világ legnagyobb félmaratonján Párizsban a legjobb európai futó címet is bezsebelhette. Nóra a tavaly …

Barátunk, a bolygóideg

Kapkodod a levegőt a stressztől? Vagy épp totál lefagytál, legszívesebben beülnél egy sarokba, hogy békén hagyjanak? Jó, ha tudod, hogy ezekből a kibillent idegrendszeri állapotokból némi munkával és gyakorlással visszahozhatod magad a normál helyzetbe. Az idegrendszerünk központi szereplője, a bolygóideg harmonizálását segítő gyakorlatok végtelenül egyszerűek, és legalább ilyen hatásosak. Szerintem …

Őszi bőrápolás a self care jegyében

Volt, ugye egy nyár, ami szép volt, elviselhetően meleg, feltöltött, pihentetett, meg persze kiszárította a bőrünket, hajunkat, mindenünket. És lesz, ugye egy ősz, ami egyre hidegebb, esősebb lesz, és – surprise – kiszárítja a bőrünket, hajunkat, mindenünket. Az őszi bőrápolás tulajdonképpen az átvezetés, az áthangolódás a kettő között. A lényege: …

Lépj be a történelem lapjai közé!

Készen állsz az időutazásra? Akkor lépj be egy Király utcai liftbe, és máris a fővárosi történelem izgalmas korszakaiban találod magad. A Time Machine Budapestben nem egyszerű szemlélő, hanem az események részese lehetsz. Töri szakos bölcsészként régi mániám, hogy a történelem, mint tantárgy és annak tanítása meglehetősen méltatlan bánásmód áldozata. A …

A nyár legmeglepőbb kiegészítője: az ezüst cipő

Tavasszal már írtam róla az Élet színesben blogon, hogy egyre inkább visszaszivárognak a divatba a fémes színek, textúrák. A cipőtrendbe is megérkezett ez a vonal: bronz, arany, és legfőképpen ezüst cipő áll minden kirakatban, minden elképzelhető változatban. Van belőle sportcipő, balerina, szandál, tűsarkú, szóval semmi sem állhatja útját a fantáziád …

Csobbanjunk! Várnak a legszebb tavak országszerte

Amikor melegre fordul a nyár, szinte mindenki a Balatonra indul. Ez a népszerűség kétségkívül indokolt is (nálam is kedvenc a hely), de merre vegye az irányt az, aki nem kedveli a tömeget, vagy legnagyobb tavunk mellett valami mást is felfedezne? Íme, a legszebb tavak országszerte. Egyre népszerűbb a Tisza-tó Aki …